Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szaladtak a templom felé...

A Bethlen-negyedi református gyülekezetben első ízben szerveztek vakációs bibliatábort! Az öt napos közösségi együttléten gyermekhangok töltötték be az imádság házát: a legnépesebb alkalmon 76-an keresték az „igazi kincset”. Az együtt készített agyag kincsesládák a templomban maradtak, de olyan értékkel tarisznyálták fel magukat, mint Isten közelségének örömteli megélése közösségben, szeretetteljes együttműködés, a gyülekezethez tartozás öröme és a legfontosabb földi kincs, a Jézushoz tartozás biztonsága és követése. Bálint Zsófia, Nagy Mária és Karácsony Mária vallástanárok bevonták középiskolás tanítványaikat is a KOEN Alapítvány idei, Találjuk meg a kincset című bibliaheti kínálatának megvalósításába, ugyanakkor saját ötletekkel is gyarapították a foglalkozásokat. Délelőttönként a bibliai bevezető után, énektanulás és csoportfoglalkozások következtek, délután pedig az ajándék munkafüzet alapján kézműves tevékenységekre került sor. Vasárnap istentiszteleti keretben, ünnepélyesen zárták a bibliahetet, így a szülők és a gyülekezet tagjai is bepillanthattak a hét eseményeibe. Kivetítették a táborozás fényképeit, a gyermekek elénekelték a megtanult dalokat. Rövidfilmen láthatták, amint a „kincset” továbbadja a négy csoport, felszálltak a héliumos lufikra írt üzenetek. A „bolond” gazdag, a szántóföldbe rejtett és megtalált kincs, a gazdag Zákeus, akit Jézus megtalált, szentírási példázatok nyomán lépésről lépésre ismerték fel a valódi, örökéletű kincset, és azt is, hogyan és mit kell továbbadniuk. Mától a szombatfalvi Szent György plébánia a legkisebbeknek szervezi meg Varságon a bibliatábort.


(Molnár Melinda - Udvarhelyi Híradó)

(090701--)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 83, összesen: 1511494

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...