Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Fiatalság bolondság

Bolondságról, bölcsességről

A „Mert az Isten bolondsága bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten erőtlensége erősebb az emberek erejénél (1Kor 1,25) mottó köré csoportosuló Tavaszi Ifjúsági Konferencián az előadások mellett vidám éneklések, Márk Attila- koncert és közösségi tevékenységek zajlottak a Bethlen-negyedi református templomban. Népszerű volt az IKE könyvstandja is.

A nap kérdései a Fiatalság = bolondság! Keresztyén fiatalság = keresztyén bolondság?! köré csoportosultak. A kinyomtatott kottákat egész nap használták, legalább 14 éneket tanultak meg vagy gyakoroltak be a résztvevők.

A nyitó áhítaton Szász Tibor András lelkipásztor arra kért áldást, hogy gyarapodjanak Igével, szeretettel és azzal a hangulattal, ami egy ilyen alkalommal Jézus nevében megszületik.

Enyedi Csaba előadása az Isten és a kereszt bolondságáról szólt fiataloknak fiatalosan - képes bemutatóval; Pitó Zsolt a fiatal keresztyén bolondságáról beszélt: fel kell vállalni, mert az Isten szerinti bölcsességhez vezet.

Az ifjúsági rendezvények házigazdája, Moldovan Radu segédlelkipásztor foglalta össze lapunknak a nap üzeneteit: „Merjünk fiatalként is az Isten szerinti bölcsességben élni, még akkor is, ha az emberi bölcselkedés szempontjából ez bolondságnak tűnik. Isten is „bolondnak" tűnhetett, mikor fiát, Jézus Krisztust értünk áldozta - egyetlen épeszű ember sem tenne ilyet! Mégis: a kereszt bolondsága bölcsességgé és életté vált számunkra. A „bolondság" meghatározása gyakran azon múlik, hogy melyik „oldalon" állunk. Merjünk az Isten oldalán állni!

A résztvevők a Bethlen-negyedi, a belvárosi, Hodgya, Nagygalambfalva, Alsóboldogfalva, Újszékely, Székelykeresztúr, Ócfalva gyülekezeteiből, illetve a Református Diákotthonból érkeztek.
Az IKE részéről öten vettek részt Ferkő Andor, VI. éves teológus és erdélyi IKE alelnök vezetésével. Ismertették a szervezet tevékenységét, hangulatos közösségi foglalkozásokkal be is mutatták.
Márk Attila előadóművész egyórányi ízelítőt nyújtott az általa megzenésített versekből.
A konferencia történéseit a nyitó illetve hálaadó áhítat foglalta keretbe, amelyet a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági szakelőadója, Szász Tibor András (Felsősófalva) lelkipásztor illetve Antal Zoltán esperes (Székelykeresztúr) tartott.

(110409-Molnár Melinda-Udvarhelyi Hiradó, foto: Sindor-Nagy Tünde)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 68, összesen: 1512332

  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.