Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Húsvéti üzenet

Egy kicsiny virágcsokor

A Húsvét örök üzenetének újbóli felismeréséhez Hugo Simberg finn festőművész egyik művét hívjuk segítségül. A sebesült angyal c. festményét, amely egyáltalán nem húsvéti jelenet, 1903-ban készítette. Az ábrázoláson három személyt látunk. Kettő közülük, talán ifjak mindketten, egy angyalt szállít egy hevenyészve összetákolt hordágyon. Háborúba illő jelenet. A kép komor, szomorú, az egyik ifjú komoran előre néz, a másik szemrehányóan reánk tekint, mintha ezt kérdezné: látjátok, mit tettetek?

A két szélső, sötét ruhás alak között ott a harmadik szereplő, a sebesült angyal. Ül a hordágyon, lábai lelógnak, háta görnyedt, két kezével fogózkodik, feje előre bukik. Ami döbbenetes, hogy szárnya törötten lóg, egy helyen véres is, a szeme pedig bekötve. Mintegy üzeni számunkra: mily törékeny az, ami jó! Mily sérülékeny a jó! Mitől lett ilyen? Hol leltek rá? Hova viszik? Nyitott kérdések, melyre a szemlélőnek kell választ adnia.

Azonban a képet jobban megfigyelve észrevesszük, hogy ez a nagyon fiatal, szép arcú, bekötözött szemű, törött és vérfoltos szárnyú angyal az egyik kezében egy kis csokor virágot szorongat. Lehet, ezért a kicsiny virágcsokorért lett véres és törött a szárnya, ezért van bekötve a szeme. De a kicsiny virágcsokrot nem engedi el. Nem hagyta el. Tartja, szorítja, mint féltve őrzött kincset, mely számára mindennél fontosabb, mely élteti és tartja benne a lelket.

Kedves Testvéreim! A fehér ruhás angyalról a keresztyén embernek eszébe jut egy másik fehér ruhás alak, éspedig a bibliai húsvéti történetből, amint az üres sírban Krisztus feltámadását hirdeti: „És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek." (Mk 16,5-7 RÚF 2014)

Ez az üzenet oly törékeny, oly kiszolgáltatott, oly zsenge, ám kincset ér! Mint a képen a sebesült angyal kezében a virágcsokor, melyet esés közben, fájdalma ellenére, összetört szárnya és bekötözött szeme/feje illetve reménytelen állapota ellenére sem engedett el.

Istennek üzenete ez, amely beleszól az életünkbe. Oda, ahol a hátunk meggörnyedt, ahol az élet csapásai értek, ahol szárnyunkat szegték, ahol az átélt események következtében megsebesültünk. Oda szól Isten húsvéti üzenete, ahol összetörtünk, ahol magunktól járni nem tudunk, ahol az élet reménysége elszállt. De ott, ahol elhangzik Istennek húsvéti üzenete, a hervadó mezők felett is kinyílik a reménység virága. Ott eljut hozzánk egyetlen esélyünk híre. Ott belekapaszkodunk ebbe az üzenetbe, erősen megragadjuk és el nem engedjük. Betegnek reménysugara, haldoklónak ereje, összetörtnek hite ez az üzenet. Mert arról szól, hogy e csodálatos, törékeny örömüzenet életben tart! Általa Isten tart életben, és hirdet új jövendőt számunkra, a mi Urunk, a Feltámadott Jézus Krisztus által.

Isten reményt adó üzenete emelje fel a lehajtott fejeket, tegye látóvá a szemeket, gyógyítsa be a sebeket, hordozzon a hitnek szárnyain!

Áldott Húsvétot kívánok!

Dr. Bekő István Márton lelkipásztor
Székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi református egyházközség

(Forrás: mihir.ro)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 57, összesen: 1511468

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...