belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika

Az önmagába visszatérő út

Llewyn Davis vándorlásai

Ha egy film stáblistáján producerként, forgatókönyvíróként vagy akár rendezőként feltűnik Ethan és Joel Coen neve, valószínűleg nem fognak csalódni azok, akik szeretik a katarzisra épülő filmeket. A Coen-filmekben ritkán marad el a „gyomorba vágás", de utána rendszerint jön a feloldozás, a lelki, szellemi megtisztulás ideje is. A 2013-ban bemutatott Llewyn Davis világa (Inside Llewyn Davis) már címében is megelőlegezi ezt a mélyebb lelki tartalmat. Az eredeti tervek szerint nem is került volna moziba, csak DVD-n akarták kiadni. Talán a szerzők azt szerették volna, hogy a nézők egy bensőségesebb térben, otthon, családi vagy baráti körben találkozzanak Llewyn Davis élettörténetével.

Már a film első jelente is gyomorba vágó, pedig nem történik semmi, csak egy fiú énekel és gitározik. A hatvanas évek elején járunk, New Yorkban a Gaslight Clubban, ahol Llewyn Davis balladát ad elő, de olyan megrázó erővel, hogy a füstös country klubban megáll a levegő. És elindul a film, vele Llewin vándorlásai, ami olyan ősi toposz, amely valójában nem a megtett út eseményeiről, hanem a főhős lelki fejlődéséről szól. Ez az ábrázolásmód az ókortól napjainkig jelen van az irodalmi művekben és a filmekben is. A Coen testvérek kedvelik ezt a motívumot, több filmjük alapszerkezetét határozza meg az út, a vándorlás vagy éppen a menekülés a hőn vágyott szabadság felé. Az utazástörténetek archetípusa az Odüsszeia, a görög hős vándorlásainak modern átirata pedig, amelyet James Joyce immár klasszikussá vált Ulysses című regényében fogalmazott meg, igen fontos lehet a szerzőknek. Ulysses neve ugyanis már az Ó, testvér, merre visz az utad? című filmjükben is felmerült, most pedig Llewys kísérőjét, a macskát hívják így, akinek nemcsak nevét, hanem identitását is jó darabig homály fedi, s aki öntörvényűen járja saját útját. Megjelenik, eltűnik, aztán ismét visszatér egy másik alakban, hogy aztán ismeretlen vándorútja után végén hazataláljon, miközben alteregóját Llewyn cserbenhagyja.

De nemcsak a macska, hanem Llewyn is identitásproblémákkal küzd. Nem tud mit kezdeni a szerepeivel, a múltjával, a jelenével és a jövőjével sem. Kilátástalan helyzete ebből a bizonytalanságból fakad. Otthagyja az apjától megörökölt biztos megélhetést, hogy zenei karriert fusson be. Bár hivatalosan nem szakít a családjával, de ezzel a döntésével megszakítja a családi hagyományt, és kirekeszti magát a bérből és fizetésből élők széles társadalmi rétegéből is. Llewyn nem képes vállalni a komfortos, kispolgári életet, mert az számára nem más, csak egyszerű vegetálás. Ahogyan apja élete sem sokkal több egy növényi létnél, az alapvető életfunkciók működtetésénél. Llewyn ennél többet akar. Tisztában van a tehetségével is, de a show business világába képtelen betörni. Nem tudja magát eladni, képtelen arra, hogy a közönség és a producerek igényeihez igazítsa művészetét. De nem tudja vállalni a férfi, apa szerepet sem. Szerelmeit, gyermekét ugyanúgy cserbenhagyja, mint Ulyssest, a macskát, annak ellenére, hogy előtte mindent megtett a felkutatásáért. Tehetetlenül bolyong a városban, nincs egy hely, ahová lehajthatná a fejét, csak a barátok jószándékára hagyatkozva tengeti mindennapjait. Közben csodálatos zenéket játszik, de tétlenül nézi, ahogy legjobb barátja elhalássza előle a sikert, amit valójában ő érdemelt ki. A film valóságalapjául szolgáló zenész, Dave Van Ronk életében ez volt az a pillanat, amikor Bob Dylan énekelte lemezre a Van Ronk által feldolgozott, azóta több millió példányban eladott country balladát, a Felkelő nap házát (House of the Rising Sun). Dylannek világsikert hozott a szám, Van Ronk örökre ismeretlen,és ágrólszakadt maradt.

A filmben Llewyn egyre szerencsétlenebbül és tehetetlenebbül bolyong New Yorkban, s nekiindul Chicagónak is, hogy menedzsert találjon magának. Szívfájdítóan szépen játszik, de ez a szívfájdalom nem kell a világnak. Nincs benne sok pénz, mondja a világhírességeket futtató menedzser, de mivel látja a fiú tehetségét, felajánl neki egy háttérzenészi állást. Kis pénz, de biztos pénz, és ha Llewyn meghozza a megfelelő kompromisszumokat, akkor talán, egyszer, majd rivaldafénybe is kerülhet. Vagy esetleg keressen magának egy társat, úgy próbálkozzon. És ez az utolsó mondat talán még kegyetlenebb, mint az előzőek. Mert kevés megalázóbb dolog létezik a világon, mint hogy egy tehetséges alkotóművésznek az arcába vágják: nem eladható, amit csinál. Hogy csak azért lehet háttérzenésze a nála tehetségtelenebbeknek, mert valaki megsajnálta. Erre lehet büszkén, kihúzott gerinccel nemet mondani. De az időt nem lehet visszafordítani. Llewyn sem hozhatja vissza azt, aki elveszett. Volt egy zenésztársa, Mike, akivel együtt énekelt, és akinek nem volt elég jó ez a világ. Hogy mi is történt pontosan, miért lett öngyilkos Mike, nem tudjuk meg a filmből. Csak a hiánya van jelen minden jelenetben, minden, dallamban. Llewyn minden dala magányos: hiányzik mellőle egy a másik hang, akivel duót alkothatnának. Llewyn a párját, a másik felét keresi. A Mike-kal való kapcsolata kifejezetten szakmai, nincs szó férfiszerelemről, mégis érezhetően fél egzisztencia lett Llewinból alkotótársa elvesztése után. Mintha bezárult volna felette az ég, és így, magára hagyottan a magánéletben sem képes megküzdeni azokat a harcokat, amelyek fiúvá, testvérré, vagy éppen apává tennék. Szellemi kiteljesedés nélkül félbemarad az élete, és csak végtelenített körökben bolyong saját útjain.

A film ott fejeződik be, ahol elkezdődött: a füstös kocsmában felhangzó dallal, az öntörvényű macskával, az átengedett színpaddal és a gyomorba vágással. Nincs katarzis, megkönnyebbülést hozó happy end, vagy legalább valami biztató befejezés. Llewyn Davis világában nincs feloldozás, nem lesz a kettőből egy, sem három. Nem nyílik meg az ég. Csak gyomorba vágás van, meg egy ember, aki ott marad a földön, akivel körbeforog az idő, hogy elinduljon újra és újra megkeresni önmagát. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 20., szerda,
Klaudia napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabóné László Lilla
Segítség! Ki vagyok?
– szerepek, vágyak, elvárások, bélyegek –

Gondolkorzó

B. Tóth Klára
Álarcon innen és túl
A szerep a valóság eltakarása, vagy lényem része?

Péter-Szarka László
Hit L-es
Gondolatok a lelkészi szerepről

Felszín

Dósa Loretta
Mire éhezünk?
#punnyadás #filmek #hiánypótlás #szeretet

Hancsók Barnabás
Sötét elf vs. ork varázsló
A számítógépes szerepjátékok világa

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Koldus vakon látó szerepben
Egy farizeus gondolatai

Mélység

Záborszky Zsófia
Emberi játszmák
Agresszor-áldozat-megmentő

Teljesség

Thoma László
Az igehirdetés szerepe
„Az egyház nem élhet gettóban..."

Üzenet

Szakács Gergely
Kilenc életem
Letenni a palástot?

Herbert Dóra
Miattatok káromolják
az Isten nevét

Áthallások

Bölcsföldi András
A homok asszonya
Abe Kóbó regényéről

Miklya Luzsányi Mónika
Az önmagába visszatérő út
Llewyn Davis vándorlásai

Géczy Ráhel
Szereposztás száz évvel ezelőtt
Színek és évek

Kitekintés

Szabó Julcsi
Falakat lerombolni
Mi van a zsebedben?

Látogatóink száma a mai napon: 3787
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43906134

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat