Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Koczogh Júlianna írásai

Kincskeresők

Textus: Máté 13, 44

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.”

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mind a gyermekek, mind a felnőttek számára kecsegtetőek az ún. kincskereső kalandtúrák, amelyek keretében elhagyatott, ma már nem működő aranybányákban lehet aranyszemcsék után kutatni. A kalózokról szóló filmek is azért olyan népszerűek, mert minden az elrejtett kincs körül forog. S valóban így volt. Sokan az egészséget, az erkölcsöt, s akár az életüket is hajlandóak voltak feláldozni, hogy az áhított drágaságokat megkaparintsák, s kalózokká lettek.

Egy-egy impérium egy másik ország kincseinek eltulajdonításából lett gazdaggá. A spanyol, a francia, az angol vagy éppen a holland gyarmatosítók gátlástalanul elsüllyesztették egymás hajóit. Persze előzőleg megkísérelték az azokon lévő kincseket átszállítani a saját hajójukra. Ez nem mindig sikerült. Ezért ma nagyon izgalmas dolog, amikor egy elsüllyedt, kincsekkel megrakott spanyol gályát találnak a búvárok.

Az 1912-ben elsüllyedt Titanic megtalálása nagy szenzációt keltett világszerte. A mélytengeri búvárok életüket kockáztatva több ezer méterre merültek le a jéghideg vízbe, csakhogy némely kincseket vagy használati tárgyakat felhozzanak, amelyeket aztán magas összegű belépődíj ellenében tekinthetnek meg az érdeklődők a kiállításokon.

Hazánkban gombamód terjednek az ún. német használtcikk boltok, amelyeket közszájon lomos boltoknak hívnak. Más ország szemetjét kincsnek tartják, s itthon újrahasznosítják, értékesítik a szemfüles kereskedők. De arra is számos példa akad, hogy a rokonok még a hagyatéki eljárás előtt feltúrják az elhunyt lakását, gondolván, hogy megtalálják a kincset, ami sosem létezett.

A felolvasott példázatban Isten is kincsről beszél. Egy olyan országról szól, amely maga a kincs: az Isten országáról. Sokan az aranyról, ezüstről, drágakövekről meg az egyéb anyagi kincsekről hallani akarnak, de Isten országáról nem akarnak hallani. Bezárják a fülüket és a szívüket. Nem érdekli őket az Isten Igéje. Pedig az igazi kincseket nem lehet pénzen megvásárolni, csak ajándékba lehet kapni azokat. Szerelmet lehet pénzen vásárolni, de szeretetet nem. Gyógyszert lehet pénzen megvásárolni, de egészséget nem.

A Biblia nem azt mondja, hogy az arany, az ezüst és a drágakő nem érték. Azonban azt is mondja, hogy ennél van egy sokkal értékesebb kincs, nevesen az, ha az Isten országának a polgára valaki. A Biblia tanítása szerint, hogyha ezek a földi kincsek nincsenek igazán a helyükön, s ha valakinek az arany, az ezüst és a vagyon tölti ki a szívét, az nagyon szegény ember akkor is, ha pazar pompában él.

Meghatározó az is, hogy ki melyik országnak a polgára. 1944-ben szó szerint puszta fizikai életet jelentett az, ha valaki svájci menlevéllel rendelkezett. Annak az élete biztonságban volt. Pál apostol ezt írja a római levélben: Az Isten országa más, mint a földi országok. Nem evés és ivás, hanem igazság, békesség, és Szentlélekben való öröm. Az emberi igazságok ugyanis mindig viszonylagosak. Egy családon belül valaki úgy érzi, hogy igaza van, és a másik is úgy érzi, hogy igaza van. Lehet, hogy mindkettőjüknek igaza van. Csak más aspektusból nézik a dolgokat.

Az Isten igazságához azonban soha nem férhet kétség, mindig egyértelmű, s önzés nélküli. Mindig önzetlen és irgalmas Isten szeretete és igazsága. Igazán sose a törvény betűjére fekteti a hangsúlyt, hanem mindig az irgalomra és a szeretetre. Azt mondja a Biblia, hogy Jézust azért küldte az Isten, hogy megmentse ezt a világot, s nem azért elsősorban, hogy elítélje az embert és a világot.

Isten országa békesség. Békesség- ősi és örök kérdés. Hiszen dúl a háború nemzet és nemzet között; nemzetiség és nemzetiség között; családtagok között, iskolában osztálytársak, diák és tanár között. Manapság sajnos sokszor előfordul, hogy gyermekek orvul támadnak egymásra. Ettől hangos a média. Olyan fontos a békesség, s nincs a legtöbb helyen. Azt mondja Isten Igéje, hogy az Ő országa a békesség forrása. A békétlenség forrása olyan rémisztő tud lenni egy-egy szívben. Olyan sokan azért békétlenek, mert önmagukat sem tudják elfogadni, a külsejüket vagy a belső lelkiállapotukat. Hogy lehetek én ilyen?!- teszik fel zúgolódva a kérdést. Aki elfogadta Istent, az elfogadja önmagát, s másokat is. Megbékélt Istennel, és megbékélt önmagával is. Külső és belső békességet jelent. Szentlélek általi örömöt. Ezt nem rontja meg semmi, mert igazi öröm. Isten országa Szentlélek általi öröm, amit nem lehet megrontani, nem lehet elvenni. Nem lehet attól megfosztani, mert maradandó dolog. Isten országának örömét magától Istentől kaphatja meg bárki.

Mit mond tehát Isten országáról a Biblia? Azt mondja, hogy olyan, mint a szántóföldben elrejtett kincs. Jézus sokszor beszélt példázatokban. Ezeket a képes, képszerű beszédeket azok is értették, akik nem jártak egyházi iskolába, nem voltak teológiailag képzettek. Jézus egyszerű természeti képeket használt, s ez kézzelfogható volt mindenki számára.

Azt mondja itt Jézus, hogy Isten beleültette a vágyat minden ember szívébe az igazi kincs, az Isten országa után. „Egy Isten-arc van eltemetve bennem”- írja egyik jeles költőnk. Sokan nem is tudnak arról, hogy ezt keresik. Amikor valaki az élet értelmét keresi, a boldogulást hajszolja, amikor mindent megtesz a sikerért, a gazdagságért, céljai eléréséért, aztán eléri, és mégsem boldog, akkor is ez a vágy jelentkezik. Keresni a tökéletest, a múlhatatlant, az örökkévalót.

A szántóföld egy kicsit olyan, mint az emberi lélek. Azt mondja Jézus, hogy ebben is vannak különbségek. A korábbi példázatban beszél erről. Egyik föld kemény, mint a kövesút, a másik már egy kicsit puhább. A harmadik olyan, mint a jó föld, a belevetett mag abban megterem. S hoz annyit, amennyit egyébként természeti környezetben sosem terem. Isten szeretete azonban személyválogatás nélkül való. Egyformán szeret mindnyájunkat. Elfogad minket. Csak nekünk nehezebb vagy könnyebb Isten szavát megérteni, meghallani.

Az Isten országáról szóló tanítást, egy sokak számára nem érzékelhető országról szóló tanítást nagyon nehezen fogadják el az emberek. Amikor Jézus példázatokban beszélt erről, sokkal könnyebben megértették. Az igazság lényegét mondta el a példázatok segítségével. Megértették tehát, hogy létezik egy ország, amely nem látható, de mégis valóságos.

A kézzelfogható kincsekről tulajdonképpen könnyű beszélni. Meg lehet fogni, el lehet költeni, föl lehet használni mérhetetlen gazdagságra. Sokféle kincs létezik. Van, akinek a kincse az arcának, a testének a szépsége. Azt nézegeti napokon, heteken át. Keni, ápolja, ami önmagában nem baj. De az a kincs. Élete értelme a szépsége. Bár ez is viszonylagos. Van, akinek a siker, a pénz, a gazdagság, az elért szakmai siker, a tehetség, a szerelem, a család, az autó, a gyerek a legfőbb kincs. Mind, mind kincsek. És jó, ha vannak. Isten kezéből vegyük el mindezeket a javakat! A kérdés azonban mindig az: mi van a szív középpontjában? Van, akinek a művészi tehetsége a kincse, és erre tesz fel mindent. Aztán, ha ebben nem ér el annyit, amennyit szeretett volna, akár össze is roppanhat az élete.

De egyik nem jöhet közel az Isten országa kincséhez. Aki Isten országának a tagja, az a világ leggazdagabb és legszabadabb embere. Szabad a gazdagságtól, és ezért gazdag. Szabad attól, ami másokat megköt, leköt és betölt.

A csapda mindig az, hogy a földi, kézzelfogható gazdagság látható, Isten országa azonban most még nem látható. A levegő sem látható, mégis valóságos. Azonban levegő nélkül fuldoklik az ember, s mennyi „lelkileg légszomjas” ember van. Ezért mondja az Ige: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róma 8,19). Isten országának polgára lenni a legfőbb jó, a „summum bonum”; múlhatatlan gazdagság. Jézus azt mondja a felolvasott példázatban, hogy amikor a szegény földműves kincset talál, gyorsan eldugja. Eladja mindenét, amije van, s megveszi azt a földet, amiben a kincs található, reménykedve, hátha fellel még több kincset. Azt mondja tehát itt Jézus, hogy ez az ember mindent odaadott, hogy azt az egyet, ami a legfontosabb volt, a legfőbb jót megvehesse. Ezért olyan fontos kérdés az, hogy te beletartozol-e az Isten országába? Abban élsz-e? Ismered-e? Tudod, hogy mi az? Döntöttél-e már a mellett? Jézus az egyedüli és egyetlen királyod és személyes megmentőd. Azt, hogy valaki bejusson oda, nem adják ingyen. Annak ára van, mint ahogy mindennek. Jézus élete volt az ár. Azt kifizette értünk, helyettünk és miattunk. Odaadta, hogy mi megmenekülhessünk Isten jogos ítélete alól.

A példázat másik tanítása, hogy ez a földműves gondolkodás nélkül mindenét odaadott azért, hogy a legdrágábbat megszerezze. Mennyibe került neked eddig a keresztyénséged akár anyagilag is? De mennyibe került másképpen? Időben, odaszánásban, szeretetben? Nem csak pénzben kifejezhető módon. Van-e változás az életedben az óta, amióta egyre jobban kinyíltál Isten országa ügyei iránt? Vagy még mindig a magad ura vagy? Önmagad körül forogsz? Semmi pénzért, semmiért oda nem adnád az uralmat és a hatalmat Istennek magad fölött? Magad akarod még mindig eldönteni, hogy mi a jó, és mi a rossz? Eleve hamis a mérce, mert csak saját magunkhoz mérhetjük az életünket. Mi pedig az Isten nélkül való létünkben csak rosszul mérhetünk fel dolgokat. Van, akit ez fölháborít, de előbb-utóbb mindenki rájön ennek az igazságára. Ha önmagamhoz mérem magam, csak eltévedni, és tévedni lehet. Aki maga körül forog önző módon, az ennek lesz az áldozata. Aki elkezd élni Istenért, az Ő országáért, másokért, minél többet ad magából, a sajátjából másoknak, annál gazdagabb élete lesz, mert Isten úgy oszt, hogy szoroz. Ha merünk osztani magunkból, javainkból, akkor Isten elkezd szorozni. Ad egyre többet. Hisz „mid van, amit ne kaptál volna?”

A legtöbb ember élete azért nem örömteli, mert nem Isten ügye és Isten országa van élete középpontjában. Megosztott a szíve. Egy kicsit Istennek, meg egy kicsit másnak is. Borzasztó lenne egy ilyen házasság, ugye? Mindig tragédiába torkollik, amikor van az embernek egy fő felesége, meg három mellék-felesége. Egy fő férje, meg két másik mellék-férje is még. Tudom, vannak társadalmak, ahol ez látszólag működik. De ez nem igaz, ott sem működik. Állandó konfliktus van a fő meg a mellék férjek és feleségek között. Mert az Isten azt mondta, hogy egy feleségű férfi, és egy férjű nő legyen az ember, és a házasság védettségébe helyezett bele sok mindent. A szeretetet és szerelmet feltétlenül. A megosztott szív megosztja a hitet is.

Volt egy ember, akit Zákeusnak hívtak, s sok pénze, nagy kincse volt. Nagy vagyona. Általában a nagy vagyonok, ahogy Zákeusé is, nem tisztességes úton keletkeznek. A leggazdagabb emberek mindig azt mondják, hogy csak az eredetről ne tessenek kérdezni. Hány ember könnye, vére, halála tapad a nagy vagyonokhoz. Tudom, vannak örökségek, van tisztességes vagyonszerzés is, hogyne, de a legtöbb esetben sajnos ez nem így van. Rokefeller is azt mondta egyszer, az olajmágnás, hogy „csak az első egymillió dollárról ne tessenek kérdezni, hogy azt hogy szereztem”. A többiről már lehet. Aztán nagyon sok jótékonysági akcióban vett részt. Vajon miért? Csak nem a lelkiismeret bántotta, vagy hívta erre?

Zákeus szíve központjába az Isten országa került a Jézussal való találkozás után. Jézus megszólítja, megajándékozza örömmel. Zákeus befogadja Jézust a házába, és a szívébe, és egy szóval nem mondja neki Jézus, hogy oszd szét a vagyonodat. Zákeus világosan meglátta, hogy kincs és kincs között mi a különbség. Ami múlandó, azt szétosztotta azért, hogy még inkább birtokolhassa az örökkévaló kincset, az Isten országát.

Amivel a szívünk tele van, az határozza meg annak állapotát is. Azt mondja János a levelében, ha vádol is minket a mi szívünk - nekem ez egyszer különösen sokat jelentett -, az Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Nem elég ez? Tudja az egészet. A történetet, a cselekedeteket, a szándékainkat. Azt is, amit úgy gondoltunk, és másképp tettünk, és nagy baj lett belőle. Szabadulni a bűneinkből, az önvádtól. Melyik útra lépsz? A Szentlélek által való öröm, bűnbocsánat, békesség útjára, vagy arra az útra, amelyen marad a kezedben a kincs, saját életed, tehetséged, vélt vagy valós okosságod, szépséged, pénzed, szerelmed? Mi a legfőbb jó számodra? Kérdés-e neked, hogy benne vagy-e az Isten országában?

Jézus Krisztus egyszer azt mondta, mikor ott álltak körülötte a tanítványok, a hallgatók: az Isten országa közöttetek van. Némely fordítás azt mondja, hogy bennetek van. Ez azokra igaz, akik Jézust befogadták. Bennük lakik már az Isten országa, Jézus Krisztus. Azt mondta, hogy közöttetek van. Vagyis, én magam vagyok. Ha láttok engem - mondta Jézus -, akkor látjátok az Isten országát. Ha hisztek bennem, akkor benne vagytok az Isten országban is. Jézus az Isten Fia olyan értékesnek talált téged személy szerint, hogy meghalt érted. Isten a legdrágább kincset, az egyszülött Fiát adta oda érted. Mit adsz te neki? Az Isten országának az az állampolgára, aki belépett abba hit által. Aki befogadta Jézust, vele él, benne hisz. Akit átvihetett már Isten az Ő Fiának csodálatos országába. Nem evés és ivás, hanem igazság és Szentlélek által való öröm az Isten országa. Ez szabadságot és örömöt jelent. „Olyan örömöt, mint a forrás, olyan örömöt, mint a forrás, olyan örömöt kaptam Tőled, Istenem!”- énekeljük szép ifjúsági énekünkben. Azonban ez az öröm nem mindig látszik. Van, amikor fogyatkozik, de előbb-utóbb átüt az Isten országa azok életén, akik annak polgárai.

Vannak cégek, amelyek nem bírják ki a folyamatos gazdasági növekedést. Belerokkannak. Bármilyen hihetetlen, de így van. A sikerbe is bele lehet pusztulni. Látjuk ezt sokszor mások életében. Egyetlen egy ország van, amely kibírja a folyamatos növekedést. A Biblia azt mondja, hogy az Isten országa növekedésének nem lesz vége. Isten országa kibírja, hogy újabb és újabb polgárokkal, tagokkal nőjön. Növekszik azok által is, akik hit által beletartoznak abba. Ez az egyetlen ország, amelyik kibírja a folyamatos növekedést.

Ezért olyan lényeges kérdés, hogy ismered-e Jézust? Beletartozol-e Isten országa népébe? Ha már igen, akkor növekedsz-e? Általad nőhet-e az Isten országa? Terjedhet-e a jó hír, az Isten szeretetéről szóló evangélium, vagy nem? Az Ő országának, s annak növekedésének nem lesz vége. Isten azt akarja, hogy belépjünk ebbe. Mert az „Isten országa igazság, józanság, szeretet, és Szentlélek által való öröm”.

2009, június

 

Koczogh Julianna

református lelkésznő

************************************************************

Kicsi Hópelyhecske nagy utazása

 

Hópelyhecske megszületni készült. Felhőanyja hasában kucorogva-mocorogva sok ezer testvérkéjével együtt várta már az áhított percet, amikor útnak indulhat a titkokkal teljes ismeretlenbe, le a földre, az embervilágba. Vajon milyen lehet ott az élet, a láthatatlan messzeségben? S hogyan fogadják majd az emberek az ő érkezését? Észreveszik egyáltalán? - tűnődött el gyakorta Hópelyhecske anyja körülölelő biztonságában. Azonban a töprengés ideje tovatűnt, hisz indulnia kellett. És útra kelt… Az éteri magasságokban még hallotta az angyalok mennyei muzsikáját, amint dicséretet mondanak az ég és a föld Urának és imádják Jézust, a világ Megváltóját, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, s aki mégis kész volt kicsiny, törékeny csecsemőként erre a világra jönni, s alászállni az égből, miként egy tiszta, icipici hópelyhecske. Az angyalok öröméneket zengtek fent az égben, úgy, mint valamikor régen, az idők teljességében, amikor megszületett a Messiás. Karácsony volt lenn, a földön és fenn, az égben…

Hópelyhecske csak szállt, csak szállt, s mindeközben testvéreivel víg táncot járt. S amint egyre ereszkedett lefelé a tér és az idő véges világába, úgy halkult az angyali kórus vidám éneke, s nőttön-nőtt a csönd és a sötétség. „Mivégre születtem? Hová kell leesnem? Hol a helyem?”- visszhangozta a mélyfekete éjszaka a hófehér pihécske kérdéseit. Kisvártatva választ kapott mindezekre, amikor nagy lendülettel megjelent a szél, s ezt mondotta: „Egyet se félj, piciny barátom, én a helyet számodra megtalálom, ahol élned, s halnod kell! Csak bátran bízd rám magad, hisz én azért születtem, hogy az útkeresőket jó irányba tereljem!” S azzal a szél a hátára kapta Hópelyhecskét, s ő repült vele kecsesen és önfeledten.

Egy kisváros felé érkeztek, amelynek karácsonyi fényei már messziről integettek. A köztéri karácsonyi zene betöltötte a hideg utcákat, amiképpen a frissen sült mákos kalács illata a meleg szobákat. Hópelyhecskével röptében megesett, hogy néhány ház ablakán belesett. Az egyik hajlék ablakában állt egy öregapó, akinek haja fehér volt, mint a hó. Botjába, egyetlen támaszába kapaszkodva nézett ki az ablakon, elmerengve a régi szép időkön, amikor még a mindig jó kedélyű felesége kezét fogva, együtt ünnepelték a varázslatos karácsonyt. A karácsonyt számukra soha nem a tárgyi ajándékok tették széppé és meghitté, hanem a szeretet, a béke, az öröm, amivel egymást a hétköznapokban is megajándékozták, valamint az, hogy együtt tudtak figyelni az Isten Igéjére, ezért tudtak egymásra is figyelni. „Milyen szép is volt!”- sóhajtott fel a szépkorú bácsi, akinek ugyan már hajlott volt a háta, de egyenes a tekintete. Egyenes, tiszta tekintettel nézett a múltba, s a jövőbe is, ahogyan azt hitvese, az áldott emlékű asszony is tette egykoron. Bár a neje elment a minden élők útján, de otthagyta a házban a derűjét. „Attól, hogy a hajam deres, a kedvem még lehet derűs”- csendültek fel lelkében hőn szeretett felesége szavai, akinek messze hangzó kacagása áthatol még az idő egyre sűrűsödő szövetén is, s akinek évtizedek múltán is úgy tudta megfogni a kezét, mint azon a csendes, hóeséses téli délutánon, amikor hirtelen virágba borult minden. Amikor az ablak előtt állva, gondolataiba merülve a kedves aggastyán megpillantotta az első szikrázó hópihét, Hópelyhecskét, határtalan öröm tündöklött fel arcán, mintha valami földöntúli boldogság kerítette volna hatalmába. Hópelyhecske gyermeki áhítattal figyelte az öregurat, belefeledkezve annak „deres derűjébe”. Amikor még a szent adventben, az égi magasságban felhőanyja védelmet nyújtó ölében várakozott arra, hogy megszülethessen, hallotta, amint az angyalok így társalognak egymással: „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” Pontosan ezt érezte most ő is, s ezzel az üdeséggel folytatta tovább útját.

„Mennünk kell tovább, még nem érkeztél meg!”- szólította meg a szél. Hópelyhecske perdült-fordult a szélben, kedvesen, ünnepien, szépen, hisz ő a táncával ünnepelte az Úr Jézus megszületését. Békés, nyugodt volt a táj, a gyermekek vidám dala is ünnepi ragyogást hozott az éjszakába, amint kántálni jártak házról-házra. Az egyre sűrűbben hulló hó is megfényesítette az estét, s az emberek kedvét. Kivéve azt a marcona külsejű férfiút, aki nem engedett a lelkébe ragyogást, csak hideg nyafogást. Lábát terpeszbe téve, vállán egy hatalmas hólapáttal állt udvarán, miközben fenyegetően nézett Hópelyhecskére és sok-sok testvérére, s ajkáról nem akart szűnni a nyafogás. Ahogy sűrűsödött a hóesés, úgy sűrűsödtek a méltatlankodó szavak, amik száját elhagyták. „Nem szeretem a fehér karácsonyt, nem szeretem a hóesést, csak a baj van vele, mert folyton lapátolni kell!”- szajkózta szakadatlan. Majd szemeit a földön elterülő fehér anyagra függesztve, hányta a havat megállíthatatlanul. S miközben fagyos tekintettel és dühödt hévvel csak lapátolt és lapátolt, nem vette észre, elásta magát a zúgolódás és az örömtelenség jégvermébe. Már nem tudott az égre nézni és gyönyörködni a hóesésében, mint valaha, kizárólag a földre fókuszálta minden figyelmét és erejét, ezért vált ilyen földhöz ragadttá. Nem tudott felfelé nézni, csak görcsösen lefelé. Már nem tudott és nem is akart felemelő, ünnepi pillanatokat megélni, csak lefelé húzókat. Nem foglalkozott sem a karácsony ünnepével, sem a szemet, szívet gyönyörködtető hóeséssel. Ez az ember szomorú látványt nyújtott onnan felülről is, ahonnan Hópelyhecske figyelte őt. A könnyed, játékos hópihe nehéz szívvel folytatta tovább útját.

Hűséges jó barátja, a szél a kisvároson kívülre repítette, s ő meglátott egy hegyekkel körülölelt tavacskát. „Megérkeztél!”- mondta a lengedező szél.”Ide kell lehullanod, itt a helyed! Később még találkozunk!” S ezzel a mondattal a szél elillant, ott hagyva a picike hópihécskét. „Ég áldjon!”- köszönt el Hópelyhecske. A tó befagyott víztükrén vidáman kurjongató gyerekek korcsolyáztak. Egy kisfiú éppen elesett a jégen, s keserves sírásra fakadt. De amint meglátta, hogy esni kezd a hó, nyomban elszállt a szívéből a bú.”Hurrá, hull a hó!”- kiáltotta örömittasan. Felállt, magasba emelte a karjait, s Hópelyhecske éppen a kisfiú kezében landolt. „Milyen csodálatos vagy, Hópelyhecske!”- mondta a gyermek. A picinyke hópihe a kislegény örömtől ragyogó szemeinek tükrében meglátta önmagát. „Milyen kicsike vagyok, s ennek a gyermeknek mégis milyen nagy örömet jelentek. Ezért a pillanatért érdemes volt megszületnem”- gondolta magában. „Mindjárt elolvadok a gyönyörűségtől!”

S a kisfiú meleg tenyerében valóban olvadni kezdett. Nem volt számára fájdalmas az átalakulás, a szilárd halmazállapotból valóelmúlás. Pici, fehér teste átlátszó, tiszta vízcseppé változott, végiggördült a kisfiú kezén, lemosva róla a maszatot, majd belehullott a fekete földbe. Ám nem maradt örökre ott, nem nyelte el a föld örökre.

Másnap délben, amikor a harangok megkondultak, a simogató napsugarak hangját hallotta, amint őt hívják. Felkelt hát a szorongató rögök közül, s mint láthatatlan, de nagyon is valóságos pára visszatért oda, ahonnan elindult: az égbe. Az égbe, ami nincs is olyan nagy messzeségben, mint ahogyan azt mi földön küzdő emberek sokszor gondoljuk. Hisz az első karácsonykor, amikor az Úr Jézus megszületett, az ég a földre szállt. Egyszerűen, tisztán, mint a hópehely. S ez a csoda ma is megtörténhet mindazok életében, akik átélik, mi is az igazi karácsony, akik engedik, hogy az ő szívükben is megszülessen a Szabadító. Egyszerűen, tisztán, mint a hópehely…

2010, január

Koczogh Julianna

református lelkésznő

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 47, összesen: 154026

  • 2020. február 24., hétfő

    „Prédikálni nem tudok, ezért verseket írok, hogy megosszam az örömhírt másokkal” – mondja a 89. életévét töltő Zsófi néni. Az idős hölgy járókelőket, ...
  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...