Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Táboros élmények 3.

Drága Testvéreink!

Remélem, hogy az a csodálatos tokaji tábor , amelyen Isten kegyelméből többen is részt vehettünk , nem merült a feledés homályába. De ha mégis, akkor szeretnék ezúton rávilágítani azokra az áldásokra, amelyekkel az Úr gazdagon megajándékozott mindannyiunkat. Szívből remélem, hogy ez a kis emlékcsokor azok épülését is szolgálhatja, akik akkor nem lehettek közöttünk.
A mi mennyei Atyánk minden értelmet felülhaladó szeretete, s felfoghatatlan hatalma által az egymásnak eleinte ismeretlen embereket egy igazi testvéri közösséggé formálta. S így annak ellenére, hogy a földrajzi korlátok miatt csak igen ritkán találkozhatunk, imádságban hordozhatjuk testvéreinket. Csodálatos volt megtapasztalni a mi Urunk, Jézus Krisztus ígéretének igazságát:
"Aki elhagyta házát, vagy fiútestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen és örökség szerint nyer örök életet.- Máté 19.29

El lehet valaha felejteni azt a sok szeretetet, s megannyi megértést, mely a tábor osztályrésze volt. Nem is beszélve az áldásos és komoly igeszolgálatokról, a mókás és tanulságos színi előadásokról, az esti sétáról, s a bőséges testi és lelki táplálékról.

Noha a tokaji emléktúránk alkalmával a szúnyogok győzedelmeskedtek, benn a házban a porszívó és Erzsike néni segítségével sikerült nekünk felülkerekedni .

Diácska, Olgi, T.Kriszta, Sz.Erika, T.Enikő egy pár testvér közreműködésével gyönyörűen kitakarították a - noha elhanyagolt - de kedves kis kápolnát, amely ezáltal tökéletes helyszínévé vált az esti "zenés áhítatoknak" melyet testvérem indítványozott. Olyan jó volt énekszóval is dicsérni az Úr nevét.
Életem egyik legcsodálatosabb élményeként tartom számon e tábort, s hálás vagyok azért, hogy olyan meghatódottan emlékezhetek e felbecsülhetetlen ajándékra, mint amilyen megrendítő volt a közös záró imádságunk is.
Adja meg az Úr, hogy egymás hite által épülhessünk a hitben, s amikor csak tudunk, segítői lehessünk egymásnak a "teherhordásban-. Felbecsülhetetlen érték az emlékezőtehetségünk, hiszen lehetővé teszi azt, hogy lássuk: honnan jöttünk és hová tartunk!
Kérlek testvéreim, mindig figyeljünk oda egymásra !

Tokaj. 1999

Gál Zsuzsi és Orsi
















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 72, összesen: 154051

  • 2020. február 24., hétfő

    „Prédikálni nem tudok, ezért verseket írok, hogy megosszam az örömhírt másokkal” – mondja a 89. életévét töltő Zsófi néni. Az idős hölgy járókelőket, ...
  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...