Papdi Eszter írásai

"Mert kegyelemből tartattok meg, hit által;
és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék."
Efezus 2:8-9

URAM, JÉZUS CSAK TE EGYEDÜL VAGY IGAZ!


" Szeretnék őszintén élni és írni.
Azt szeretném írni, ami bennem van,
és nem azt ami szép.
De azt szeretném, ha ami bennem van,
az szép lenne.-
1998 szeptember 22.


ELŐSZÓ?

Ember vagyok. Ez a tény talán soha nem jelentett számomra olyan örömet, mint az elmúlt hónapokban. Ember vagyok, tehát tudok sírni, tudok nevetni, sokszor éhes vagyok, és néha fázom...sőt, tudok «fájni»...másnak, és magamnak. Sokat beszélek, és el sem tudom képzelni mi lenne, ha soha senki nem hallgatna meg ( legalább csináljatok úgy, mintha érdekelne, egyszer majd csak elfogy belőlem a szó). Ember vagyok, tele érzéssel, csodálkozással és várakozással. Tele emlékkel.
Ember, tehát gyermek. Tartozom Valakihez. Az én Szent Atyám gyermeke vagyok. « Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által» ( Galata 3:26 ) Alkotás.
De mit ér az alkotás az alkotó nélkül? Egyedül a költő tudja, milyen élményből, milyen érzésből, milyen céllal született a műve. Megfejtéséhez nála van az egyetlen hamisítatlan használati utasítás. E nélkül csak találgatunk, saját elképzelésünket vetítjük ki a műre.

Mit érünk mi Isten nélkül? Mit érek én Isten nélkül, érzéseimmel, félelmeimmel, céltalanságommal? Ő az Alkotóm. Egyedül az Ő használati utasításai szerint élve teljes értékű az élet, és benne én. Ő teremt bennem rendet. Ő tanít meg arra, mire érdemes odafigyelni, és mit érdemes komolyan venni abból, ami bennem, és a körülöttem lévő világban naponta megszületik és meghal. Ő tanít, hogy ne vegyem magam komolyabban, mint Őt, ne figyeljek magamra jobban, mint Rá. Ő segít feldolgozni azt, ami ért, ami bánt, amit nem értek. Jézus szavai nap mint nap rádöbbentenek, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak azoknál, amikkel éppen küszködöm...ez segít túljutni rajtuk. Ez segít abban, hogy a kétségeskedés ne váljon kétségbe- eséssé, és a szorongattatás megszoríttatássá.

Áldott legyen az Ő Szent neve, aki alkotott, tanított, és megtartott mindeddig Téged, engem.

Papdi Eszter






MIT KAPTAM TŐLE?

Csörgött a telefon, és jött a feladat: írjak arról, hogy mit kaptam Jézustól. Mit mondjak, nagyon nehéz... Olyan beláthatatlanok annak a forrásnak a kincsei, mely Általa, Benne nyílt meg számomra, melyhez naponta odajárulhatok, csak akarnom kell. Még én is csak tanulgatom. Újabb és újabb öröm fakad Belőle, egyszerre mindig csak egy kis részét látom, mert túl kicsi vagyok ahhoz, hogy valójában felfogjam Isten szeretetének dimenzióit, a «Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét» Efezus 3:19. Ezért nehéz erről beszélni, de átadok most egy töredéket, elmondom egy darabját annak amit kaptam, amit eddig felfedeztem az Ő ajándékaiból.
Ez pedig az, hogy már nincs bennem az a görcsös félelem. Rengeteg dologtól féltem gyerekkoromban. Nem tudtam addig lefeküdni, amíg nem ellenőriztem a szoba minden zugát, nem rejtőzködött-e el ott valaki. Féltem az utcán, ha valaki közel, mögöttem jött, azt hittem követ, bántani akar, és alapvetően féltem a felnőttektől, azoktól, akiket még nem, vagy alig ismertem. Minden félelmetes történet vagy film nagyon felkavart, és belelopta magát fantáziavilágomba, melynek rémei egyre csak ijesztgettek.
Ebből is Jézus által szabadultam meg. Nem mondom, hogy már nem szoktam félni, de most már egészen más a helyzet. Más azért, mert nem élek már abban a fantáziavilágban, melynek annyi félelmet köszönhettem. A körülöttem lévő realitást próbálom feldolgozni Istentől kapott erőmmel, nincs még csak időm sem arra, hogy nem létező dolgokkal foglalkozzam. Más a helyzet azért is, mert most már, ha mégis erőt vesz rajtam a félelem, tudom, hogy kihez is érdemes szaladni. Jézus minden helyzetben a legbiztosabb mentsvár, a legjobb vigasztaló. Tudom, hogy sokakhoz képest még nagyon keveset éltem meg, de eddigi tapasztalataim egyértelműen azt mutatják, hogy Benne, és igazából egyedül Benne bízhatok meg teljesen. Ez a bizalom, és a tudat, hogy Isten tudta nélkül egy hajszál sem eshet le a fejemről, tehát Ő mindent tud rólam, semmihez nem hasonlítható biztonságérzetet ad. Nem arról van szó, hogy velem nem történhet baj. Még annyi minden fog velem történni, amit most még csak nem is sejtek. Arról van itt szó, hogy, ha elhiszem, hogy szeret, akkor azt is el kell hinnem, hogy minden «bajjal», próbával is a javamat akarja. Mert «a szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.» I. Ján.4:18

Urunk, bocsásd meg nekünk, hogy még ma is vannak félelmeink, de köszönjük, hogy ha Hozzád megyünk velük, Te el tudod oszlatni őket a Jézusban megmutatkozott szereteted által. Ámen

Papdi Eszter




Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
Hajnalfelé a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
És megszűnhetett dobogni szíve
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.



" Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda néki Pilátus: Ímhol az ember!"(János 19;5)
"Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét kibocsátó lelkét."(János 19:30)


A keresztre gondolok...ez a kereszt, ami most előttem van, nem azt jelenti számomra amit a Krisztus Urunk kereszthalálát megelőző időkben jelentett a római birodalom fenntartóinak és alattvalóinak. Az, ami akkor félelmetes kínzóeszköz, megannyi haláltusa és elmúlás színtere volt, ma az egész keresztény világ szimbóluma.
Ma divat is a kereszt. Nem csak templomokban, de ékszerboltokban, lányok, fiúk nyakában szerte a világon mindenhol jelen van. Van fából, aranyból, ezüstből, műanyagból, rózsaszín disco-gyöngyökből való. Van olyan, amelyik foszforeszkál, olyan, amelyik világít...De én most egy másik keresztre gondolok.
Ami egykor a halál szimbóluma volt, ma díszít; ami egykor félelemmel és rettegéssel töltötte el az embereket, ma teljesen természetes látvány számunkra, épületek tetején, nyakban hordva. De mi hozta ezt a megdöbbentő fordulatot? Ki változtatta meg a jelentését?
Most az a KERESZT van előttem, melyen az én Megváltóm, és mindannyiunk Megváltója mondta: "Elvégeztetett."
A napokban újra láthattam Munkácsy képét, a Golgotát, arról a világrengető eseményről amely értelmet adott a keresztnek, értelmet a szenvedésnek, és értelmet az emberi életnek, benne a tiédnek, az enyémnek. A keresztfán ott függ az EMBER, az igazi, aki ember tudott maradni minden szenvedésben, a legrettenetesebb fájdalmak kőzött. Azóta mást jelent a kereszt, nem csak a Benne hívő embernek, de az egész világnak, azóta nem félelmetes és rettenetes szimbólum, inkább valami varázslatos, valami megnyugtató. Annak azonban, aki le tudott és le tud ma is, a 2004-es esztendő esztelen rohanásában, térdelni ez alatt a Kereszt alatt, aki Isten egyetlen Fiának halálában meglátja az Atya iránta érzett megmagyarázhatatlan szeretetét, annak az élete értelmet nyer, az elmondhatja, hogy végre visszavonhatatlanul és igazán boldog. Isten azért engedte egyetlen Fiát ártatlanul szenvedni, hogy elengedhesse nekünk azt a gyötrelmet, ami minket illetne bűneink miatt. Szenvedés így is, most is jut nekünk, de a mi szenvedésünk nem mérhető Azéhoz, aki soha nem vétkezett, és Aki csak az Atya akarata szerint élt, mégis az emberek keze által kellett meghalnia. Számára a legnagyobb szenvedést nem a testi, de a lelki fájdalmak okozták, látni azt, hogy azok hagyják el és ölik meg Őt, akikért megszületett. Isten úgy bánt vele, ahogy azt mi érdemelnénk, akik korántsem vagyunk ártatlanok. Ami akkor, ott, azon a kereszten ELVÉGEZTETETT, az a mi megváltatásunk bűneink következményétől.
EZ a kereszt nem csak díszít, nem csupán egy jól ismert jel, de életünk értelme is lehet. AZ, aki Krisztust a halálból feltámasztotta, Érte, Általa, feltámaszthat minket is a halálból, és részesíthet minket is mindabban, amiért Krisztus szenvedett meg helyettünk: az erőben, a vigasztalásban, a békességben és a szeretetben. A Golgota cím G kép keresztje alatt népes a tömeg. Van ott csodálkozó, csalódott, megbotránkozott, kárörvendő, megrettent, goromba, közömbös, gúnyolódó, gondolkozó, fájdalmas, alázatos és hálatelt arc. Melyik a Tiéd?



EZ A VILÁG...

Ez a világ, ami körülvesz és naponta rám nehezedik, olyan kecsegtető, olyan színesnek, olyan gazdagnak tűnik. De ahogy tízesével fogyasztom benne az éveket, egyre jobban megismerem és egyre világosabbá válik, hogy csak a csomagolása szép, a tartalom már sokkal szegényesebb. Ennek a világnak csak addig kellesz, ameddig fiatal vagy, és ameddig rá tud venni, hogy a pénztárcád tágra nyisd neki. Ennek a világnak csak addig kellesz, ameddig hajlandó vagy az általa diktált divatot követni és mindenben azonosulni a mai modern embereszménnyel. Csak addig kellesz neki, ameddig egészséges vagy, és nem szorulsz rá másokra, ameddig kapcsolataid vannak és a kapcsolataid révén értékes veled barátkozni. Addig kellesz ennek a világnak, amíg futsz vele, és teljesíted minden követelését...

... És amikor már nem bírod pénzzel, vagy ér egy baleset, amikor már nem bírod egészséggel, vagy szépséggel, vagy fiatalsággal, amikor már nem menő, vagy nem hasznos veled barátkozni, akkor kidob, elvet magától, és ott maradsz rongyokban, üres lélekkel, és hiába sírsz, a világot nem hatják meg a könnyeid.

Mit tennénk Nélküled, Istenem?! Mivé lennénk, ha nem futhatnánk Hozzád? Ha Te nem fogadnál be minket akkor is, ha már senki másnak nem kellünk? Mivé lennénk, ha nem tanítanál meg minket arra, hogy mik az igazi értékek, ha nem óvnál szüntelenül attól, hogy a világ értékeit tegyük magunkévá? Te látod, hogy milyen erővel tör ránk ez a világ és mennyire ránk akarja erőltetni a saját akaratát. Á Te óvó kezed és szereteted árnyékába menekülünk, Te taníts bennünket, hogy Tőled tudjuk elvenni az életet és annak igazi értékeit.
Ámen

"Az én országom nem e világból való..."
"E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot."
"... de mind boldog aki Hozzá menekül.» Zsoltár 2:12b"

Papdi Eszter





ÉN MEGBOCSÁTOK, DE NEM FELEJTEK?

Aki nem egy remete életét választja és nem nemekül például a bolíviai hegység egy érintetlen csúcsára, vagy az Északi-sark egy jégtáblájára lakni, hanem arra ébred reggel, hogy indul a busz a háza előtt, és este azzal alszik el, hogy hallja a gumigyár éjszakai műszakjának jelzőkürtjét, az minden nap találkozni fog életében a megbocsátás kérdésével.
Nem tudnánk talán egy hónapig sem elviselni, hogy egyedül éljünk ezen a földön, szükségünk van arra, hogy lássuk, van élet az utcákon, a városban, mozgás a függönyök mögött a házakban, arra, hogy halljuk a szomszéd szobában alvó egyenletes lélegzését, és hogy megoszthassuk egymással: ki mit él meg az életből. Így is el kell viselnünk azonban valami mást: egymást.
Aki emberek között él és emberekkel találkozik, dolgozik, lakik együtt, az minden nap találhat nem egy példát arra, hogy valaki megsértette, megbántotta, belegázolt az önérzetébe, figyelmetlen volt vele. Ez egy tény. De kinek használok azzal, ha ennek a ténynek túl sok jelentőséget tulajdonítok?
Jó lenne, (vagy nem is lenne jó) ha valamelyik okos számítógép ki tudná mutatni, hogy ki hányszor mondta már el életében a Miatyánkot akár hangosan, akár magában. Mindenesetre Isten tudja.
Ez az imádság szinte csupa kérésből áll Isten felé, egyetlen ígéretet tartalmaz: "miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" Máté 6:12

Belegondolni sem merek, hányszor mondtam ki eddigi életemben ezt az ígéretet úgy, hogy a rákövetkező 1 órában nem nehezteltem senkire, vagy hogy éppen akkor nem volt harag a szívemben valaki ellen. Ezek a "hiteles" Miatyánkok attól tartok, megdöbbentően kis számúak az összes általam elmondott imádság számához képest.
Valaki egyszer megtanított, hogy az : "Én megbocsátok, de nem felejtek..." című technika körülbelül annyit ér, mintha nem történt volna semmi, egyenlő a nullával. Egyre inkább úgy látom, hogy az így igaz. Hiszen Isten kijelentéseiben, amikor bűneink eltörléséről beszél, azt is mondja, hogy azokról többé meg nem emlékezik.
***
Ha nem törekszem arra, hogy amit egyszer valakinek már megbocsátottam, azt nem vágjam többé a fejéhez, és ne mondogassam el másoknak is, illetve, ha nem tiltom meg magamnak, hogy a számomra megszégyenítő, bántó jelenetet, a kis belső videómagnómon újra és újra lejátsszam magamnak - mindezt annak érdekében, hogy másokban is és magamban is újra sajnálatot váltsak ki magam iránt és másokkal is igazat adassak magamnak, illetve igazamról magamat újra és újra meggyőzzem - akkor megbocsátásom értelmét és hitelét veszti. Hogyan lehet ezektől a fájdalmas emlékektől gyorsan, hatásosan megszabadulni: Elég Jézusra gondolni a golgotai kereszten. Belegondolni abba, hogy Ő, aki ártatlanabb volt minden ma és régen élő embernél, némán tűrte a testi és lelki szenvedéseket. Nem sajnáltatta és nem sajnálgatta önmagát, hanem kiitta a keserű poharat. Tudnia, hogy ártatlan volt, és úgy feszíttetett keresztre mint gyilkos, mint lázadó, tudnia, hogy még tanítványai sem értették meg és elfordultak tőle a kereszt alatt, nem volt-e minden idők legnagyobb lelki gyötrelme? Mi ehhez képest az én megbántott önérzetemből fakadó sértett lelkiállapotom jogossága: És kiért szenvedte mindezt Jézus Krisztus: Többek között értem és azért a testvéremért, aki (úgy érzem) megbántott. Azért, hogy bűnös voltunk ellenére is megállhassunk majd az Úr színe előtt az utolsó napon, mert Jézus már elszenvedte helyettünk a bűntetést. (Jn. 3:16) Ezt az egyetlen, valóban hatásos módszert ismerem az engen is kínzó sértett lelkiállapotom feloszlatására. Érdemes a kellemetlen emlékek folytonos vissza,- újra -lejátszására beállított kis videómagnót kidobni, vagy a kellemes emlékek lejátszására átállítani, különben tönkreteszi "szervezetünket" és nekünk árt a leginkább. Egyedül így juthatunk el odáig, hogy ne "elviseljük" hanem elhordozzuk egymást (imádságban és szeretetben) ahogy azt Pál mondta.

"Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet." 2 Tim. 1:10

Kedves Testvérkéim!
Abban a hosszú időszakban amióta nem találkoztunk, továbbra is naponta tapasztaltam Isten kegyelmét és azt, hogy bűnös természetem miatt mennyire rá vagyok szorulva és mennyire nem élhetnék nélküle. Továbbra is csodák sorát élem át hétről hétre, napról-napra, percről-percre. Esténként imádkozom értetek és köszönöm, hogy Ti is értem, ugyanis naponta érzem hatását.
Az Úr szeret!!!

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Ézs 41:10

Papdi Eszter






"Mert nem azért jött..."

Talán nincs is rosszabb érzés a bűntudatnál, az érzésnél, hogy lehet, hogy mindent rosszul csinálok. Abba is különösen rossz belegondolni, hogy mi lehet a körülöttem lévő emberek véleménye rólam, egy-egy mondatomról, tettemről, megnyilvánulásomról.
Nem csoda, hogy ilyesmire gondolni sem szeretünk. Legtöbbször pedig elkezdünk magyarázkodni, ha másnak nem, hát magunknak, vagy Istennek, Ő meg kell, hogy értsen minket... Különböző módszereink vannak ezeknek a vissza-visszatérő vádló gondolatoknak az elterelésére, és ha elég ügyesen csináljuk, egy idő után már észre sem vesszük őket. Mégis, nem válnak semmivé, valójában nem tudhatjuk, hogy mikor törnek elő újra.
Azt hiszem, elsősorban ezért tartom magam boldog embernek, megváltott embernek, azóta, mióta először felfogtam, hogy miért jött el Jézus Krisztus. Azáltal, hogy ártatlanul halt meg, az egész emberiség helyett bűnhődött. Az Ő halála elég volt arra, hogy megváltson minden bűnös embert, hiszen Ő Isten egyszülött Fia.
Tegnap egy egészen más szövegkörnyezetben hallottam a «megváltás» szót. Ott azt jelentette: bizonyos összeget újra kifizetni valamiért, hogy az egy néhány évre újra a miénk lehessen. Elgondolkoztam, hogy Jézus ugyanígy árat fizetett értünk halálával, hogy az Övé lehessünk, és ne a gonoszé, de nem csak néhány évre, hanem örökre.
Így kerülhetnek körülöttem helyükre a dolgok. Így történhet meg, hogy a vádló gondolatokat nem elterelem, hanem feldolgozom. Attól fogva, hogy elismerem, hogy szükségem van Jézusra, mert egyedül nem bírom elhordozni az életet, és elhiszem, hogy az Ő kereszthalála elég volt ahhoz, hogy engem megszabadítson bűneimtől, az ő megváltása rám is érvényes lesz.
«Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga,
Aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.»
Péld. 28:13
Nem kell többé magyarázkodnom sem magam, sem Isten előtt, és még a körülöttem élők előtt is könnyebb lesz elismernem a tévedéseimet, és bűnnek nevezni bűneimet. A tiszta szívből jövő bűnbánatra Isten válasza Jézusnak köszönhetően, a megbocsátás. Aki ennek felszabadító örömét átéli, annak világossá válik, hogy mire jó az alázatosság, és hogy miért tartozik örökre hálával Istennek.
" Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy
kárhoztassa a világot, hanem, hogy megtartassék a világ általa." János 3:17


EGYRE SZEBB...

Egyre többször mondom: «Nem tudom.»
Egyre többször:«Nem értem.» «Furcsa ez.»
Egyre gyakrabban kémlelem tanácstalan,
A kéklő messzeségeket.
Mégis, az élet egyre szebb,
közelléted egyre kedvesebb.
Kegyelmed is egyre gazdagabb,
És én egyre kevésbé értem magamat, és egyre kevésbé szeretetedet,
Miért íly gazdag, miért, hogy így szeretsz?
Isten, én Istenem, én Atyám,
Egyre szebb az élet,
És én egyre csak várok Rád.



"A szeretet türelmes, jóságos;
a szeretet nem irigykedik,
a szeretet nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan,
nem keresi a maga hasznát,
nem gerjed haragra,
nem rója fel a rosszat.

Nem örül a hamisságnak,
de együtt örül az igazsággal.
Mindent elfedez, mindent hisz,
mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik

I Korintus 13,4-8



S Z E R E T N I

Szeretni nem azt jelenti, szeretetet várni,
szeretni azt jelenti: viszonzást nem remélve adni.
Szeretni nem azt jelenti: követelni.
Hanem azt: lemondani tudni ha kell.
Szeretni nem azt jelenti: a másiktól bármit remélni,
hanem: adni, vigasztalni, elfedezni,
a szeretet nem: elviselni, hanem: örömmel tűrni,
A szeretet nem: megváltoztatni,
hanem: elfogadni, sőt szeretni, olyannak amilyen,
befogadni,
de elmenni hagyni,
megölelni,
és elengedni tudni,
várni,
de semmit sem szólni, ha hiába várakoztál.

Hányszor kimondtam már, hogy szeretlek,
de pengő cimbalomban is több volt a szív:
amikor veled türelmetlenkedtem,
amikor irántad haragra gerjedtem,
amikor veled bántóan viselkedtem,
amikor benned is a magam hasznát kerestem,
amikor rosszat, jót, felróttam neked,
amikor mindent tettem, csak nem szerettelek!

Nem tudtam veled örülni a jónak,
csak unottan bámultam a levegőbe,
és fagyos mosolyommal a tiédet is csak megfagyasztottam,
de titkos káröröm öntött el,
és nem igazi könny amikor sírni láttalak.

Mindent csak kitakartam amivel ellenem tettél,
elfedezni csak a jót fedeztem el.
Nem reméltem semmit amit reméltél,
és nem tűrtem el semmit neked.
Én mégis úgy hívtam ezt is, hogy szeretet,
és ilyen szeretettel szerettelek.

Mi lenne most velem,
ha Jézus is így szeretne csak, ahogy én teszem?
Mi lennék most, ha az Ő szava is csak annyit érne mint az enyém?
Mivé lennék, ha Ő nem úgy szeretne, ahogy szeretni egyedül szabad, és ahogy szeretni egyedül érdemes?

1998. december 17.






MIUTÁN MEGSZÜLETTÉL A VILÁGRA.....

Miután megszülettél e világra,
lassan,
nagyon lassan,
(de annál biztosabban),
rá kell hogy döbbenj:
itt senki sem szeret úgy, ahogy azt te szeretnéd,
senki sem szeret úgy, ahogy magát szereti,
senki sem szeret úgy, ahogy te szereted magadat.
Éppen ezért:
ha sohasem ismered meg Jézust,
sohasem fogod megtanulni
lassan, de nagyon lassan,
( de annál biztosabban),
hogy ne várd el senkitől, hogy szeressen,
hogy ne szeresd magadat, de mást szeress,
és, hogy senki sem szeret úgy, ahogy Jézus,
Éppen ezért,
ha sohasem ismered meg Jézust...
Mi lesz akkor számodra a megoldás?

1998, december 26.




TESTVÉREM, NE LÉGY OLY SZOMORÚ...

Testvérem, testem, vérem, miért vagy oly szomorú?
Miért, hogy arcodon egy egész felhőkoszorú?
Ne mondd meg, ha nem akarod, de ne nézz így rám,
mert nem tudod, hogy sajog bele minden porcikám.
Testvérem, testem, vérem, nem baj, ha hozzám se szólsz.
Nem baj, ha egy időre elfelejtesz, de pillanatig se felejtsd
a Szent Kegyelmet, ne tedd hiábavalóvá a Kegyelmet.
Tudom, az én arcomat is borítja felhő,
tudom, nem mindig nevetek,
de nem tudtam, hogy ez így fájhat annak,
aki nem látja, hogy legeslegbelül nem szenvedek.
Mert legbelül tudom, hogy a legboldogabb vagyok,
és igazából csak akkor sírok, ha én magam akarok.
Tudom, hogy így van, valahogy így van ez veled is,
mégis, kérlek, ne nézz így rám,
legalább csak most ne, ma ne,
mert akkor sírnom kell, veled kell sírnom nekem is.

Papdi Eszter