Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mikor indokolt a GYÜLEKEZETVÁLTÁS?

 

Manapság sokan, a legkülönbözőbb indokkal fordítanak hátat anyagyülekezetüknek, ide-oda vetődve, sodortatva, mint a „víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek..." (Júdás apostol levele 12)

Valaki így vallott erről a divatos, de igen sajnálatos állapotról: „Az élet úgy hozta, hogy több gyülekezetnek voltam már aktív tagja. Volt köztük konzervatív és karizmatikus, amerikaias és magyaros, arminiánus és kálvinista. Volt köztük öreges, és volt fiatalos, volt szigorú és volt szabados."

A Szent Biblia világosan és egyértelműen így figyelmeztet minket erre a VESZÉLYRE:

„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik,
hanem a saját kívánságaik szerint
GYŰJTENEK MAGUKNAK TANÍTÓKAT,
mert viszket a fülük.
" (2Timótheus 4,3)

 

*

„Mikor azt mondja az apostol, hogy az egészséges tudományt el nem szenvedik, azt fejezi ki, hogy az egészséges tudományt nemcsak közönnyel kezelik és megvetik, hanem gyűlölni is fogják...

Az ördögnek mindig seregestül állnak rendelkezésére olyan tanítók amilyenekre a VILÁG IGÉNYT TART. Mindig bőven termett az istentelenek vetése, ma is! " (Kálvin János)

*

A Szent Bibliában az ANYASZENTEGYHÁZ fogalom (Görögül: ekklészia- kihívott gyülekezet - Egyház) alapvetően a Jézus Krisztusban hívőket jelenti és SENKI MÁST.

 

***

Mikor indokolt a keresztyénségen belüli FELEKEZETVÁLTÁS?

- Ha valaki megtér, és Istentől imádságban kéri, keresi igazi lelki otthonát.

- Ha valaki világosságot kapott Istentől és a nyilvánvaló tévtanítások felismerése után ki(át)menekül egy biblikus felekezetbe.

 

***

Mikor indokolt a GYÜLEKEZETVÁLTÁS?

- Ha valaki új lakhelyre költözik.

- Ha valaki munkája, szolgálati kötelezettsége miatt egy másik gyülekezethez kerül.

(Természetesen ez a váltás nem elszakadást jelent.)

 

***

MIKOR INDOKOLT ELHAGYNI EGY ADOTT GYÜLEKEZETET?

1. Ha a gyülekezet nyilvánvaló tévtanítást, bibliátlan tévelygést kezd el hirdetni.

2. Ha a gyülekezet az eretnekséget nem leplezi le, hanem a tolerancia jegyében megtűri.

3. Ha a gyülekezet elkezd világi (pogány) módszereket, stílust, eszközöket alkalmazni.

4. Ha a gyülekezeti vezetés elviselhetetlen „autokratikus" önkényuralmat kezd el gyakorolni.

5. Ha a gyülekezet vezetője (elöljárója) vállalhatatlan dolgokra akarja rávenni.

6. Ha a gyülekezetében valakit kikezdtek, rendszeresen bántanak, támadnak, zaklatnak.

7. Ha a gyülekezetében valakit ártatlanul meghurcolnak, esetleg kizárnak.

 

***

Igazán megtért hívő ember számára az Anyaszentegyház Isten drága ajándéka.

A gyülekezeti szeretetközösség nélkülözhetetlen lelki otthont jelent számára.

Ha csak teheti, ott van a helye! Így válik tevékeny, tisztelettudó, tiszteletet adó, imádkozó, megbecsült hasznos tagjává. Nem szokása elhagyni (cserbenhagyni) lelki családját!

Gyülekezetet csak indokolt esetben a fenti nyomós OKOK miatt válthat.

Jó lelkiismerettel, CSAK MEGALAPOZOTT BIBLIKUS INDOKOK ALAPJÁN kérheti Isten vezetését, hogy megtalálja végre igazi lelki otthonát.

 

„Annál inkább törekednünk kell az egység buzgó ápolására, minél mohóbban les ránk a Sátán, hogy minket az egyháztól valamiképpen akár elszakítson, akár alattomosan eltávolítson." (Kálvin János)

***

„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást..." (Zsidók 10,25) (Újfordítás)

„El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást..." (Zsidók 10,25) (Károli fordítás)

 

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 60, összesen: 268831

  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...