Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vicze Ágnes írásai

" Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei." Efezus 5,8

Ki vagyok én? Miért nem vagyok teljesen Istené?

Azt mondtam már ugyan többször is önmagamról, hogy én Istené vagyok, de ez sajnos eddig a valóságban nem volt így, mert a nagyobb rész még mindig az enyém volt. Sokszor nem engedtem, hogy Ő irányítson. Sokszor nem láttam be hogy én hibáztam, pedig milyen egyszerű: önmagam csekély értelmére támaszkodtam ahelyett, hogy Istentől kértem volna segítséget. Azt tettem amit én láttam jónak és nem azt ami jó volt. Voltak dolgok amelyeket nem láttam bűnnek és ha észrevettem azokat ha nem, tudom, hogy nagy fájdalmat okoztam vele Istennek.
Akartam Istené lenni, de lelkem piramisának csúcsán még mindig én álltam. Sokszor még mindig nem akarom meghallani Isten szavát ahogyan szól hozzám a Bibliában. Ha nem úgy cselekszem ahogy Ő akarja, akkor megsebez, de ha igénylem, mert igénylem Ő be is kötöz engem, ha lélekben megerősödöm annyira, hogy ki tudom mondani: "legyen meg a Te akaratod", Úgy érzem ilyenkor Isten elmosolyodik, s mosolya bársonyos simogatásként forrasztja össze újjászületett szívem sebeit. Ami ezután következik az nem lehet más csak jó, mert Isten jó és jót akar mindenkinek, még akkor is, ha az számunkra sokszor kellemetlen
Tudom, hogy Isten a keserűséget is a javamra fordítja, mert próbákkal erősít meg engem. Soha nem ad annál nagyobb terhet, mint amit ne tudnék elhordozni, mert erőt kapok, szabadulást kapok, s ami a legfontosabb: örökkétartó szeretetét adja nekem ajándékba.
Pedig ki is vagyok én? Csak egy eltörlésre méltó talpig bűnös ember, aki még az IGAZSÁG megismerése után is térdig jár a mocsokban. De én végleg elakarom hagyni régi önmagam és vasakarattal le akarom zárni a múlt kisértéseit! Szét akarom tépni régi életem minden halálos sötétségét, mert én már ittam az ÉLET VIZÉBŐL és többé nem szomjazom! Halott voltam és most már élek! Minden vágyam az, hogy jó gyümölcsöt teremjek a csodálatos éltető Szőlőtő: Jézus Krisztus által! ( János 15,5 )
Ma már csak azt akarom amit Isten akar! Nem akarok ellenkezni, nem akarok háborogni, többé nem akarok bánatot okozni Neki, hanem egyedül Istennek akarok szolgálni és Őt dicsőíteni vágyakozom. Fel akarom ismerni szent akaratát az életemben, s elcsendesedve akarok térdepelni Előtte, s ebben a csendben lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel, szívem őszinte tisztaságával akarom kimondani:
TIED VAGYOK ISTENEM!
Most csend van! Valóban nincs ennél a gyöngéd csendnél meghittebb pillanat. Tudom, hogy Ő megbocsátott nekem. Elmúltak vétkeim kértem és bocsánatot nyertem. Nem akarok többé vétkezni, ha gyarló emberként ez mégis bekövetkezik, Isten mindig új lapot ad nekem, és én törekszem azt nem bepiszkolni. Törekszem erre, mert én már Istené vagyok, és az Övé akarok maradni örökre teljesen, életem minden területén.
Hálát adok a Mindenható Istennek, hogy a világhoz való negatív kötődésem az Ő segítségével teljesen elszakadt. Ezután úgy szeretnék élni, hogy mások is lássák, hogy én KIÉ vagyok, hogy igaz legyen az életemben, hogy ne csak részletekben, hanem egész valómban méltán lehessek Isten gyermeke.
" Akik pedig befogadták Őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mindazokat akik hisznek az Ő nevében." János 1,12
Vicze Ágnes






A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.- (Jelenések 3, 1-3)

“Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.- Jel 3,1
Amikor a nyáron dolgoztam, egyik este nagyon szíven ütött ez a mondat. Addig azt gondoltam, hogy hívőként minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy megálljak a világ vonzása előtt. Mert azt, hogy az a nevem, hogy élek, hogy hívő vagyok - illetve mások szemében egyszerűen vallásos -, sokan tudják rólam. Gondoltam, az már bizonyságtétel, ha nem tagadom senki előtt a hitemet. Ennek tudatában nem mentem velük bulizni, vagy képes voltam otthagyni a pénzkereseti lehetőséget néhány “unalmas- keresztyén táborért, ahol nem csinálunk semmit, csak naphosszat a Mindenhatóról beszélgetünk. Furcsán is néztek rám ezért az ottaniak, de én ezekre a dolgokra úgy tekintettem, mint áldozatokra Isten oltárán, és tudat alatt igen büszke voltam arra, hogy ezt ott meg tudom tenni.
De lassan már csak látszólag lógtam ki a sorból. Mert úgy gondoltam, ez minden, amit az ember “Ninivében- tehet. Igaz, hogy szeretnék többet tenni, de ebben a helyzetben, környezetben nem lehet.
És ekkor Isten rám szólt: “Tudom a te dolgaidat-... Az Úr tudta, amiről én nem akartam tudomást venni. Például, hogy nem lehet már áldozat tőlem az, hogy lemondok arról, hogy “népszerűbb-, vagy esetleg középpont legyek egy üresen locsogó baráti társaságban, mert sohasem vonzott igazán. Vagy az, hogy nem megyek el bulizni, mert az már egyáltalán nem jelent kísértést a számomra. Ezek igazából csak apróságok, amiket én felnagyítottam, hogy jó keresztyénként tetszelegjek önmagam előtt.
A körülményekre fogtam azt is, hogy nem tudok igazán elcsendesedni. Mert valóban kevés időm volt arra, hogy igét olvassak, imádkozzak. Ráadásul zajban nem tudok Istenre figyelni. (Különösen olyan zajokban, amik ott voltak.) Sokszor mondtam azt: nem én vagyok az oka annak, hogy nem foglalkozom Istennel, az Igével, nem imádkozom, hanem a körülmények, a zaj, a fáradtság, az emberek, egyszerűen lehetetlen, nem tudok több időt rászánni. Pedig igazából én voltam az, aki minden apróságot Isten elé helyeztem. Vagyis én nem akartam Istennel foglalkozni, én nem kerestem Őt. Mert alkalom mindig akad. Isten tudja, hogy arra szükségünk van. Még ha nehéz is a körülményekben időt és “belső szobát- találni, ha igazán akarod, ha igazán vágyakozol az élő vízre, nem vonja azt meg tőled az ÚR.
“Nem találtam a te cselekedeteid Isten előtt teljeseknek-
Ez volt a második találat. Hiába próbáltam takargatni, Ő látta: tetteim csak látszólag értékesek. Mert milyen jó, hogy esténként itt is előveszem a Bibliát. De amint végigolvastam a kijelölt igerészt - egyáltalán miért csak kijelölt igerészeket vagyok hajlandó elolvasni?! -, és bezártam a könyvet, azonnal elfelejtettem, mit olvastam. Ott voltam a forrásnál, csak éppen víz nélkül tértem vissza. Az élet vize nélkül halófélben voltam. Hogyan figyelmeztetném és erősíthetném így a többi halófélben lévő embert? Hogyan lehetne így teljes a bizonyságtételem egy olyan bűnös világban, mint amiben voltam?
Isten felkínálta a megoldást is: “Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg és térj meg-. Mintha ezt mondta volna nekem: Emlékezz mindezekre. Emlékezz a szégyenre, amit akkor éreztél, amikor rájöttél: hűtlen voltál Uradhoz. Forgasd jól meg szívedben a hallott igéket és térj vissza az útra, amelyről letértél.
Mennyei Édes Atyám!

Bocsáss meg, hogy ki kellett mondanom: nem kerestelek Téged. Bocsásd meg, hogy annyiszor nem figyeltem Rád, levettem a szemem Terólad! Kérlek segíts, hogy valóban szomjazzam nap mint nap a találkozást Teveled! Köszönöm, hogy mindezek ellenére ma is nyújtod a kezed felém.
Ámen

Vincze Ágnes




Ki a csodatévő? (Apcsel 14,8-18)

A sánta ember semmit sem kért sem Páltól, sem Istentől. Csak Pál szavait figyelte. Csak az Úr igéjére volt kíváncsi. Pál pedig látta a hitét, és azt is látta, hogy meggyógyul. Tehát nem Pál gyógyított, hanem Isten. Pál csak a figyelmét hívta fel erre. Nekünk is csak ennyi a feladatunk. Nem tulajdoníthatjuk magunkénak Isten dicsőségét.
Nekünk is csak Istent kell szolgálnunk, nyitott szívvel kell előtte állnunk. A csodákat nem mi tesszük. Hát ne tulajdonítsuk magunknak azt, ami nem a miénk! Csak annyit tehetünk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy Jézus él és minden napon velünk van a világ végezetéig. Én is sánta lábú ember voltam. Sántítottak a gondolataim, a tetteim. Amikor erre ráébredten, megijedtem: ilyen sánta lábbal nem lehet a keskeny úton közlekedni. Pedig az az ember nem is gondolt ilyesmire. Hittel lépett rá az ösvényre. Ezért az Úr úgy döntött, megajándékozza. És Pálnak jutott az a megtiszteltetés, hogy közölje ezt vele. Isten engem is megajándékozott. Lemosta vérével bűneimet. A 10. versben azt mondja, hogy az ember "felszökött és járt." Ez az ember nem kételkedett. Azonnal felugrott. Nem kérdőjelezte meg, amit Pál mondott, tudta, az Isten mondatja vele.
A megtérés után mi is talpra ugrottunk. Kinyújtottuk a kezünket az ég felé, Isten felé. És Ő megfogta a kezünket. Csak aztán néha(?) megtesszük, hogy lefelé nézünk, és a lábunk ismét belelóg a sárba. Jellemző az emberekre, hogy annyira félreértik a dolgokat, ahogyan az igében a sokaság félreértette. Pedig Pál az élő Istenről beszélt előttük. Mégis neki tulajdonították Isten csodáját. Mit tehetett volna Pál? Ugyanezt tettem volna én is? Vagy azt mondom: igen, én voltam, én tettem csodát, Isten nevét ezután meg sem említem. Milyen jó volna az elismerést magunknak begyűjteni! Feltesszük-e a kérdést ilyenkor: mekkora fájdalom lehet ez Istennek? Pál és Barnabás feltette a kérdést. Nem arra vágytak, hogy a nép hordozza őket a tenyerén. Nem akartak földi javakat. Egyedül az Úrért éltek. (És pontosan tudták, hogy Isten haragja utolérte volna őket.) Fájt nekik, hogy a nép nem a Mindenhatót dicséri, ezért megszaggatták a ruhájukat, és azt kiáltották: "Térjetek meg az élő Istenhez!" Szaggassuk meg mi is a ruhánkat. Boruljunk le Mennyei Édes Atyánk előtt, kérjünk bocsánatot. Mert bűnös vagyok. Vétkeztem. Egyedül Isten jó, és én magamnak tulajdonítom dicsőségét.
Olyan jó olvasni a 17-es verset. Amíg Jézus a földön volt, "jótevőnk volt, adván a mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket." De ez nemcsak akkor volt így, amikor a Földön volt, hanem most is így van. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen jó volna, ha Jézus most is a Földön lenne, szemtől szembe találkoznánk, szemébe nézhetnénk. De aztán rájöttem, erre nincs szükségem: Jézus testi jelenléte nélkül is megtehetem mindezt. Hiszen azért ment el, hogy velem legyen minden napon a világ végezetéig. Isten vigyázott rám születésemtől kezdve minden napon. Pedig mennyi bánatot tudok okozni Neki! Mégis évekig ott állt szívem ajtaja előtt, és halkan kopogott. Csak éppen olyan hangos volt odabenn az üresség lármája, hogy nem hallottam meg Őt. Sohasem volt erőszakos. Meg sem próbált dörömbölni. Nem követelőzött, hogy engedjem be. Halkan állt és várt. Csak csodái voltak dicsőségétől hangosabbak, de én hajlamos voltam saját lármám összetéveszteni az Ő zenéjével.
Úgy kellene gondolkodnom, hogy amikor tükörbe nézek, ne azt gondolja, hogy hát igen, ez vagyok én, és magasztalom magamat, hanem azt kell mondanom: köszönöm, Uram, hogy ennyi lehetek, gyermeked lehetek ilyen bűnösen is, kérlek, bocsáss meg, hogy ajándékaidat nem úgy használom, ahogyan kellene. .Pál és Barnabás nehezen beszélte le a sokaságot, hogy ne áldozzanak nekik. Sokszor nehezen beszélem le magamat arról, hogy ne várjam el a sok dicséretet. De azt is nagyon nehéz sokszor elérnem, hogy ne azt tegyem, amit én akarok, mert azt kell tennem, amit az Úr akar. Bármennyire nehéz, bármennyire értelmetlen vagy kilátástalan, bármennyire nem látom be, miért, tudnom kell, hogy az Úr döntése a helyes. És még ha megköveznek is érte, ahogyan Pált megkövezték, akkor sem vallhatok mást, csak az igazságot. Csak önmagamnak ártanék vele. És az én mennyei Édes Atyám ezt kívánja tőlem: hogy mindenkor tükrözzem az Ő dicsőségét. Róla tegyek bizonyságot.

Mennyei Édes Atyám! Köszönöm Neked, hogy ismét felnyitottad a szemem, és Igéddel rávilágították az igazságra. Bocsáss meg nekem, Uram! Igyekezni fogok, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. De ehhez kérem a Te segítségedet. Hiszen Nélküled semmi vagyok. Szánd meg, Uram, hívedet! Legyen áldott a Te neved mindörökké.
Ámen

Vincze Ágnes




Hogyan lettünk barátnőkből, testvérek?

Ma, amikor a sötét konyhából fölnéztem a csillagos égre, eszembe jutott, hogy néhány hete egyik testvéremmel könyököltem ugyanitt és szomszédokkal, éjszakával nem törődve énekszóval dicsőítettük az Urat.

Nagyon szép emlék nekem ez az este. Mert mi ketten akkor nem egyszerűen csak énekeltünk, hanem az Úrnak énekeltünk. Átéreztük azt, hogy a Menny és a Föld Ura, aki teremtette a mindenséget, velünk van, szeret minket.
Akkor már tudtuk, hogy Istentől kincset kaptunk - egymásban. Azért írom, hogy "már", mert bármilyen furcsán hangzik, erre csak a sátoraljaújhelyi tábort követő estén döbbentünk rá. Akkor vált testvéri kapcsolatunk igazán szorossá. Mert azelőtt "csak" barátnők voltunk. Együtt töltöttük időnk nagy részét, de valahogy önmagunkkal foglalkoztunk a legtöbbet. Az étkezés imádságain kívül sohasem imádkoztunk együtt, és ha közösen olvastuk a Bibliát vagy a "Mindennapi Kenyerünk"- ből a napi Igéket, csak nagyritkán beszéltük meg, hogy mi miért szerzett örömet nekünk. Pedig, ha Isten egymás mellé állított bennünket, akkor ezzel biztosan nem az volt a célja, hogy egyszerűen csak "álljunk". Mert ki kell nyújtanunk a testvérünk felé is a kezünket, hogy átadhassuk neki azt, amit az Úr neki is küldött. De mi nagyon gyakran megfeledkeztünk erről. Ezért voltunk olyanok, mint az egyszerű barátnők, és nem olyanok, mint akik testvérek az Úrban.

 Most már hálás szívvel tudom elmondani, hogy Isten rámutatott erre. Ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen változtatni fogunk. Tudjuk ma már, hogy egyetlen percet sem szabad hiábavalóságokkal eltölteni. Ha együtt vagyunk, az az Úr kegyelméből lehet. Ezért szüntelenül hálát kell adnunk. Nem mulaszthatunk el több alkalmat, ezért, ha tehetjük, együtt imádkozunk, szolgálunk egymásnak. Mert mi eszközök vagyunk az Úr kezében, csak engednünk kell, hogy Ő használjon bennünket.

A mi Urunk keze ilyenkor rajtunk is nyomot hagy, formál minket és ezáltal is megajándékoz. De ha nem engedjük át magunkat teljesen Istennek és nem hagyjuk, hogy munkálkodjon általunk testvérünk felé, ez nekünk is rossz és Istenünket szomorítjuk meg engedetlenségünkkel!

Talán már érezhető, miért olyan jó visszagondolnom arra az éjszakára. Mert akkor már nem csupán a "barátnőmmel", hanem egy igazi testvérrel dicsőítettem az Urat. Mekkora különbség, és jól tudom: mindezért Istené a dicsőség!

Vincze Ágnes




































































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 56, összesen: 154035

  • 2020. február 24., hétfő

    „Prédikálni nem tudok, ezért verseket írok, hogy megosszam az örömhírt másokkal” – mondja a 89. életévét töltő Zsófi néni. Az idős hölgy járókelőket, ...
  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...