Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szabó Erika írásai

 

Szabó Erika igeszolgálata 2008.

"Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!-

Zsoltár 118,29

Kedves Testvéreim!

Hogyan is tudnánk egyetlen szóval kifejezni azt, amit ez a zsoltár sugall magából? Elmondhatjuk, hogy öröm, hálaadás, magasztalás. Egyik nagy reformátorunk Luther Márton ezt mondta kedvenc zsoltáráról: "Sok olyan nehézségből segített ki, amilyenből sem császár, sem királyok, sem bölcsek, sem okosok, sem szentek nem tudtak volna kisegíteni.-.
Biztosan átéltük mindannyian azt az érzést, amikor valami olyan dolog történt velünk, ami felhőtlen örömmel töltött el, szinte madarat lehetett velünk fogatni. Ezt mondja közmondásunk arra az emberre, akinek szinte megszűnnek a határok, eltűnnek az akadályok, abban a pillanatban minden elérhetőnek tűnik. Ilyenek lehetnek a mindennapjainkban átélt apró örömök, örömérzetek, de mennyivel inkább felemelőbb, hálával, magasztalással teljes öröm hangzik fel már a zsoltár első szavaiból. 
Olyan zsoltár ez, amely először talán egy fiatal hős bizonyságtétele volt az átélt szabadításról, halálos veszedelemből, s amely századokon át valami nagy örömünnep alkotórészévé nőtte ki magát, s gyülekezeti hálaének vált belőle, amely valószínűleg először a Nehémiás által rendezett sátorünnepen a kőfalak megépítésének örömére hangzott el. Erőm és énekem az Úr - a Szabadító Isten magasztalása.
A templom tövétől indul el a különböző csoportokból álló körmenet. Középen a hálaadó rokonaival, barátaival. A szent nép, a választott nép, Izráel a királyi papsággal és a lelki Izráel, akik nem vér szerint, hanem megtérés és lélek által tartoznak az Isten gyülekezetéhez. 
Feléjük hangzik újra és újra a felszólítás, hogy énekelje mindenki együtt áldva az Urat, mert örökkévaló az Ő kegyelme. A hálaadó visszatekintve a múltba kezdi el felsorolni mindazt, amit megélt és átélt: "nyomorúságban voltam, ellenségek körülvettek, bekerítettek, eltaszítottak-, a halál közelsége, mind-mind egyetlen középpont felé mutat: a Szabadító Isten felé. 

Az Aki meghallgatott és megszabadított mikor kiáltottam, Aki maga az oltalom, menedék, Aki velem van, Vele és Általa minden akadály eltörpül, szembeszállok mindenkivel és mindenki ellen. 
Mindezt azért mondja el a zsoltáros, hogy a gyülekezet egésze is lássa meg, emlékezzen vissza Isten szabadításaira a múltban: az egyiptomi szabadulás, a pusztai vándorlás csodái, kísértések, ellenségek, és az Úr mindig válaszolt a kiáltásra. 
Erőm és énekem az Úr - mondja a zsoltáros, és ebben minden benne van, az hogy az erőm forrása, az énekem, dicséretem tárgya Te vagy Uram! 

Nincs szükség tehát az emberi segítségre, mert a Szabadító Isten mellett mindez semmivé válik. Ki az ember, és mit tehet az Isten ellenében? ....
• A hálaadó körül zúg a menet, a kórus, s úgy tetszik, mintha Izrael minden sátorában, az igazak sátraiban harsogna a diadal. Az ujjongás a győzelem hangja ez, hogy az Úr keze hatalmas cselekedeteket hajtott végre. Ez a kéz nem hanyatlott alá; ez a kéz az erő és igazság jobbja, amely Izrael fölött van. Az Úr felettünk is ott tartja a kezét, s ha gyakran ránk is nehezül, nem hagy elveszni. Ahogy olvashatjuk másutt is: "a megrepedt nádat nem töri el, és a pislákoló gyertyabelet nem oltja ki.- Miért? Kérdezhetnénk, hiszen nem vagyunk jobbak, mint Izrael népe, aki tele volt az Úr elleni zúgolódással, engedetlenséggel.... Mert örökké tart szeretete - mondja a zsoltáros.
A "Kő- melyet az építők megvetettek - az (igazság) üdvösség kapuja
S az ujjongó, hálaadó menet végül a templom kapujához ér, de be van zárva. A zsoltáríró zörget, s a kapu őreit szólítja meg: 
"Nyissátok ki nekem az igazság kapuit...- De a belépés nem olyan könnyű, mert az igazság kapuin csak az igazak járhatnak át. 
Fontos volt a kapukon való átvonulás. Az első kapu (az igazság kapuja) a templom udvarába vezetett. Innen lépcső vezetett a felső udvar kapujához, az Úr kapujához. Ezen átmenve lehetett csak a templomhoz jutni, ahová csak az igazak mehettek be. És a kapu kitárul, s a hálaadó sereg arcra borul a szentek szentje, az oltár előtt, hogy magasztalják az Urat az átélt szabadításért. 
A gyülekezet együttes vallástétele, mint az ünnep nagy tanítása közmondásszerűen hangzik fel: "A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő-.
A sarokkő, v. szegletkő, az a kő, amely a legfontosabb sarkoknál illeszkedik be az épületbe, ott, ahol az építő az egész épületnek meg akarja vetni az alapját. 
Palesztinában abban az időben nem téglát, hanem terméskövet használtak az építéshez, úgy illesztve őket a falba, hogy minél kevésbé kelljen őket faragni. 
Az egyik kő sehová sem látszott jónak, s végül kiderült, hogy épp a legfontosabb helyre, a sarokra való. Drága és nélkülözhetetlen kő ez, az építők mégis azt mondták: haszontalan, nem kell. Elvetették és megvetették. 

De az Úr parancsolt és itt van a szegletkő kicsiszolva, felékesítve. Ez az amit kerestek, végig a lábuk alatt volt, a sárba taposva. Ez a kő az újjáépített templom alapja lett, s rajta az Úr örökkévaló szeretete által nem csak új templom, hanem új világ is épült. 
• Számunkra Isten e drága szegletkőben egyetlen Fiát, az Úr Jézust adta. Ő akar az életünk tartóköve, alapja lenni. Az a Jézus mondja ezt, akit elvetettek és megvetettek az emberek mondván: nem kellesz, Barabást választjuk. Akit meggyaláztak, Akin rajta tapodtak, Akit gúnyoltak, megkínoztak és megfeszítettek, de Isten felemelte, kiemelte a sárból és megdicsőítette. Ő a mi üdvösségünk alapja. Ő az egyedüli út, a kapu a Szentek Szentjéhez, az Atyához. Nincs és nem is adatott más, más név aki által üdvözülhetnénk. 
De mint a zsoltárt éneklő menet esetében is a mennyei trónhoz csak az igazak mehetnek be, akik megmosták és megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében, a megtértek mennyei serege. 

Az érettünk szenvedett és feltámadt Úr Jézus hív téged és ezt mondja: jöjj és lásd meg, hogy én vagyok a kapu; jöjj és bízd rám az életed, építs rám; Itt vagyok, én vagyok az aki mindig szerettelek, nekem mindannyian fontosak vagytok, nincs egy értéktelen kövecske sem, mind drága kincsek, drágakövek vagytok Nekem!

Milyen csodálatos is ez, erre a hívásra, erre a szeretetre igent mondani - ahogy a zsoltáros is mondja: "..az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemünkben-.

Ez az a nap....
Dicsőítelek teljes szívemből!
Amikor valaki ezt meglátja, felismeri és magáévá teszi, akkor vallja a zsoltárossal együtt, hogy minden erőm forrása, énekem tárgya Te vagy Úr Jézus. És megvallja, hogy ez az a nap, melyet az Úr rendelt, a megtérés napja, az üdvösség napja, a nagy alkalom, amikor Isten cselekszik, mikor kijelenti magát, mikor csodálatos szabadításait végzi. 
Ilyen a karácsony, nagypéntek, húsvét, pünkösd, de ilyen lehet a mai nap is, mert együtt lehetünk, mert ma is együtt örülhetünk, együtt áldhatjuk az Urat. Isten jól látta a zsoltáros, a hálaadó és az egész gyülekezet szívét, s az Úr Jézus is látta ott virágvasárnapkor, hogy kik azok, akik szívből és kik azok, akik színből áldják őt, akik földi hatalmat, földi királyságot, földi Messiást vártak. Akik ugyanazzal a szívvel és hévvel, mint ahogy Hozsannát kiáltottak, keresztfára adták. 
A megváltott szív látja csak meg a bevonuló galileai prófétában a mennyei Messiást, Isten felkentjét, az élet, életünk Urát és Királyát. Ez az a nap testvéreim, melyet az Úr rendelt, hogy teljes szívünkből, egész lényünkből áldjuk Őt. Nem biztos, hogy látványosan tánccal, dobbal, ujjongó énekkel, vagy virágvasárnapkor pálmaágak lengetésével, hanem lehet, hogy a szív csendességében. 

Mennyivel másabb, mennyivel szinte égi magaslatokba szárnyaló az az öröm és az a magasztalás, hogy az Úr Jézus az enyém, és én az Övé vagyok. 
Ez az amire utal igénk utolsó mozzanata, amikor azt olvastuk: 
"...kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvaihoz ...-, pontosabb fordításban: "...ágakkal kössétek az ünnepi körmenetet az oltár szarvaihoz - 
-ami azt jelenti számunkra és azt üzeni, hogy nem kell állati áldozat, ti magatok kelletek, magatokat vigyétek oda, a szíveteket kössétek az Úrhoz, mert számára a legnagyobb áldozat az odaszánt szív áldozata. 
Jöjjetek hát, együtt áldjuk, magasztaljuk Őt, mert jó, mert örökké tart szeretete. Ez az a nap, melyet az Úr rendelt, örüljünk és örvendezzünk ezen a napon.
Ámen

Nyíregyháza, 2008.
Szakolczai Lászlóné, Szabó Erika

 

 

 

" Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek
a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.-
Filippi 1,6

KEDVES TESTVÉRKÉIM !

Ez az igeszakasz Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből való. Pál mindig nagy szeretettel gondolt a filippi gyülekezetre. Ez volt az első gyülekezet Európában, amit ő alapított. A filippibeliek hűségesen kitartottak a hitben, és erősödtek a Jézus Krisztus ismeretében is. Igazán megható amilyen féltő szeretettel ír Pál ennek a gyülekezethez, szívében hordozva őket és az eltéphetetlen, önzetlen krisztusi szeretet sugárzik minden sorából. Igénkben az apostol, a filippiekhez, és a filippiekről szól. Az igében Pál leírja, hogy a filippiek hűségesen megmaradtak a krisztusi úton. Ezt a bizonyosságot nem az emberek jótéteményeire alapozza, hanem arra, hogy Isten kegyelmébe fogadta, új élettel ajándékozta meg őket. Isten nem hagyja el az övéit, mindvégig mellettük marad és gondoskodik róluk, ezért bizonyos Pál abban, hogy azt a jót, amit Isten elkezdett, az életükben azt el is végzi a Krisztus Jézus napjára. Az utolsó része a végső célra emlékeztet bennünket, amely minden hívő célja, hogy egykor a mennyei karban Jézus nevét dicsér-jük, és magasztaljuk.
Isten ma hozzánk szól ez ige által. Nem szabad elcsüggednünk, bíznunk kell a mi Mennyei Édes Atyánkban, aki megőriz, ápol és betakar minket. Ott van amikor örülünk, és együtt örül velünk, és ott van akkor is amikor szomorúak vagyunk és Ő megvigasztal minket. Senki sem szakíthat el engem és téged Isten kezéből, nála biztonságban vagyunk. Örüljünk hát, hogy ilyen kegyelmes és szerető Istenünk van, vívjuk meg a nemes harcot, nekifeszülve, ha néha sírva is, de Jézusért mindent vállalva!

Mennyei Édes Atyánk. Tégy szerető és alázatos gyermekeddé bennünket, hogy feltétel nélkül nap mint nap odategyük a mi életünket a te áldott kezedbe. Ámen.


DRÁGA TESTVÉRKÉIM!
Szeretnék úgy írni nektek, mint ahogy Pál írt, azzal a mérhetetlen szeretettel a szívében. Sokszor úgy érzem magam, hogy híján vagyok a szeretetnek és észreveszem, hogy már megint nem úgy viselkedtem ahogy Jézus szeretne látni engem.
Eszembe jut milyen gyarló ember vagyok is valójában. Minden este átgondolva az elmúlt napot a bűnök a gonosz gondolatok, csele-kedetek nehéz kőként zuhannak rám, bűneim vádolnak, míg Jézushoz nem hajtom a fejem és imádkozni kezdek. Figyelmesen hall-gatja dadogó szavamat, megerősít, és felemel. Uram te újra és újra megbocsátasz, nem érdemlem meg határtalan szeretetedet.
Ilyenkor elcsodálkozok azon, és nem győzök eléggé hálát adni, hogy Isten lehajolt hozzám, és magához emelt. Testvéreim ti is az Úré vagytok, ezért ne legyünk sohasem szomorúak, hanem a lelkünk mindig örömmámorban ússzon. Van okunk az örömre, nekünk van csak igazán. Tudom, hogy a mindennapok terhei, és gondjai ránk zúdulnak, de nézzétek a természetet, a ragyogó nap-fényt, az éneklő madarakat, akik már korán reggel Istent dicsérik és ezek örömet csalnak az arcotokra. Örüljünk az Úrban mindenkor, reggel, napközben, és este.

Képzeljétek el, egy harkálycsalád fészkel a kertünkben. Csodálatos azt látni, hogyan gondozzák, és védelmezik a szülők a kis fiókákat. Isten jut mindig eszembe róluk, mert Ő is gondoskodik rólunk szüntelen, és megőriz minket. Istennek olyan nagy öröme van abban, amikor hozzá megyünk, imádkozunk, beszélgetünk vele. Szerezzünk mi is örömet az Úrnak.
Testvéreim, mi bűnös emberek vagyunk, de hű a mi Urunk, megbocsát, és igazságra vezet bennünket. Szeressük egymást azzal az indulattal, amellyel Krisztus szeretett bennünket, mert a szeretet mindent legyőz. Hála, és dicsőség neked Urunk, hogy te szeretetet tudsz és akarsz adni a mi szívünkbe!
" Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, e három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet" I. Korintus 13,13





Életem Jézus Krisztusban

Néhány éve az Úr kegyelméből egy keresztyén táborba kerültem, ahol megszólított az Isten igéje és befogadtam Őt a szívembe. Tudtam, hogy csak két út van, és eljött az az idő, amikor választanom kell, s én úgy döntöttem, hogy Istent fogom követni. Ő teljesen megváltoztatta az életemet, boldogságot, örömet adott nekem és minden nap nevel, tanít, fedd. Mindent elmondhatok neki. Ő az, aki igazán megért, hozzá bármikor leborulhatok. Ő odafigyel minden hívő imádságára és örömét leli az imádságban. Rögös az az út, amelyen Isten engem elindított, sok kísérés és próba ér, de az Úr megőriz minden kísértés közepette. Sokszor, ha úgy éreztem, hogy eltávolodtam Istentől, hogy elengedte a kezem, de valójában én voltam az aki elengedtem az Ő drága kezeit. Amikor leborultam Ő elé bűnbánó szívvel, mindig megbocsátott.
Csodálatos az Ő irgalma és emberi értelemmel fel sem fogható az Ő szeretete. Már akkor kinyilvánította szeretetét irántam, amikor egyetlen Fiát, az Úr Jézus Krisztust értem a keresztre adta, aki elszenvedte értem, miattam és helyettem a bűneim büntetését. Biztos vagyok benne, hogy Jézus egy pillanatig egyedül értem szenvedett, és értem is hullt az a drága vér, amely bűneim számlájára hullva, örökre elvetette azokat és többé nem emlékezik meg róluk. Sosem tudom Istennek eléggé meghálálni azt, hogy felnyitotta a szemeimet, hogy megmutatta bűnös voltomat, de leginkább azt, hogy megbocsátott nekem és szeretetébe fogadott. Így szól Isten Igéje, a Római levél 8,38-39 -ben: "Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztusban, a mi Urunkban" Szeretném mindenkinek elmondani azt az örömhírt, hogy Isten mindenkit hív magához és Ő kész megbocsátani. Csak azt kéri tőlünk, hogy teljes szívünkkel engedelmesen neki szolgáljunk, mind testünkben, mind lelkünkben egyedül az övéi legyünk.
Hiszem, hogy az Úr sohasem hagy el és senki az Ő kezéből ki nem ragadhatja az Őt szeretőket.


Szabó Erika
Beregszász



R I P O R T

Régi barátság, sok szép nyári táboros emlék köt Szakolczainé Szabó Erikához, gyülekezetünk segédlelkészéhez, akit bizonyára mások is szeretnének jobban megismerni. Így bátorkodtam megkérni, hogy egy baráti beszélgetés keretében lejegyezhessem gondolatait. Szívesen vállalkozott. Fogadjuk őszinte, nyílt szavait hasonló bizalommal és szeretettel.

Erika, mi indított arra, hogy a lelkészi pályát válaszd?
Már 14 éves koromban megismertem Istent és megtértem, így már pályaválasztásomkor is az motivált, hogy Istent akartam szolgálni.
Amikor eljött a felvételi ideje a sárospataki teológián kívül két másik intézményt is bejelöltem, ahol tanító-hitoktató szakra jelentkeztem. De végig az volt bennem, hogy ha a teológiára felvesznek, oda kell mennem. Ebben még jobban megerősödtem, amikor először léptem be a pataki imaterembe, ahol az áhítatokat szoktuk tartani. A bibliai igék, amiket akkoriban olvastam, szintén megerősítettek ebben a döntésemben.

Hogyan teltek az ezt követő évek a teológián?
A teológián sokszor éreztem úgy, hogy nagyon könnyű kiégni, de hála Istennek, volt olyan csodálatos, lelkes tanárom, akinek köszönhetően megmenekültem ettől.

Mesélj a gyermekkorodról, tudom, hogy nagymamád, akit sajnos a napokban vesztettél el, nagy hatással volt rád.
Igen, rengeteg időt töltöttünk együtt, ő vigyázott rám,amíg a szüleim dolgoztak. Minden leckében tudott segíteni, minden matematika feladatot el tudott megmagyarázni nekem. Gyermekként szörnyű félelemmel töltött el, ha arra gondoltam, hogy elveszíthetem. Ő volt az első aki Istenről beszélt nekem, ő tanított meg imádkozni.

Hogyan élted, éled meg azt, hogy a határainkon túlra születtél?
Beregszászon születtem, ukrán zeneiskolába jártam. Sokat kínlódtam, mert mindenből oroszul kellett vizsgáznom. Volt egy magyar tanárnőm is, de jó volt megtapasztalni az ukrán szolféstanárnő szeretetét, és ahogy velem együtt küszködött, hogy megérthessem az anyagot, bár csak oroszul tudtunk kommunikálni.


Az ukrán-magyar kapcsolat felénk igen jó. A mi utcánkban sok ukrán család is él, és sosem megyünk el egymás mellett anélkül, hogy köszönnénk, érdeklődnénk a család felől. Arrafelé mintha ezek még természetesebb gesztusok lennének. Mintha az emberek többet törődnének egymással, mintha nagyobb szerepet kapna a szeretet. A férjemet először meg is lepte, hogy nálunk az ötödik szomszéddal is van olyan a kapcsolat mint a közvetlen szomszéddal. Névnapot köszönteni sokszor bejelentés nélkül is átjárnak egymáshoz az emberek.

A határon túlra született magyarok sokan úgy érzik, hogy sehol nincsenek otthon. Ott idegeneknek számítanak, itt is sokszor negatívan fogadják az embert, ha megtudják, hogy áttelepült. Nekem sokat segít, hogy a férjem itt van velem, itt a családom, de sokszor szükségét érzem, hogy legalább havonta egyszer elmehessek Beregszászra. Ez bizonyára azért is van, mert a szüleim ott vannak. Jártam már úgy is, hogy nagyon nyugtalan voltam, és napokig nem tudtam, hogy miért. Amikor hazamentem, rájöttem, hogy ez hiányzott, hogy ott lehessek, ha csak egy napra is.

Még nem vagy magyar állampolgár. A törvények mai állása szerint mi kell ahhoz, hogy az lehess?
Áttelepült kell hogy legyek, (különben az iskoláim elvégzése után legalább öt évre vissza kéne mennem Ukrajnába dolgozni), és le kell vizsgáznom a magyar törvényekből. Körülbelül fél éve adtam be a kérelmemet. Az, hogy a férjem magyar állampolgár növeli az esélyeimet, de még így is be kellett bizonyítanom, hogy a nagymamám Csarodán született ahhoz, hogy kérvényezhessem.

Mostanában a hozzám hasonló helyzetben lévőknek nehezebb megszerezni a magyar állampolgárságot mint korábban volt. A nagynéném ide jött férjhez, és ő még ezért automatikusan megkapta. Kicsit nehéz ezt elfogadni, mert az itt élő kínaiak például sokkal egyszerűbben juthatnak hozzá a magyar állampolgársághoz mint mi.





Miben jelent hátrányt a számodra, hogy bár magyar vagy, nem vagy magyar állampolgár?
Elsősorban érzelmileg visel meg. A házassági anyakönyvi kivonat készítésekor újra kellett fordíttatnom a születési anyakönyvi kivonatomat, így a nevem ukránosított változata került minden hivatalos okmányomba, így most Szakolczainé Szabov Erika Csabovna-ként vagyok nyilvántartva. (Ukrajnában az a szokás, hogy a lányok keresztneve után teszik édesapjuk keresztnevének női változatát is.)
Nagyon bántott, hogy, bár Magyarországon kötöttünk házasságot, a szertartáson az anyakönyvezető nem merte a magyar nevemet felolvasni, mert attól tartott, hogy ha esetleg a vendégek közt lenne valaki a belügyminisztériumból, ő emiatt bajba kerülhetne. (Hiába mondtuk, hogy ilyen rokonunk nincs.) Áttelepültként sem Ukrajnában, sem Magyarországon nem szavazhatok, és az utazás sem egyszerű. A környező országokba is csak vízummal mehetek. Ezt is csak akkor egyszerűbb megkapni, ha csoporttal utazom, és előre meg tudom mondani, hogy mikor hagyom el az országot, és mikor térek vissza.

Hogy látod, hogy állnak a határon túli magyarok a közelgő választásokhoz?
Nagyon bizakodóan azt mondják, az nem lehet. hogy az itteniek ne támogassák azt, hogy ők is magyar állampolgárok lehessenek. Ugyanakkor azt is érzik, például a szüleim is, hogy ott van inkább az otthonuk. Sokszor idegen tőlük az itteni szívtelen, rohanó világ. Egy időben a szüleim is gondoltak rá, hogy áttelepülnek, de nagyon hiányozna nekik az otthoni környezet, az ismerősök, a barátok.

Most adventi időszakban vagyunk. Kötődik-e valamilyen kedves gyermekkori emléked ehhez az időszakhoz?
Nálunk nem volt szokás az adventi koszorú. Akkoriban még nem volt úgy benne Isten a karácsonyunkban. Tizenkét éves lehettem, amikor láttam valahol egy koszorút és elhatároztam, hogy én is csinálok egyet. Összeszedtem amit csak lehetett, ágakat, díszeket, és megcsináltam, úgy hogy senki se tudja. Ez volt a karácsonyi ajándékom a szüleimnek. A karácsonyi vacsoránál együtt gyújtottuk meg, ez nagyon meghatóvá, emlékezetessé tette számomra azt a karácsonyt. Azóta van adventi koszorúnk, és mindig együtt gyújtjuk meg a gyertyákat az ünnepi vacsoránál.

Készítette: Papdi Eszter
Nyíregyháza, 2004









































































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 78, összesen: 154057

  • 2020. február 24., hétfő

    „Prédikálni nem tudok, ezért verseket írok, hogy megosszam az örömhírt másokkal” – mondja a 89. életévét töltő Zsófi néni. Az idős hölgy járókelőket, ...
  • 2020. február 24., hétfő

    Az Országos Református Cigánymisszió hagyományaihoz híven idén is megszervezi lelkésztovábbképzését, melyre ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Be...
  • 2020. február 23., vasárnap

    Az anyák lelki egészsége, a baba és a mama táplálkozása a szülés után, gyermekbetegségek és az édesapák kérdései is szóba kerülnének abban a programba...
  • 2020. február 20., csütörtök

    Sokat beszélünk gyülekezetplántálásról, ugyanakkor hazánkban nagyon sok gyülekezet megújulásért kiált. A Vitamin konferencia ebben szeretne segítséget...
  • 2020. február 19., szerda

    Vágytam a jelenlétére, át is éltem, aztán valami hirtelen megváltozott. Bennem vagy körülöttem?
  • 2020. február 18., kedd

    Miklya Zsolt nem az a típus, aki előrefut, inkább hosszasan érleli magában a verseket, és megvárja, amíg a felszínre törnek. A Magyar Napló Kiadónál m...
  • 2020. február 17., hétfő

    Nincs is jobb a téli estéken, mint egy finom teával bekuckózni a szobába, elbújni egy jó könyvvel, gyújtani egy gyertyát, és élvezni, ha végre pihenni...
  • 2020. február 16., vasárnap

    Hitvallásaink fontosságáról, szerepéről és újrafordításáról beszélgettünk Fekete Károly tiszántúli református püspökkel.
  • 2020. február 13., csütörtök

    Biztos, hogy jól választottam? Mi, ugye, sosem fogunk elválni? Mi van, ha ijesztő felismeréseink támadnak a házasságban? Ezekről a kérdésekről is vall...
  • 2020. február 12., szerda

    „Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd.” Ez a bizonytalan állapot biztonságos kötődéssé alakulhat, ami egy életen át képes megtartani a kapcsol...