Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A múltból merített erő: jövőformáló.



A három székelyudvarhelyi református gyülekezet a reformáció emlékünnepén idén a Bethlen-negyedi református templomban vett részt közös istentiszteleten és megemlékezésen. A több mint száz résztvevő ünneplését az igei szó, a Szentírásról tartott előadás, a Bethlen Gábor Dalárda szolgálata, valamint a közös éneklés is gazdagította.

Gede Mátyás belvárosi lelkész kezdeményezése nyomán három éve közös reformációi ünnepet tartanak városunk gyülekezetei. Első ízben látta vendégül ezen a napon Berde László lelkész és egyházközössége a testvérgyülekezetek képviselőit - ennek jegyében hallhattunk házigazdai köszöntést. Szószéki szolgálatában Hegyi Sándor szombatfalvi lelkész a "Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen- (2Tim 3, 16-17) ige, valamint a Jelenések könyve első fejezetének 3. verse alapján fogalmazott a jeles napra szóló üzenetet. Majd a megemlékezés rendjén, a Biblia Éve alkalmával Gede Mátyás lelkész tartott előadást a Bibliáról, ugyanakkor felkérte Bekő István iskolalelkészt a Kálvin-évben sorra kerülő belvárosi hasonló alkalom előadójául. Reményik Sándor A fordító című versét Incze Zoltánné nyugalmazott lelkésznő tolmácsolta. A helyi gyülekezet Bethlen Gábor Dalárdája Máthé Vilma zenetanár-kántornő vezetésével kórusműveket adott elő. A Tebenned bíztunk... közös eléneklésével ért véget a reformációi megemlékezés.

Udvarhelyi Híradó - Molnár Melinda.

(081103--)

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 102, összesen: 1511249

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...