Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Fiataloknak, fiatalosan

Heti rendszerességgel hírt adunk a vasárnaponként Székelyudvarhelyen, a Bethlen-negyedi református templomban tartott ifjúsági istentiszteletről. A legutóbbira mi is ellátogattunk. Ezúttal meghívottuk dr. Bekő István, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium iskolalelkésze volt, aki a Szentírás alapján a csodákról beszélt. Ugyanakkor lehetőséget kínáltak a részt vevő székelyudvarhelyi, hodgyai és siménfalvi fiataloknak, hogy kérdezzenek az igehirdetőtől vagy a jelen lévő négy református lelkésztől.

Liturgikus időszakhoz, az adventhez kötődően indult a református ifjúsági istentiszteletek sora. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Fiatal Lelkipásztorok ( FILEP) lelkészi körének tagjai alkalmanként elhozzák a környékbeli fiatalokat is. Megérezni a közös éneklésen, a találkozásokban: ismerik egymást a résztvevők.

Kiemelendő, hogy minden vasárnapra egy-egy, e korosztályt érintő téma kerül feldolgozásra az igehirdetés során, avagy a kötetlen beszélgetésen. A hagyományos istentiszteleti rendtartást a fiatalabb korosztályok igényeihez igazítják - szerkezetében a délutáni liturgiához áll közelebb. Igyekeznek a fiatalokat is bekapcsolni: igeolvasás, vers, történet vagy egy-egy imagondolat felolvasása által is; ifjúsági énekek hangzanak el gitár- és furulyakísérettel. A Református Diákotthon zenecsoportja szolgáltatja a hangszeres és vokális alapot, melyhez a jelenlévők is csatlakoznak. Időről időre közösen is megtanulnak egy-egy új ifjúsági éneket. Áldás előtt az együtt elmondott Hiszekegy az összetartozást erősíti.

CSODÁK AZ Ó- ÉS ÚJTESTAMENTUMBAN ÉS MANAPSÁG

Dr. Bekő István, aki 2002-től iskolalelkész, mindennapi, a diákokat érdek lő példákkal érzékeltette a rácsodálkozás, a magamutogatás, illetve az Isten dicsőítésére vonatkozó különbségeket. A történetek átvezettek a szentírási rendkívüli eseményekre, melyekkel Isten üzenni kíván számunkra. Hogy Ő a szabadító, a segítő, aki meghallja, -látja az emberi szükséget. A jerikói vak történetéből a hallgatóság megérezhette a valós történet mellett a lelki üzenetet: Jézus lehet a mi hitünk „megnyitója", ugyanakkor a bűn állapotából is lehet Hozzá kiáltani. Isten ma is tesz kis és nagy csodákat. Van szemünk, látásunk hozzájuk? Ugyanolyan bizalommal fordulhatunk hozzá, mint a bibliai történetek részesei. A csoda hit alapú. És köztük is a legnagyobb, hogy Jézus közénk jött.

Követése Isten jóságából „felnyitja" szemünket.

(110125-Molnár Melinda, Foto: Pál Gábor - Udvarhelyi Híradó)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 208, összesen: 1511355

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...