Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Imaheti élmények

Rendszeres olvasóink úgy emlegetik: még soha nem volt ennyi imahét a környéken, mint idén. De annál sokkal több volt, mint ahányról sikerült beszámolnunk az Udvarhelyi Híradó hasábjain.

Krónikásként elmondhatom: számos új helyre is kaptunk meghívást és a szerkesztőségi adottságaink mellett a helyi gyülekezeti tagok vagy a vendéglelkipásztorok segítségével több helyre juthattunk el. Olvasóink nevében is köszönjük a szíveslátást.

Bepillanthattunk a templomi közösség életébe, szép gondolatokat tolmácsolhattunk és megható pillanatok részesei lehettünk. Emellett beszélgettünk a helyiekkel, a felelős lelkészekkel, kapcsolatok alakultak és a korábbiak megerősödtek.


Az ima folyam idei lezárása képpen      B e r d e L á s z l ó székelyudvarhelyi, Bethlen-negyedi református lelkipásztorral és feleségével, Tündével Székely Kinga Réka unitárius lelkésznő meghívására Homoródszentpéteren jártunk. Kedves emlékünk a gyülekezet életkor szerinti színessége és a nagyszámú kisgyermek jelenléte, akik közül aznap este Emőke és Betti furulyán játszott, Szabolcs pedig verset mondott.

Helyi szokás, hogy a védelmi torony előtt még beszélgetnek: egyikünknek se kellett bemutatkoznia, sok ismerőssel oszthattuk meg a múltat és a jelent.

Berde László aznapi buzdítását is továbbadjuk: hagyd az Úrra a te utadat - a sok aggodalmaskodás, kihívás mellett éljünk bizalommal és gyönyörködjünk abban, amit nekünk juttat.

(Molnár Melinda - Udvarhelyi Híradó )

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1069, összesen: 950451

  • 2025. január 30., csütörtök

    A kegyelem teológiai és jogi természetéről, önvizsgálatról és a korábbi válságok kezeléséről, a hatalom természetéről, és egyházunk megújulásának miké...
  • 2025. január 29., szerda

    A Kecskeméti Református Egyházközség két intézménye egymás mellé költözött, ennek köszönhetően a bölcsődések és a nyugdíjasok egymásra találtak. Videó...
  • 2025. január 27., hétfő

    Olvastad már a mait? A Kálvin Kiadó napi bibliaolvasást támogató kínálatából szemezgetünk. Szubjektív ajánló. 
  • 2025. január 26., vasárnap

    Interjú Bandor Zoltán jogász és szociálpedagógia szakos hallgatóval a cigány fiatalok felsőoktatási életútjáról, a hátrányok leküzdéséről és a hídszer...
  • 2025. január 24., péntek

    Szeretettel hívjuk a helyi világimanapi alkalmak szervezőit és minden érdeklődőt a február 1-i előkészítő alkalmunkra!
  • 2025. január 24., péntek

    A munkavégzés helye főként a budapesti Ráday Ház. Jelentkezési határidő: 2025. február 15.
  • 2025. január 24., péntek

    A munkavégzés helye: a budapesti Ráday Ház. Jelentkezési határidő: 2025. február 15.
  • 2025. január 23., csütörtök

    Nem mintalelkész, tapasztalatával mégis segíthet elsősorban a leendő női lelkészeknek – vallja Harmathy Ágota. A budapesti teológia női spirituá...
  • 2025. január 22., szerda

    Több-e a gyülekezet, mint azonos meggyőződésen lévő emberek csoportja? Feltétlenül annak kell lennie. 
  • 2025. január 21., kedd

    Az egyházmegyék lelkészi kara vagy lelkészi kiskörök tehetnek javaslatot és terjeszthetik fel arra érdemes szolgatársukat március 14-ig.