Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Egybeköti a lelküket..."

Konfirmáció - Udvarhely 2010 - tablók


(Foto:  Csáki Jenő)

 

Egybeköti a lelkület, az igei és asztalközösség

Az elmúlt két vasárnapon kívül-belül ünneplőbe öltözött a Bethlen-negyedi református templom. 18 lány és 14 fiú konfirmációs istentisztelet keretében ünnepélyes konfirmációi fogadalmat tett, és első alkalommal járulhatott az Úr asztalához. A gyülekezet tagjai két héten keresztül kiemelten figyeltek konfirmandusainkra.
(Foto Bodnár Arthur - UH)

A presbitérium is két alkalommal ül össze, hogy számba vegye a fiatalok felkészültségét. A presbiterek külön is megdicsérték a 60. és 61. kátés csoportot, akik közül többen egyszer se hiányoztak az előkészítőkről. Még ilyen hűséget, templomjárást nem tapasztaltak a 18 év alatt. A fiatalok konfirmációi istentisztelet keretében nyilvános tanúbizonyságot tettek hitükről, szent írás-, egyházi ének- és hitvallás ismereteikről. Majd ígéretet, fogadalmat mondtak: Jézus Krisztus igaz követői és a református anyaszentegyház hűséges tagjai maradnak. A konfirmáció megerősítés: személyes és közösségi is. A keresztségben Isten által elhívott a konfirmációval válaszol. Ugyanakkor a befogadó gyülekezet teljes jogú tagokkal gyarapszik. A konfirmandusok nevében Boros Éva illetve Szikszai Katalin mondott köszönetet. Kiemelve a tanultak mellett azt a lelkületet, ahogyan Berde László lelkipásztor az egyházhoz és egymáshoz kapcsolta az évek folyamán. Az úrvacsorai közösség után a gyülekezet lelkésze áldást kért életükre és hűségesküjük megtartására. Lapunknak pedig elmondta: 1991-től, az egyházközség megalakulása óta, velük együtt 1136-an konfirmáltak a Bethlen-negyedi református templomban

(100421-Molnár Melinda-Udvarhelyi Híradó)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 613, összesen: 998071

  • 2025. május 09., péntek

    Tudunk-e várakozni, vágyakozni, örülni, tudunk-e az ég felé tekinteni? Gondolatok és képek Rómából, a pápaválasztás apropóján.
  • 2025. május 08., csütörtök

    tiszteletes úr, arkangyalok zuhannak az égből! – Hegedűs Gyöngyi novellája
  • 2025. május 08., csütörtök

    A hit nem a tökéletességről, hanem a vállalt küzdelmekről és a kegyelemben való növekedésről szól – véli Pálfi-Ferencz Lilla lelkipásztor.
  • 2025. május 07., szerda

    Nem csak tőlük várják az elköteleződést, Isten is elköteleződött mellettük – erről hallhattak a bács-kiskunsági fiatalok az egyházmegyében tartott ifj...
  • 2025. május 05., hétfő

    Hivatalosan is átadták a Szigetszentmártoni Református Missziói Egyházközség újonnan épült templomát és közösségi házát 2025. május 4-én.
  • 2025. május 04., vasárnap

    Angyalföldön két évig tart a konfirmációra készülés, majd kétféle ifihez is lehet csatlakozni, de a lelkész nem végez el semmit helyettük. Most induló...
  • 2025. május 03., szombat

    A hadiparancsnok, a sofőr, az állandó túlélő, az izgága vöröskeresztes láda, az élelmezési szakmenedzser, a százlábú polip, az élő zsoltáros könyv és ...
  • 2025. május 01., csütörtök

    Szeretjük a sikertörténeteket. Gyógyítás, kenyérszaporítás, szabadítás – mind a marketingosztály kedvencei. A kereszt nem. A növekedés kínjairól a dió...
  • 2025. április 30., szerda

    Legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról, bármit teszünk, azzal az Urat dicsérjük – ahogyan sokan a parokia.hu-n bemutatott és megszólaltatott interj...
  • 2025. április 29., kedd

    Három napot töltöttek böjtölve, Istent keresve lelkipásztorok és presbiterek Balatonszárszón április első napjaiban. Megbékélésről, útkeresésről és az...