Legyünk egymásnak létrafokai...

KARÁCSONYI KÖSZÖNTŐ

Suhanó adventi napok sodrásában, gyertyák lobbanó fényében ezer és ezer arcú gyermekemlékkel megérkezett a Karácsony. Meg-megállunk a gyertyák fényénél adventi szorosainkban, hogy feltöltekezzünk világosság dolgában, mert egyre hamarabb sötétedik és kell a fény, a világosság.

Az első karácsony is úgy kezdődött, hogy a pásztorok, akik kint a szabadban, a sötétségben őrizték a nyájat, egyszerre nagy fényességet láttak, mely őket is átölelte. Körös-körül sötét volt, lehet, hogy farkasok üvöltöttek, rablók kerülgették a nyájat, de ők csak rakták a tüzet valami nagy-nagy elszántsággal, s  pásztorbottal a kezükben őrizték a nyájat.

Azért is ismerős ez a karácsonyi történet, mert mindannyian nyáj is és pásztorok is vagyunk, akikre Isten vigyáz. Mindannyiunkra bízott Isten valakiket,  hogy legyünk egymásnak létrafokai, akik mellett ott vagyunk, néha éjszakákon át, beteg gyermek, öreg szülő ágya mellett, szorítjuk szívünkhöz görcsösen vágyainkat, reménységünket mint életünk megannyi pásztorbotját, miközben zúg mellettünk és bennünk a gonderdő, üvöltenek a betegség, halál hiénái, kerülgetnek a gyűlölet és élet-rablók, mint modern Heródesek, és mi magunkhoz szorítjuk maradék szeretteinket, vigyázzuk azokat, akiket Isten nekünk rendelt...Rakjuk a tüzet, a szeretet tüzét, akarjuk, hogy világosság, fény legyen, ahol melegedik a lélek. Mégis,  sokszor olyan nagy  a sötétség életünkben, olyan közel a gyűlöletbeszéd, úgy elborít a bánat, úgy szíven szorít a félelem, elvetélt jövendők félelme adventi szorításban...

És egyszerre csak lehajol az ég a földhöz, lelépnek az angyalok a földre és örömteli fennszóval hirdetik a pásztoroknak és az egész világnak: „ Ne féljetek, mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában." Melléjük állottak Isten angyalai, ahogy mellénk állnak ma is, miközben vajúdik karácsonyban bennünk is a születendő ÉLET.

Bethlehemes forgatagban, szótlan sodrásban araszol bennünk az Élet s vele a szeretet és reménység háztól-házig, lélektől-lélekig. Bekopognak minden házhoz, leülnek a szívek pitvarába, belehallgatnak az életünkbe, mint megannyi zsibvásárba, aztán tovább mennek, jászolig mennek, bölcsőig mennek, keresztfáig mennek, cipelik a mindig újjászületni akaró életet.

Ilyenkor, karácsony tájékán, amikor az angyalok lelépnek ide  a földre, közénk jönnek, úgy érezzük kézen fognak, karjainkat ölelésre nyitják, lábainkat egymás felé noszogatják s közben teletöltik életünket megbocsátó szeretettel, lehajló jósággal.

Hisszük, hogy Karácsonyban a Kárpát-bölcső fölé hajló életeket megáldja az Élet Ura és karjába veszi megújulni akaró magyar nemzetünket. Ráadja a megbocsátás és szeretet fehér pólyáját, életre és megmaradásra ítéli székely népünket itt a Hargita alatt, aztán álomba ringatja, mert még nőnie kell, nagyra kell nőnie...

ISTEN ADJON BENNE BÍZÓ SZÉKELY NÉPÜNKNEK BOLDOG, SZÉP KARÁCSONYT, REMÉNYTELJES ÚJ ESZTENDŐT ÉS ÉLHETŐ ÉLETET!

Antal Zoltán
Székelykeresztúr, 2010. karácsony havában