Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megteltek a cipősdobozok!

Gyülekezetünk ma szállítja el, s adja át azokat a „cipős dobozokat", amelyeket híveink, vagy a környéken lakók adtak le templomunkba, megtöltve azokat a szeretet és a kedvesség kézzelfogható ajándékaival!

Több éve hagyomány, hogy Karácsonyt megelőzően a rászoruló gyerekek számára ajándékot gyűjtünk. Szinte nem tudni a hagyomány eredetét, hiszen mára már több felekezet, szervezet kapcsolódott be az akcióba. Nem az számít, hogy ki mit tesz a csomagba, hanem az, hogy milyen szeretettel, örömmel adja azoknak, akiknek a mindennapi szükséges dolgok előteremtése is nehézséget okoz - mondja Berde Tünde nagytiszteletű asszony, lelkipásztorunk felesége.

A technikai lebonyolítást nagyban segíti, ha az adományozó feltünteti a dobozon, hogy fiú, vagy lány részére szánja az ajándékokat, és hogy hány éves veheti a legnagyobb hasznát a becsomagolt „kincsek"-nek.  Általában ruhanemű, tisztálkodási szerek, édesség, játék, könyv kerül a dobozokba, s sokan rövidke levélben írják le jókívánságaikat, és köszöntik a leendő tulajdonost. Idén mintha a kislányokat részesítették volna előnybe az adományozók, legalább is erre lehet következtetni a dobozra írt címkékből, de a fiúk is bőven kapnak majd ajándékokat.

Hálával köszönjük testvéreink adományozó szándékát, és kívánunk minden csomag átvevőjének Istentől áldott,  békés, boldog Karácsonyt.

(101214-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 405, összesen: 1512947

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...