Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nők nemzetközi Imanapja

A házigazdák előadásaAz eseményt a világ csaknem kétszáz országában 1887-től kezdődően, minden március első hétvégéjén tartják, amikor különböző felekezetű nők gyűlnek össze, hogy együtt, egy közös célért imádkozzanak. Az imanap programját idén a dél-amerikai Chilében élő keresztyén asszonyok állították össze, és mottónak a „Hány kenyeretek van?" -Jézusi kérdést választották.

Gyülekezetünk tagjai március 4-en pénteken vettek részt a Nők Nemzetközi Imanapján, aminek programját ez évben a chilei nők állították, és Udvarhelyen az idén a romai katolikus nőszövetség volt a soros a szervezésben. Mátyás Károly római katolikus esperes tartott egy rövid bevezetőt, majd a különböző felekezetű nőtestvéreink felolvasásaival és énekeivel mutattuk be a chilei nők imanapi összeállítását. A bensőséges hangulatú ünnepség méltó befejezésként a lelki táplálék után a jelenlévőkszeretetvendégségen vettek részt, ahol lehetőség nyílt a további kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre, közös éneklésre.

 

Szeretetvendégség

szeretetvendégség

 

 

 

 

 

 

(110306_Berde Tünde, Foto: Szőts Jutka)

A Világimanapi Mozgalom rövid ismertetése:

Keresztyén asszonyok világot átfogó mozgalma. Sok tradíció, vallás találkozik ebben az évenként ismétlődő szolgálatban.
Több mint 200 ország asszonyai kapcsolódtak már be a minden március első péntekjén megrendezésre kerülő mozgalomba.
Informáltan imádkozni - imádkozva cselekedni! Ez a cél. A mozgalom 1887-ben indult el útjára az USA-ból: A presbiteriánus egyház asszonyai tették közzé a felhívást, hogy imádkozzanak a hazai misszió ügyéért az asszonyok.
1890-ben a baptista nők csatlakoztak, s a külmisszió ügyéért kezdtek imádkozni.
1920-ban lett az Imanap dátuma böjt első péntekje. Megalakult az Imanap Nemzetközi Bizottsága (National Committee).
1941-ben a felekezetek közötti egyesülés (Church Women Interdenominational Movement).
1945-ben a megbékélés jegyében egyre több nemzeti bizottság alakult, most már Európában és a többi földrészen is.
1961-ben a 75. évforduló alkalmával már 5 földrészen 37 imádkozó testvéri közösség van 2000 asszonnyal.
Napjainkban csaknem 200 országban van szervezett imanapi munka.

Az Imanap témáját minden évben más ország készíti elő.


1985: India, 1986: Ausztrália. 1987: 100 éves jubileuma  Jöjjetek, örvendezzetek!, 1988: Brazília, 1989: Burma, 1990: Csehszlovákia, 1991: Kenya, 1992:Ausztria, Németország, Svájc, 1993: Guatemala, 1994: Palesztina, 1995: Ghána , 1996: Haiti, 1997: Korea, 1998: Madagaszkár, 1999: Venezuela, 2000: Indonézia, 2001: Szamoa, 2002: Románia, 2003: Libanon, 2004: Panama, 2006 Dél-Afrika, 2007:Paraguay, 2008:Guyana, 2009:Pápua Új-Guinea, 2010: Kamerun, 2011: Chile
2012 évi imanap témáját Malaysia állítja össze!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 65, összesen: 1178049

  • 2025. november 12., szerda

    Bálint Klára lelkipásztor maglódi szolgálatáért adtak hálát mindazok, akik gyülekezetében tapasztalták meg, mit is jelent a szívbéli bizalom és a hite...
  • 2025. november 11., kedd

    Tudósításunk a budapesti Ráday Házban tartott, második Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról.
  • 2025. november 10., hétfő

    Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Frider...
  • 2025. november 10., hétfő

    Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja.
  • 2025. november 10., hétfő

    Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. Az évfordulót 2025. november ...
  • 2025. november 07., péntek

    A kerítésen át ugrott be kora délután a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba he...
  • 2025. november 06., csütörtök

    Inspiráció, közösség és rálátás Isten munkájára – Budapesten tartja nemzetközi konferenciáját a City to City Europe felekezetközi városmissziós hálóza...
  • 2025. november 05., szerda

    A pesthidegkúti református gyülekezet rendhagyó férfiköri alkalmán jártunk.
  • 2025. november 05., szerda

    „Az istentisztelet középpontjában nem a tanítás, hanem az élő, szent, Istennek tetsző áldozat áll. Önmagunk odaszánása.” Visky András reformációünnepi...
  • 2025. november 04., kedd

    A Hager Ritta textiltervező alkotásaiból létrehozott Via Lucis – Belső fény címet viselő kiállításon maga a művész tartott tárlatvezetést.