Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Teljes szívből szeretni"


"Szétszakadozva nagyon rossz élni. Az ember közösségi lény és közösségre teremtetett. Jó átélnünk azt, hogy nem kisebb közösségben éljük meg az egymáshoz való tartozásunkat, hanem mások is vannak, akik hasonló képen hisznek, hasonló nyelven imádkoznak, ugyanaz az istentiszteleti rendje egyikünknek másikunknak. Ugyanúgy hallgatjuk Isten igéjét és imádjuk Őt!
Az egység eddig is megvolt közöttünk, de a kapcsolat ezután szorosabb lesz majd. Úgy érezzük, hogy amit Trianon szétszakított, azt most református szinten sikerül nekünk helyrehozni.
Kimondjuk, hogy a Kárpát-medencében egyetlen egységes Magyar Református Egyház van. Mindig vannak olyanok, aki kifogásolták és kifogásolják a református egyház egységét. Ennek ellenére nem hiszem, hogy bárkinek az érdekeit sértené, hogy végre kimondjuk az együvé tartozást. Mi nem akarunk határokat megváltoztatni, hiszen ezt az Európai Unió változtatta meg.
Mi megtaláltuk a módját annak, amivel gyógyíthatjuk a mások által rajtunk ütött sebet. Tudomásul vesszük, hogy vannak, akik szeretnek minket és vannak, akiknek nem kellünk. Mi azokkal szeretnénk egységben lenni, akik elfogadnak minket. Őket mi teljes szívből szeretni tudjuk."

2009. május 22-én, pénteken az Alkotmányozó Zsinat Debrecenben ül össze, hogy ratifikálja az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányát.

Forrás: www. reformatus.hu.

(090515- -)

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 214, összesen: 1511361

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...