Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ünnepi istentisztelet

Ha havazik, ha nagyon hideg van, ha erős a szél, ha felednénk már ezt az időt, de vissza-vissza tér a tél, egyre többet kell elővenni a zsebkendőt... van ami enyhet hoz? Van ami szívet, s lelket melegít?

Bizton kijelenthető, hogy igen! Ilyen lehet egy templomi együttlét is. S ha az egybeesik nemzeti ünnepünkkel, fokozottan igaz rá.

Lelkipásztorunk az Ézsaiás 9, 1-3 alapján hirdette Urunk Igéjét. "De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök! Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak." Az igehirdetést követően Nagy Ernő történelem tanár a forradalomról olvasott fel, s bővítette ismeretünket. Természetesen kórusunk is készült az ünnepre, s megörvendeztetett bennünket szép énekekkel. Végül a fiatalok képvi-seletében Varga Hunor (kiská-tés) a Szózatot szavalta el. Az ünnepi istentisztelet végén a gyülekezet közösen elénekelte a Himnuszt.

Akik ott voltunk, biztos hogy kifogtunk a zord időn!

(130318-BeTü)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 242, összesen: 1077649

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...