2015. október 19., hétfő - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vendégeink voltak

 

A gyülekezet tagjai Székely Zoltán lelkész vezetésével tanulmányi úton vannak, s ennek keretében látogattak el hozzánk is.

A templom épületében Berde László nyugalmazott lelkészünk szólt a vendégekhez, ismertette meg őket a templom építésének történetével

Mi is megismerkedhettünk az ő gyülekezetük történetével, ami bizony nagyon régen - 1803-ban kezdődött - ekkoriban 15  család alkotta Medgyesen a református kisegyházat, ahova a Küküllőalmás-i lelkész szolgált be. 1869-ben a részben lebontott várfal anyagából építették első templomukat.

Az ismertkedés a gyülekezeti teremben folytatódott, ahol Dr. Bekő István lelkészünk meleg szeretettel köszöntötte a medgyesieket. A kötetlen találkozáson jó diskurzus alakult ki vendégek és vendéglátók között.

Örömmel vették a medgyesiek a szeretetvendégségre történő meghívást, ahol lányaink-asszonyink által készített finomságokat kóstolhattak meg.

A templomunk előtt egy közös fotót követően - Isten áldását kérve - búcsúztunk el egymástól.

(151018-szala)

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 105, összesen: 1039769

  • 2025. június 17., kedd

    Az egyházi kisközösségek helytállásának történeteiről érdemes generációk közötti párbeszédeket folytatni – hangzott el a 96. Ünnepi Könyvhét pódiumbes...
  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...