2016. november 14., hétfő - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

230 éves testvérgyülekezetünk temploma

A Nagyszebeni Református Egyházközség temploma fennállásának és felszentelésének 230 éves évfordulóját ünnepli. Az ünnepséget november 13-án, vasárnap 12 órától tartották a Református Templomban (Mészáros utca 9.)

A felszentelés dátuma a kapu feletti márványtáblán is olvasható

Az ünnepi istentiszteleten Ft. Szegedi László esperes szolgált. Részt vett az alkalmon gyülekezetünk képviseletében Incze Zoltán főgondnok, Fülöp Alpár gondnok, Elek József presbiter. (Ugyan ezen a napon képviselte gyülekezetünket a soroksári testvéreinknél Bekő István lelkipásztor is.)
A meghívottak jelen lehettek egy emléktábla leleplezésénél, amelyet a gyülekezet volt lelkipásztorainak állítottak, megtekinthették  Orth István grafikus művész kiállítását a Református Templom Galériában
A rendezvényen a Kolozsvári Református Kollégium Énekkara és a nagyszebeni gyülekezet Hozsánna énekkara is mutatta be műsorát.

Isten áldása legyen a testvéri összetartások erősítésében.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 197, összesen: 1229938

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken