Igehirdetés 2018. január 28-án

Hang: kattintas a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsolt 23

Textus: Mt 11,25-26

Szeretett Testvérek!

Kinek van szüksége egy ilyen Istenre? Arra az Istenre, aki egész egyszerűen eldönti, hogy mi lesz a legjobb. Közületek ki tudja kimondani Jézussal együtt minden egyes isteni döntésre azt, hogy „Igen, Atyám, mert így láttad jónak."? Ezen nincs mit szépíteni. Ezt nem lehet lekerekíteni. Ezen nincs mit változtatni. Amit Isten úgy lát jónak, az úgy van! Károli így fordította Jézus véleményét: „Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted." „Így láttad jónak", vagy „így volt kedves te előtted." Mindegy. Ugyanazt jelenti: Isten döntött. Nincs mit változtatni rajta. Nincs miért változtatni rajta. Amit úgy lát jónak, ami úgy kedves előtte, az nem vitatéma. Az nem megbeszélés kérdése.

Hú de felment bennem a pumpa, amikor visszakérdeztem világi főnökeim és egyházi elöljáróim érthetetlen, indoklás nélküli, vagy érezhetően erőltetett, kényszerű, megalkuvást sejtető döntéseire: „De, hát miért?", és ők annyit feleltek: „Mert így látom jónak."        És mennyivel más Jézust hallgatni (olvasni), amikor ő mondja: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak."

Kinek van szüksége erre az Istenre, egy ilyen Atyára, akinek a határozataira - Jézus követésében - így lehet rábólintani: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Nekem. Nekem van rá szükségem. Én senki mást nem akarok követni, csak azt a Jézust, aki megtanít rá. Megtanít arra, hogy szavammal, mozdulatommal az Isten döntéseit szignózzam. Aláírjam, hitelesítsem azt, amit az én Atyám és Istenem jónak tart. Kedvesnek, hasznosnak, építőnek találjam azt, amit Ő annak minősít.

Mikor mondta ezt Jézus? Amikor azért magasztalta Istent, mert ő, az Atya bizonyos kijelentéseket elrejtett a bölcsek és értelmesek elől, viszont a gyerekeknek felfedte azokat. „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek."

Jézus magasztalta az Atyát. Számomra hosszú ideig érthetetlen volt az, hogy: „magasztalni".

Dicsérni, áldani az Istent, hálát adni neki, azt értem, az rendben van, de mi lehet az a „magasztalni"? Olyan fenségesen (magasztosan...) hangzott! Bele sem mertem gondolni, hogy egyáltalán magyarázható. Egyszer aztán, amikor már eljutottam az evangélium nyelvének szóböngésző szintjére, „szétszedtem" a szép görög betűsort. „Magasztalni" abból áll, mint: ugyanonnan, ugyanazt összegyűjteni. (ἐξ-ομο-λογέω) Amikor Jézus azt mondja: „magasztallak Atyám", akkor együtt örül vele. Magasztallak, vagyis: befogadtam, elfogadtam, köszönettel összegyűjtöttem, és megértem, és elismerem azt, amit eldöntöttél. Ahogyan döntöttél.

Nem is olyan egyszerű hát kimondani: magasztallak Istenem! Illetve kimondani nem nehéz, de értelemmel kimondani csak felelősséggel lehet. Azért magasztalom az Istent, amiért tudatosan, hitből fakadóan egyetértek vele. Azért magasztalom, ami nekem is meggyőződésemmé vált.

Jézus abszolút mértékben egy véleményen volt az Atyával abban, hogy nem a bölcsek és az értelmesek fogják fel Isten üzeneteinek lényegét, hanem azok, akik azt gyermeki egyszerűséggel fogadják. Hagyják, hogy hasson rájuk.

Úszni jó. Az ismétlődő testmozgás abban a közegben, a vízben ad örömet, amiben magzatként felnőttünk, ami fölött Isten Lelke lebegett „kezdetben". Lehet úszni bölcsen és értelmesen. Időt, távolságot és tempót számlálva, de az onnantól kezdve: munka. Nem pusztán öröm, hanem teljesítmény és eredmény. Annak is van értelme, de valami elvész. A semmivel össze nem kevert, kiegyensúlyozott békesség. Az, ami kizárólagosan „isteni" benne.

Rátekinteni egy művészi alkotásra; hídra, néhány vonalas rajzra, épületre, fényképre, szoborra. Nehéz megfogalmazni, hogyan hat az emberre, de egészen egyértelmű, hogy jó. Felszabadító hatású. Az első benyomás az, ami igazán élvezetet nyújt. Utána lehet beszélni szerkezetről, anyagról, időszakról és alkotóról. Szeretünk tudomást szerezni a végleges hatás összetevőiről. Aki azonban csak bölcsen és értelmesen hajlandó megközelíteni ezeket az alkotásokat, az előtt zárva marad az, amit Isten segített kifejezni az alkotónak. Azt csupán a befogadásra kész, egyszerű, tiszta szívnek mutatja meg az Atya Lelke. Előtte felfedi.

A gyermeki kíváncsiságnak. Annak, aki várja a meglepetést. A lejtőn leguruló gyermek (és gyermekké válni képes felnőtt) nem azért kacag, mert tisztában van azzal, milyen fizikai hatások váltanak ki örömet teste biológiailag meghatározható részeiben, ezzel elindítva ezt és azt a kémiai folyamatot. Nem lehet bölcsen és értelmesen gurulni a domboldalon. Illetve, lehet, de: minek? Úgy az igazi, ha minden bölcsesség és értelem nélkül sétálunk a harmatos fűben. Nincs abban semmi rossz, ha megtanuljuk a harmatképződés folyamatát, de annak talán később van ideje. Ehhez hasonlóan; nem az értelmünk és a bölcsességünk fekszik le a napos réten, az erdei tisztáson, hanem az a nyugalomra, az istenivel összhangra vágyakozó természetünk, ami még megmaradt bennünk. A gyermeki.

Lukács evangéliumában akkor fakad fel Jézusból ez a magasztalás, (vagyis, az előbb tanultuk meg: az isteni akaratot befogadó együtt-örvendezés,) amikor hetvenkét tanítvány visszatér hozzá, és jelentik, mi mindent tettek az ő nevében.

Az isteni erőt kérők; az isteni erővel munkálkodók; az isteni tervet végrehajtók; ti és én, akkor érezhetjük ugyanazt, amit az a 72 tanítvány, amikor ismét egyszerűvé válunk Isten előtt. Higgyétek el, akkor leszünk igazán bölcsek és értelmesek!

Jézus akkor járt az övéi között, amikor a törvénytudók és írástudók erőlködve, izzadva próbálták szeretni Istent. Ami még rosszabb: ilyen buzgalomra akarták rávenni az egyszerű embereket is. Nem jártak sikerrel. A Törvényt rosszul magyarázók előírásait, reguláit kénytelenek voltak megtartani azok, akik nem akartak a vallási bíróság keze közé kerülni. Titkon azonban sokan előnyben részesítették azt, amit Isten Lelke jelentett ki nekik. Az egyszerű, gyermeki lelkeknek.

A gyermeki nyitottság nem butaságot jelent. Tanulni kell. Érdemes minél több ismeretet szerezni. Hasznos, ha Isten dolgairól elolvassuk, meghallgatjuk azokat, akik betekintést nyertek Isten igazságaiba. Azért, mert Isten felfedte nekik az igazságot.

Tudjátok, honnan ismerhetőek fel? Az Isten szerint bölcsek és értelmesek figyelnek, tapasztalnak, ismereteket gyűjtenek, mérlegelnek, majd alkotnak, de soha nem várják el, hogy őket kövessék! Nem kérik, hogy úgy higgyen bárki is, mint ők. Velük szemben, a maguk és egymás szájából dicsért „bölcsek és értelmesek" egy idő után kizárólagosságot követelnek saját műveik iránt. Jézust követni csak úgy lehet, ahogy ők leírták, megmondták, kifejtették. Közben észre sem veszik, hogy már ők sem látják az Urat. Nincs látótávolságban. Hogy' is lehetne, hiszen megelőzték! Nem vele beszélgettek, hanem róla! Egymás között. Vagy magukban. Jézus pedig eltűnt. Mögöttük.

Erről beszélt az Úr. Azért magasztalta az Atyát, mert végre elérkezett az az idő, amikor újra tisztán szólt az Ige Izráelben. A hetvenkét tanítvány azt mondta, és azt tette, amit Jézus mondott nekik. Olyan egyszerűen adták elő, és annyira egyértelműen cselekedték meg a Mester utasításait, hogy Jézus nevére még az ördögök is engedelmeskedtek nekik. (Lk 10,17)

Jézus együtt örül az Atyával, mert - ahogy mondja -: „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől...". A bölcsek és az értelmesek elől; az Istenről való beszédet az Istennel felcserélők elől el kellett rejteni az igazságot. Miért? Mert már azt is a saját céljaikra használták volna. Voltak persze közöttük is olyanok, akik tudták, hogy valamit nem jól csinálnak. Ilyen volt például az evangéliumokból ismert Nikodémus és Arimáthiai József. A zsidó vezetés bölcs és értelmes tanítói voltak. Azon kevesek közül valók, akiknek az Atya felfedte, megmutatta, láthatóvá tette az igazi isten-ismeret titkait. A többség elől azonban elrejtette. A disznók elé nem dobta oda az isteni gyöngyöket.

„Igen, Atyám, mert így láttad jónak." - mondta Jézus. Kinek van szüksége egy ilyen Istenre? Arra az Istenre, aki eldönti, kinek jelenti ki az akaratát, kinek ad magyarázatot, és ki elől rejti el a titkait? Kinek van szüksége egy ilyen Istenre? Kinek van szüksége erre az Istenre? Kinek van szüksége Jézus Krisztus Atyjára? Nekem. Mindenkinek, akinek bármikor is nehezére esik kimondani: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Reá van szükségünk, amikor rossz forrásból táplálkozik a bölcsességünk. Reá van szükségünk, ha csak mi magunk és tisztelőink, de nem Isten tart minket értelmesnek.

Tanulj, szerezz tudást, gyűjts ismeretet, de épp' azért, hogy élni tudj vele! A bölcselkedés és az okoskodás vidékéről mindig találj vissza az igaz ösvényhez! A füves, harmatos legelőre, ahová az Úr terelget. Ahol Szentlelke vár rád. Felüdít és megvigasztal, jósága és szeretete kísér.

Segítségre szoruló emberek vagyunk. Ide is azért jöttünk, mert Isten segítségére van szükségünk. Megközelítőleg annyi ügyben, helyzetben, tanácstalanságban, ahányan itt vagyunk.

Isten Szentlelke örömmel várt minket. Nem is várt; ide kísért minket! Segít is. Mindig. Odasegít az Ő mennyei hármassága másik két személyéhez. Jézushoz és az Atyához. Együtt hallgatják meg a kérésedet. Együtt segítenek. Ha a magad módja szerint vagy bölcs és értelmes, azt a választ fogod hallani, amit hallani akartál. Ha gyermekei odaadással és bizalommal kérsz, akkor az isteni segítséget fogod megkapni. Azt azonban úgy kell elfogadni, ahogy ő látja jónak.

Menni fog? Kipróbálhatod! Kívánom, hogy őszinte legyen a válaszod, mert akkor lesz rajtad áldás; akkor lesz békességed. A letisztult bölcsesség és igazi értelem válasza minden próba után így hangzik: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak." Ámen.