Istentisztelet 2021. április 11-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

4Móz 21,4-9

Szeretett Testvérek!

Öt hónap telt el. Emlékeztek még? Mindegyikre? Templomunk ólomüveg ablakairól beszélek. Közülük arról a tízről, melyeken ige-helyek vannak megjelölve. Fölöttük azok a szimbólumok, amik arra emlékeztetnek, amikről az alattuk jelzett bibliai versek szólnak. Egyszerű képek. Sokatmondó jelek. Rájuk vetünk egy pillantást, és megszólalnak bennünk.

Csakúgy, mint a templom tornyát díszítő csillag. A csillag, amely megállt a betlehemi istálló felett. Mi reformátusok ezt, vagy a kakast helyezzük a templomunk legmagasabb pontjaira. Emlékeztetnek. A csillag Jézus születésére; a Megváltó Isten földre érkezésére. A kakas a tagadásra. Péter háromszori Jézus-tagadására.

Szimbólumok. A történelem keserűsége, református elődeink meghurcoltatása sajnos bezáratta velünk a legfontosabb keresztyén jelképet, emlékeztetőt: a keresztet. Közösségi épületeink belső falaira még csak oda kerül a kereszt, de a zakó hajtókájára, a nyakláncra inkább Kálvin-csillag, Szentlélek-galamb, vagy a legelső keresztyén szimbólum: a hal, melynek görög nyelvű „ἰχθύς" betűi azt hirdetik: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Ő, a kereszten függő Jézus pedig sehol. Feszületet nem használunk. Pedig az apostollal együtt szeretnénk hirdetni: „nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről".  (1Kor 2,2) Úgy valljuk, mint Pál: „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük" (1Kor 1,23), de a keresztjeinkről levettük az értünk szenvedő Jézust. Megvan ennek az egyháztörténeti oka, és fényesre kiművelt dogmatikai magyarázata, de lehet, hogy szegényebbé tett minket.

Szimbólum. Annyira megszoktuk, olyan gyakran használjuk ezt az idegen szót, hogy már le sem fordítjuk. „Συμβάλλω" /ejtsd: szümbálló/ görögül azt jelenti: összedobálni, vagy: összehasonlítani. Mondok egy bibliai példát. Karácsonyit. Amikor a betlehemi pásztorok tiszteletüket tették Jézus jászlánál, és az istállóban elmondták, mit hallottak az angyaloktól, Mária -olvassuk -: „mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta." (Lk 2,19) Nos, ez a „forgatta", nem más, mint: szümbálló. Összehasonlította. Mit, mivel? Annak idején, kilenc hónappal azelőtt, Gábriel angyal Názáretben azt mondta neki: „Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját". (Lk 1,31-32) Ezek a derék pásztorok pedig azt mesélik, hogy angyalok jelentették be nekik: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában". (Lk 2,11) Ha ezt a két kijelentést „összedobja", összehasonlítja, „szimbolizálja", kiderül, hogy megerősítik egymást. Az ő, Szentlélektől fogant kisfia tényleg a Magasságos Fia! Maga az Isten!

Ideje, hogy felolvassam ennek a prédikációnak az Igéjét. Mózes IV. könyve 21. fejezetének 4-9. szakaszában találjuk: ...!

Tessék! Még egy szimbólum. Jelkép. Emlékeztető. Rézből készült, tehát vöröses színű, az igazihoz hasonló mérgeskígyó. Abból a célból készült, hogy akit megmart a kígyó, az tekintsen rá, és életben marad. A fájdalmai lassan múlnak. Jó ideig viselnie kell a kígyómarás kellemetlen, esetleg maradandó következményeit, de: életben marad.

Várjunk csak! A pusztában bolyongó nép nem azt a parancsolatot kapta, hogy „Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak."? (2Móz 20,4) De, igen, igazad van! Akkor most miért utasítja Isten Mózest arra, hogy: „Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára!"? Azért, mert a jelkép nem azért készül, hogy imádják és tiszteljék. Emlékeztetőnek készült!

Kedves tv, vagy számítógép, vagy okostelefon előtt ülő testvérem! Ha otthon vagy nézz csak körül egy kicsit! ... Körül vagy véve emlékeztetőkkel. Bekeretezve a falon... Mire emlékeztet? Na, és az, ott a polcon? ... A szék, a fotel, a kanapé, amin ülsz? ... Mikor vetted? Kivel? Kitől örökölted? ... Mit jelképeznek, mit vetítenek eléd ezek a tárgyak?

Arra a póznára felerősített rézkígyó, amit Isten utasítására Mózes készített ott, a pusztában, mire emlékeztette az izraelitákat?

A türelmetlenségükre. A köves, homokos, kavicsos, forró vidéken vándorolva, az emberi természet követelőzésének engedve: kiborultak. Valakit hibáztatni kell, amikor nem úgy mennek a dolgok, mint korábban. Isten és Mózes felé csattantak: „Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból?" Megvádolják azokat, akik éppen az Ígéret Földje felé segítik őket: „Miért hoztatok föl ... ? Azért, hogy meghaljunk a pusztában?" Pusztába zárva érzik magukat. Ott, ahol korábbi elkedvetlenedésük miatt rendszeresen kapnak mannát és a fürjek húsát. De ez nem elég. Másra vágynak: „nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt!"

Nem elég? Nem elég az ígéret: rabszolgából saját földdel rendelkező néppé válnak? Nem elég a friss étel és a sziklából fakasztott víz? Nem elég, hogy később Isten a kezükbe adta ellenségeiket? Nem elég a viszonylagos jólét? Nem mehetnek, oda ahová akarnak? Nem elég a leszűkített élettér?

Mit mondtak erre a szüleink? Mit mondtak, amikor hisztiztünk azért, mert egy ideig szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat? „Nem tudod te fiam/lányom, milyen jó dolgod van!"

Mit tett Isten a türelmetlenségében hisztiző néppel? Olvasom megint: „az Úr mérges kígyókat küldött a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sokan meghaltak Izráelből."

Van ilyen, hogy Istennek elfogy a türelme? Van. Van olyan, hogy ha Isten megelégeli, az a megszokottnál is több emberéletbe kerül? Van. Nem kívánok direkt következtetéseket levonni, mert nem kaptam ilyen kijelentést. Tehát: nem azt akarom mondani, hogy a koronavírus ugyanaz az eset, mint a pusztai mérgeskígyók Izráel számára, de nem is merném kizárni. Mert arra sem kaptam felhatalmazást az Úrtól.

Mit léptek akkor, Isten fegyelmezésére az Egyiptomból szabadulók? „... odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat!" Mit csináltál gyerekkorodban, amikor megfenyítetek a szüleid? Odamentél hozzájuk és lepityeredő száddal elmormogtad: Tényleg nem kellett volna. Butaságot csináltam, ne haragudj.

A nép maga elé tolta Mózest, ő pedig imádkozott értük. Ennyire volt szükség. Mindig ennyire van, lenne szükség. Bűnbánatra: Túlzásba vittük, ne haragudj. Rosszul használtuk azt, amit ideadtál nekünk. Vétkeztünk. Bocsáss meg. A halálos áldozatok után megérkezik a kegyelem. Az Úr megenyhül, és Mózes már hallja is az imára adott isteni feleletet: „Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint." Így történik. A kígyók nem tűntek el azonnal. Továbbra is martak. Fájdalmat okoztak. De elkészül a menekülés lehetősége: „Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint." Ha föltekint. Ha nem, akkor nem marad életben! Úgy is fordíthatjuk: „életben marad, amikor arra föltekint." Amikor. Addig nem. El is késhet a föltekintéssel. Mert nem veszi komolyan. Mert el van foglalva a fájdalmával. Mert nem hiszi el.

Tudom mire gondoltok! „Na, mindjárt valami párhuzamot fog felhozni a póznán lévő kígyó és Jézus keresztje között!" Kitaláltátok! De nem azért csinálom, mert én találok párhuzamot. Jézus éjszakai beszélgetőpartnerre talált. Úgy hívták, hogy Nikodémus. Neki mondta Jézus: „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne." (Jn 3,14-15)

Jézus keresztre emelt teste, a feszület úgy menti életre a rá tekintőket, mint a Mózes által készített, póznára emelt kígyó azokat, akik akkor szenvedtek. A kereszt, a feszület: emlékeztető. Akárki készítette, festette, nem attól, a tárgytól kell várni a gyógyulást! Nem! De arra emlékeztet, hogy a megmart, fájó, szenvedő életünknek nincs vége! Szimbólum. Emlékeztető jelkép. Arra, amiért Jézust megfeszítették. És arra, amit az előbb hallottatok: „aki hisz, annak örök élete legyen őbenne."

Esély. Halljuk, hallgatjuk ezt most mi. Mennyi bajunk van! Nem mehetünk oda, ahová akarunk. Úgy, maszk nélkül, ahogy akarunk. Akkor (kijárási tilalom), amikor akarunk. Nem ehetünk ott, ahol néha, étteremben megengedjük magunknak. Nem elég az, és abból annyi, amit Isten elkészít a földi vándorlásunk során. Így volt ez már a járvány, és a könnyebb, súlyosabb kígyómarásaink előtt is.

Türelmetlenek voltunk és még türelmetlenebbek lettünk. Csalódottak, dühösek, idegesek. Kicsit, amikor megijedünk, akkor: tanácstalanok, tehetetlenek, gyámoltalanok. A közös bosszúság aztán összegyúrja az embereket, akik jól megöntözik egymás elégedetlenségét. Átkos csoportosulások születnek. Mert a gyűlöletre programozott elégedetlenkedők előbb-utóbb beindulnak.

Isten óvjon meg bennünket attól, hogy növeljük az áldozatok számát! Megharapott életünk indítson bűnbánatra miket. Ne a másét, jaj ne a más vétkeit sorolgassuk, hanem a sajátunkat! Önnön életünk és saját közösségeink istentelen hordalékát vigyük az életmentő kereszt tövébe!

Mózes felemelte a kígyót. Isten felemeltette saját keresztjét. Örök életre mentő sürgősségi beavatkozását. Áldja meg azokat, akik enyhítik a szenvedők fájdalmait. Áldjon meg téged, aki felmutatod a kereszten lélegző, majd lelkét kilehelő, harmadnap feltámadását bizonyító, a mi feltámadásunkat garantáló Jézus Krisztust. Ámen