Istentisztelet 2017. szeptember 24-én

(Dajka Zsanett)

Lekció: Jn 11,1-26

Textus: Jn 11,1; 2b; 3-6; 17; 20-27

Kedves Testvéreim!

Egy már mindenki által jól ismert történetről van szó, de ha teljesen nem is ismertjük, mégis van fogalmunk arról, hogy mi történik. János evangéliuma közepénél járunk és Jézus már az előző fejezetekben egy konkrét életút programot adott elénk: újjászületés, élő víz, életadó, élet kenyere, a világ világossága végül, pedig Jézus a feltámadás és az élet (11,25) erre élő példa és jel Lázár feltámasztása. Mostani fejezetünk könnyen előadható drámai színdarab lehetne, melynek szereplői: a 2 nővér, Jézus, a tanítványok és Tamás, zsidók/tisztségviselők, Kaifás és az elbeszélő - és kész is az előadás. Mozgalmas színjáték lehetne, de hol van Lázár? Ki ő? Mit tudunk róla? Találkoztunk-e már eddig vagy később vele?

Nem ismeretlenek ezzel ellentétben a mellékszerepet kapott nővérek. Lukács evangéliumában olvasunk a testvérpárról, a személyleírás nem egészen sokban különbözik János evangélistáétól. Itt Márta ismét úgy jelenik meg, mint aki meghatározó, aktív, szorgos nő, aki a testvére halálakor nem tud tétlenül gyászolni, mert rögtön a Jézus elé megy az érkezésének híre hallatán. Mária otthon vár, ismerős a helyzet, hogy csak később borul Jézus lábaihoz (11,20.32). A látszólagos főszereplőről azonban nem tudunk meg semmit. Hol volt Lázár? Miért lett hirtelen ilyen fontos személy ez a férfi?

„Volt pedig egy beteg ember, Lázár" ez a lehangoló, szívet szomorúvá tévő üzenet Bethániából jut el Jézushoz. Egyszerű, aggodalmat kiváltó hír ez, amely akár a miénk is lehetne, amikor egy-egy barátunk beteg: „Uram, akit szeretsz, beteg" (10,13). Új, erős kép, amely minden embert megfog a történtben; így erősen hangsúlyossá válik: Jézus nagyon szerette a családot, közöttük otthon érezte magát (11,5.11.35-36). Lázár nevének jelentése „az, akinek Isten segít", a halálának mondanivalója, az a célja, hogy Jézus jöjjön el azonnal hozzájuk és gyógyítsa meg. Ő azonban az üzenetre rejtélyes, titokzatos mondattal válaszol, nem rejti véka alá, hogy látja a betegségnek azt a célját, amely az ember szeme előtt el van rejtve. Lázár feltámasztása így szorosan kapcsolódik Jézus megdicsőüléséhez, Isteni terv részévé válik: a betegség nem válik a beteg életét egyszer s mindenkorra megszüntető tényezővé, örök halállá: Isten terve szerint más a rendeltetése. A hír hallatán a Mester mégis tétlen marad. Miért? Miért nem indul rögtön útnak? Az igazi orvos két napig azon a helyen maradt. Ez a meglepő rész tanít bennünket, hiszen Istennek terve van, mert azt a szeretetközösséget akarja helyreállítani, amelyet az ember bizalmatlansága rontott meg. Ezért mi földi halandók azt várnánk: Jézus azonnal felkerekedik, hogy megmentse barátját. Ehelyett két teljes napot várt a híradás után. A szöveg nem említi ugyan, de nyilván Isten útmutatására vár Jézus, mint ahogyan az előzőek során is (Jn 7:8), az első jeltől kezdve (Jn 2:1-12). Miután Jézus isteni útmutatást megkapta elindult. Az emberi kétségbeesés és fájdalom fakad fel a leánytestvérekből, amikor Jézus megérkezik, s először Márta az, aki erőt vesz magán, Jézus elé megy.

Fájdalom, hiányérzet, gyász. Senkinek sem ismeretlenek ezek az idők, pillanatok, érzelmek. Annyira emberi történettel, egy hétköznapi, emberi érzésekkel, gondolatokkal, cselekedetekkel és szóhasználatokkal teli eseménysorozattal van dolgunk, így gondolkozzunk el azon, hogy vajon mi is éreztünk-e volna annyi bátorságot, hogy Márta kérdését mi is fel tudtuk volna tenni magunknak. Talán indokolatlan ennek az asszonynak a csendes, szemrehányó megjegyzése, amit Jézusnak mondott: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!" (11,21) Vajon igaza van? Tényleg nem halt volna meg Lázár, ha ott lett volna az Úr? De hát nem azt olvastuk-e éppen, hogy mivel Jézus szerette a bethániai családot, és mivel tudomást szerzett Lázár betegségéről, ezért maradt még két napig a hír vétele után? És nem Ő maga mondta-e: „örülök, hogy nem voltam ott." (11.15a) - Mi, akik végig ismerjük a történetet, és most visszafelé tekintünk rá, látjuk, tudjuk: valóban jobb így, hogy Lázár meghalt, mert Krisztus hatalma az Ő föltámasztásában sokkal hatalmasabban mutatkozik meg. Ezért egy bizalmatlan és alaptalan "ha" volt ez Márta ajkán, amikor ezt mondta: ha itt lettél volna, nem halt volna meg.

Kétkedő az ilyen "ha" a keresztyén ember ajkán, alaptalan és helytelen, illetve nem is igaz. Csak néhány hétköznapi példát hadd említsek:

- ha másik orvost próbáltunk volna meg, vagy

- ha hamarabb vettük volna kezünkbe az ügyet, nem halt volna meg;

- ha ez meg ez nem történt volna, akkor minden másként lett volna - mondjuk sokszor. Ha ezeknek a mondatoknak a hangulatát le szeretném írni, ezt mondanám: ez kétségbeesés! Jézus tudta, miért nem jött előbb. Mi sokszor azt hisszük, hogy valami szomorúság az életünkben annak a jele, hogy az Úr nem hallgatta meg az imádságunkat, a kérésünket. Mert ha meghallgatta volna az üzenetünket, az imádságunkat, nem engedte volna, hogy a baj bekövetkezzen az életünkben. Tulajdonképpen, csak el kell olvasnunk ezt a történetet a végéig, hogy meglássuk, mennyire Krisztus útja volt a legmegfelelőbb. Olyan szépen példázza, hogy az a jobb, amit Ő tesz, merjük bátran kivárni a végét, ahogyan ebben a történetben is teszi.

Még ha ezeket el is hisszük, valljuk is és még úgy is próbáljuk alakítani az éltünket, akkor is rendkívül emberi Márta hite, amikor Jézus ezt mondja neki a találkozáskor: „Feltámad a te testvéred!" (10,23b) Szomorúan bólint rá: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon." (24b) Lehet ez akkor Mártának, vagy nekünk csak azt mondaná: gyenge vigasztalás ez nekem! - Mégis hitünk megerősítésére Jézus a kimondja legfelségesebb kijelentését önmagáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és a ki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?" (25-26. vers) - Mintha azt mondaná: Te Márta, azért nem tudsz örülni, mert nem ismersz igazán engem. Én vagyok a feltámadás és az élet, tehát jól értsd meg: nem én leszek majd az utolsó napon, hanem én vagyok, itt és most, a te számodra is a feltámadás és az élet! Én bennem a feltámadás és az élet nem ígéret, hanem testet öltött valóság.

Jézus ebben a történetben egy csodálatos dolgot példáz számunkra, mégpedig azt, hogy Ő az élet hídja, amely áthidalja az időt és az örökkévalóságot, a földet és a mennyet, a halált és a feltámadást. A feltámadás tehát nincs messze, mint ahogyan a Krisztus sincs messze. Aki hisz én bennem: az bennem van, az a feltámadásban és az örökéletben van. Azok a hívők, akik itt a Földön élnek, Krisztusban vannak. Azok az emberek, akik már átmentek a túlsó oldalra, azok is ott Krisztusban vannak.

„Hiszed-e ezt?" - teszi fel - lehet kicsit szarkasztikus - Jézus Mártának és neked, nekünk a kérdést. Spinóza, a hitetlen filozófus mondta egyszer: „Odaadnám egész bölcseleti rendszeremet, ha hihetném!" De nem adta oda. Pedig erről van szó. Add oda az egész bölcseleti rendszeredet, okoskodásod és bölcselkedésed egész rendszerét, amit kiépítettél magadnak, és higgy a Jézus Krisztusban, aki a feltámadás és az élet. Ha valóban elhiszed Lázár feltámasztását, akkor nem tekinted orvosi csodának, a hírekben megjelenő nagy szenzációnak. Akkor nem a körülötte lévő óriási hírforrásokra fogsz figyelni, hanem arra, hogy te is egy csoda része lehetsz. Amikor a végén Márta ezt a szép hitvallást mondja, hogy „igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba", akkor ezután tulajdonképpen Jézus azt mondja neki: hidd, amit hiszel. Te annyira tudod már, mit kell hinni. Szépen felmondtad a Kátét, a hittankönyvet, de ha igazán hinnéd, akkor most nem lennél ennyire kétségbeesve. Gyönyörű hitvallást mondtál, minden szava igaz, - de érzékeled, milyen komoly és igaz hitvallást mondtál? Ezt kellene hinned. Eszerint kellene cselekedned, és akkor egy új világ nyílik ki előtted: megjelenik Jézus élete benned.

„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." Ef 5,14

Ámen.