Istentisztelet 2018. május 13-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Kir 22,1-28

Textus: 1Kir 22,14

Szeretett Testvérek!

Hát ez kellemetlen! Aháb király roppant kínos helyzetbe került. Miért? Mert valaki igazat mondott neki. Mikájehú próféta volt az. Ő nem tartozott a király belső, bizalmas, nyalakodó körébe. Mikájehú próféta nem azt mondta, amit a király akart hallani, hanem azt, amit az Úr üzent. A jól fizetett próféták patkójában ő volt az egyetlen szegecs, aki komolyan vette a hivatását. Ő, Mikájehú, a 401. próféta, miután átadta Isten kijelentését, kapott egy pofont a többséget képviselő hamis próféták vezetőjétől, a király pedig börtönbüntetésre ítélte.

Mindez miért? Mert az emberek, de köztük is legfőképp' a világi és vallási vezetők nem kedvelik azokat, akik állandóan az Isten akaratát szajkózzák. Nem szeretik, ha megmondják nekik az igazat. Nekik van egy saját igazságuk. Akik ugyanazt visszhangozzák, azokat kedvelik. Akik meg merik kérdőjelezni, azokat megbüntetik.

Hogy is kezdődött az egész? A kettészakadt nemzet, Júda és Izráel királyai szövetségre léptek egymással. Ez, akkor, egy olyan diplomáciai előretörés volt, mint mostanában Észak-, és Dél-Korea közeledése. Jósáfát, Júda királya, és Aháb, az északi országrész, Izráel királya elhatározták, hogy együtt vonulnak hadba az arám hadsereg ellen.

Aháb már nyeregbe (harci kocsira) is szállna, de kollégájának, a Jeruzsálemből érkezett Jósáfátnak van egy kérése: „Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!" (Anyanyelvük szabadfordítása szerint: „Imádkozom, hogy keresd ma az Úr Igéjét.") Aháb összekürtöli a prófétáit. Mind a négyszázat. Azok ráéreznek a fizetésüket átutaló királyuk, Aháb hangulatára, és rögtön, azzal összhangban zengedeznek. Persze, menjen csak nyugodtan; biztos a siker!

A júdai királynak azonban valami bűzlik. Mesterkéltnek tűnik neki ez a „négyszázan mind ugyanazt mondják", négyszázan ugyanúgy szavaznak színjáték. Udvariasan megkérdezi hát: „Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk?" A hangsúly azon van, hogy „az Úrnak". Mert látja, hogy ugrál ott négyszáz udvaronc-próféta, de ő nem ezekre kíváncsi. Jósáfátot, nem a többség akarata érdekli. Ő az Úr, az Isten prófétájának üzenetét akarja hallani. Az igazságot. Akkor is, ha csak egy próféta meri kijelenteni. Aháb, a házigazda elkedvetlenedik. Bevallja, hogy van még egy próféta, a négyszázegyedik. Mikájehúnak hívják, de nincs a kedvencei között, mert ő az egyetlen, aki nem azt mondja, amit ő, a király hallani akar.

A vendég kedvéért azonban gyorsan érte szalasztanak valakit. Útközben, visszafelé igyekeznek kitanítani. Figyelj már Mikájehú! A király összes tanácsadója azt mondja, hogy győzni fogunk a háborúban. Ne légy ünneprontó! Szedd össze magad, és te is mondj valami jót a királynak! Nem hiszem, hogy a próféta válasza megnyugtatta volna őket: „Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem." Vagyis: az lesz az igazság. Négyszáz próféta ide vagy oda; két király jelenléte ide vagy oda; tekintély, beetetés, kötelező udvariasság, elvárások? Mindegy. Az Istent hallgató próféta végül azt adja oda, amit kapott. Az egyetlen igazságot. Na, ettől félt Aháb. Az őt lejárató igazságtól.

Eszembe jut a kisvárosban összehívott bírósági tárgyalás. Az ügyész behívatta a koronatanút. A kilencvenes éveiben járó idős néni megállt a bíró előtt. Az ügyész, hivatása teljes tekintélyével, színpadias hangon megkérdezte: Tudja, ki vagyok én, asszonyom? Hogyne tudnám fiam! Tíz évig vigyáztam rád. Ritka rossz kölyök voltál. Már az iskolában elkezdtél inni, és úgy hallottam azóta sem tudsz megválni az üvegtől. Az ügyész iszonyatos zavarba jött, Gondolta, fordít egyet a témán, és ellenfelére, az ügyvédre mutatott: És azt is tudja, hogy ő kicsoda? Persze, hogy tudom, hiszen a szomszédomban lakott. Kiskorában a húgát verte, most meg azt mondják, hogy fűvel-fával csalja a feleségét. A bíró megelégelte. Magához intette az ügyészt és az ügyvédet, és halkan odasúgta nekik: „Ha valamelyikőjük meg meri kérdezni, a hölgyet, hogy engem ismer-e, azonnal berekesztem a tárgyalást!"

Igen. Az ember nem szereti, ha kitudódik róla valami, ami távol áll a szépen megjátszott igazságtól. Aháb király megijedt, hogy Mikájehú próféta a négyszáz udvaronccal ellentétben, nem azt fogja mondani, amit a közvéleményt alakító álpróféták harsogtak.

A Samária kapujában díszruhába öltözött, trónon üldögélő királyok jelenete óhatatlanul meglebegteti előttünk a kínos kérdést: Te kiket gyűjtesz magad köré? Kinek a véleményére vagy kíváncsi? A négyszáz száj monológjára, akik egy véleményen vannak veled, vagy a 401. különvéleményre, az Isten szavára?

Mit nem adnék érte, ha hallhattam volna Mikájehú, az egyetlen igaz próféta hanghordozását! Aháb király a júdai vendég kedvéért kötelességszerűen kikérdezi, induljanak-e háborúba, vagy felejtsék el az egészet? Mikájehú először szemtelenül megvezeti a királyt. Menjél csak, nyugodtan! Ezt akarod hallani, nem? Ahábnak azonban van annyi esze, hogy érzékelje: a próféta csak játszik vele. Másodjára már ráförmed: „Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?!" És Mikájehú mondja. Nem kell eskü alatt vallania. Ha háborúba mennek, szétvert, pásztor nélküli nyájnak látja Izráelt. Miért? Mert Isten hamis lelket ad a próféták szájába. Azok ráveszik a királyt, hogy háborúzzon. Rémisztő vereségben lesz részük. Ez az igazság. A király hamis lelkű főprófétája ekkor szájon vágja Mikájehút, a király pedig börtönbe vetteti. Istentelen uralkodás alatt mindig így járnak az igaz próféták.

A történet folytatódik. Elgondolkodtató, hogy az Úr igaz prófétájának véleményére kíváncsi szövetséges király, Jósáfát, annak ellenére belemegy a harcba, hogy végül is: hallotta mi lesz a vége. Ez is sajnálatosan ismétlődő magatartás. Köztünk keresztyének között is. Még azt is ráveszik a rosszra, aki kíváncsi az igazságra. És amikor megtudja, annak ellenére a rossz oldalra áll. Jósáfátnak nincs mentsége a tettére. Ő is harci szekérre száll. Majdnem az életével fizet érte. Olvassátok el a folytatást!

Most azonban visszatérünk Mikájehú, az egyetlen hűséges, a 401. próféta kijelentésére: „Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem." Szó szerint: „Ahogy él az Úr, amit nekem mond, azt fogom mondani." Amilyen biztos, hogy él az Isten, olyan biztos, hogy azt fogjátok hallani, amit Ő mond nekem.

Mikájehú csak veszíthet az őszinteségével. Jól ismeri a király természetét. Feltehetően már a börtönből hozták ki, hiszen korábban is összetűzésbe kerülhetett Aháb királlyal. Az érte küldött követ azért mondta el neki, mi a helyes válasz a király kérésére, hogy megzsarolja. Ha ez alkalommal engedelmes lesz, elengedik a hátralévő büntetését. Látjuk, nem így történt. Az őszinte, tiszta prófécia jutalma testi fenyítés és szigorított őrizet lett.

Hát, kinek kell ez? Nem egyszerűbb együtt ordítani a többi négyszázzal? Nagyon kellemetlen négyszázegyediknek lenni! Okos, szelíd, Istenre hallgató, neki engedelmeskedő négyszázegyediknek lenni.

Mikájehú nem kereste a bajt. Szólították. Elővezették. Isten okos hírvivői nem akkor ugrálnak, amikor jónak látják. Nem akkor, amikor felmegy bennük a pumpa. Akkor szólnak, amikor kérdezik őket.

Jézus pontosan tudta milyen ember Pilátus, Heródes, és Kajafás. Már korábban is kioszthatta volna őket. De nem tette. Kivárta az időt, amíg hívatják. Előállítják. Akkor volt ideje. Az Atya Isten akkorra időzítette az előttük elhangzó bizonyságtétel időpontját.

Tudod-e, mikor szólj? Tudod-e mit mondjál? Tudod-e, hogy neked, aki kíváncsi vagy Istenre, aki megvallod, hogy Ő az Urad, aki elhiszed, hogy mit tett érted, neked nem a magadét kell mondanod? Nem a magadét, és nem azokét, akiknek hozzád hasonló elvei vannak; társak az elveidben?

Nekünk Mikájehú szerepe jutott. Attól a pillanattól kezdve, hogy komolyan gondoltuk: „legyen meg a te akaratod", a mi dolgunk leegyszerűsödik arra, hogy: „... csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem."

Ez nem bigottságot, ez nem bambaságot jelent. Jézus nem kedveli az emberi tanításokat, hitvallásokat, dogmákat bemagoló, azokkal védekező, azokat előkapkodó, szűklátókörű nyájaskodókat. Jézus így tanította a tanítványait, és téged is, engem is: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" (Mt 10,16) Mit jelent ez? Fontoljátok meg a szavaitokat! Kérjétek el tőlem! Aztán úgy adjátok elő, hogy az ne bántson senkit, de aki hallja, gondolkozzon el felőle!

Mikájehú próféciája megvédte volna az ostoba, önfejű Aháb király életét. Nem így lett. Elvérzett a harci kocsijában.

Isten igaz hírnökeinek üzenete megvéd téged. És ha Isten téged jelöl ki akarata bejelentésére, akkor te is megvédhetsz másokat. Leginkább azokat, akiket már annyiféleképpen meg akartál védeni.

Kockázatos? Igen. Mégis meg kell tenned? Ha nem egy vagy a négyszáz közül, hanem a négyszázegyedik, akkor: igen.

Mit kapsz érte? Pofonokat, alkalmasint: fogságot. Aztán bizonyítékot. Mint Mikájehú. Bizonyítékot kapsz arra, hogy amit hírül adtál, azt nem te találtad ki. Tényleg azt mondtad, amit az Úr mondott neked. Ennél nagyobb jutalmat ne várj, mert nincsen!

Vagy mégis? Igen. Jézus csak azt mondta, amit az Atya mondott neki. Mennyei dicsőségbe emeltetett. Minket; okos, felpofozott, szelíd, isteni szót kimondó szolgáit is oda várja. Már elkészítette a helyet. Ámen