Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2018. április 22-én

Hang:kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 2Kor 11,18-28

Textus: 2Kor 11,29-30

 

Szeretett Testvérek!

Isten gazdagon megáldotta a korinthusi gyülekezetet. A nekik juttatott lelki ajándékok olyan leltárát olvassuk róluk a másik levélben, hogy csak tátjuk a szánkat. És elcsodálkozunk. A Szentlélek bőkezűsége ellenére képtelenek voltak felnőni. A hitben. A reménységben. A szeretetben. Átverték őket. Átverték magukat. A friss, lelkes, de tapasztalatlan keresztyéneket mindig könnyű becsapni. A korinthusiak, Pál apostol távollétében olyan elemeket kevertek a sajátosan értelmezett keresztyénségükbe, hogy az fogyaszthatatlanná vált. Túlédesítették. A maguk ízlése szerint vissza-öntögették bele azt, amitől már megszabadultak. Az úrvacsorai összejöveteleket az érzékeket szolgáló bulikká hígították. A tehetősebbek úgy kerestek helyet maguknak, hogy csak a hozzájuk hasonló társadalmi réteghez tartozó testvérekkel együtt fogyasszák el bőséges vacsorájukat. Bizonyos, evangéliummal okoskodó, tetszetős beszédű, egyenesen Jeruzsálemből érkező igehirdetők másképpen tanították őket Jézus evangéliumára, mint az apostol. Ezeket a míves beszédeket hallgatva, egyre több olyan dolgot engedtek meg maguknak, ami összeegyeztethetetlen volt Krisztus követésével. A zsidók törvényének tiszteletét összedolgozták a klasszikus görög életérzéssel. Ebből olyan masszát kaptak, minek következtében Jézus ugyan még látótávolságban volt tőlük, de ők már kezdtek lemaradni, és irányt váltani. Amikor már odáig jutott a gyülekezet, hogy szembe fordultak azzal, aki megismertette velük Jézust, Pál apostol is kénytelen volt lépni. Erről szól a második korinthusi levél. Az apostol nem engedte meg, hogy a két véglet bármelyike, akár a törvénykező, akár a szabados gondolkodású középszerűség, eltérítse a korinthusiakat attól, amit kezdetben meggyőződéssel vallottak.

Pál nem ismerhette Jézust úgy, mint ahogyan a tizenkét apostolnak lehetősége volt rá. Tizenhat évszázadig nem is volt akkora népszerűsége, mint a többinek. Képzőművészeti alkotásokon sokkal ritkábban ábrázolták, mint Pétert, Jánost, Jakabot, és a többieket. Nem gyújtottak érte gyertyát, és nem emelték arra a piedesztálra, amire később a Reformáció követői. Nem idézték, és nem hivatkoztak rá többször, mint Jézusra. Pál teológiájára, néhány gondolkodón kívül, a Reformáció irányította a legtöbb fényszórót. Már az elején, Korinthusban is bizonyítania kellett elhívását. Azt, hogy ő is apostol. Azt, hogy megfelelő annak az állásnak a betöltésére, amire Jézus alkalmazza a küldötteit. Azt, hogy mindent megtesz az evangélium terjesztéséért, kézbesítéséért. Esztelen vakmerőséget nem vállal, de ha a szolgálat sikeréről van szó, semmitől nem riad vissza.

Pedig mennyi minden történt vele addig is! Mennyi mindennek kitette magát azért, mert a mai, nyugati keresztyénséggel ellentétben, nem várta be, amíg eljönnek hozzá az esetleges érdeklődők, hanem ő ment el azokért, akik Jézust érdekelték. Botozták, vesszőzték, kövezték azért, amit mondott. Tengerbe és rablók kezébe esett, míg elérte következő szolgálati helyét.

Ez aztán egyedülálló ajánlólevél, és igencsak szokatlan szakmai önéletrajz! Melyik személyzetis, igazgató, osztályvezető alkalmazna ma egy ilyen munkavállalót, aki azzal dicsekszik, hányszor verték meg, hányszor fosztották ki? Éhezett, böjtölt ruhátlanul. Feláldozta a korábbi szakmai karrierjét, vallási meggyőződését, világnézetét. A vallási elit, a közvélemény szemében gyenge ember. De éppen ezért: ő már csak a vezérigazgatónak tudja eladni magát. Őt a királyok Királya alkalmazza.

Mi mindent tudnánk mi beleírni abba az önéletrajzba, amit Jézus kér az alkalmazottaitól? Több mint harminc éve megtanult, kedves, nap, mint nap mellbevágó kérdésemmel élve: Ha a keresztyénség bűneset lenne, találnának elég bizonyítékot arra, hogy elítéljenek? Elég gyengének bizonyulnánk-e a világ szemében arra, hogy Isten erősnek értékeljen a Krisztusért végzett szolgálatban?

Pál apostol, éppen ennek a levélnek egy korábbi lapján azt írja: „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat." (2Kor 5,10) Nos, mit mutatnánk fel Krisztusnak e testben cselekedett dolgainkkal kapcsolatban? Azt, hogy vasárnap délelőttönként elmentünk a templomba? Szerintetek ez elég bizonyíték lenne neki arra, hogy Őt követtük? Amikor majd megkérdezi, mit tettünk azokkal az ajándékokkal, amit tőle kaptunk, nem a saját polírozásunkra, hanem az országának építésére, mit felelünk neki? Mi a helyzet abban a témában, amiről Pál apostol referált? Hányszor szenvedtél Krisztusért? Mi volt a legnagyobb szenvedésed? Az, hogy túl hideg, vagy túl meleg volt a templom, amíg ötven percig a lelkészt hallgattad?

Olvassa majd Jézus az életrajzodban azt, amit kért tőled? Igen, itt voltál a templomban vasárnaponként. De, lássuk csak! Hányszor tettél bizonyságot rólam - kérdezi majd - azok előtt, akiket neked adtam, akiket eléd vezettem, azoknak, akik elmentek hozzád? Hová hívtad többször az ismerőseidet? Étterembe, moziba, nyaralni, vagy ide, a gyülekezetbe? Hová indultál azzal a céllal, hogy rólam fogsz beszélni? Te is felülbíráltad már az én Atyám kijelentését, aki arra utasította az övéit, hogy jövedelmük egy tizedét adják oda az Ő ügyére? Te vagy az, akit bár megbíztam vele, de nem volt hajlandó átadni az üzenetemet abban a helyzetben, amit előre elkészítettem, annak a léleknek, akiben szomjúságot, fogékonyságot keltettem a befogadásra? Te vagy az, akiről tudják, mit hiszel, de soha nem ajánlottad fel nekik/neki a legintimebb lelki együttlétet, az imaközösséget? Nem szeretjük ezeket a kérdéseket, de elolvadunk azoktól a bibliai versektől, mint például: Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn1,9) A megbocsátó Krisztus nagyon kell nekünk, de az elhívásunkkal együtt szolgálatra küldő, és a szolgálati naplónkat olvasó Jézus már kellemetlen „főnök". Isten szeretete addig jó, amíg nem okoz kellemetlenségeket.

Pál apostolnak igencsak meggyűlt a baja, miközben Jézus beosztottjaként dolgozott. Tényleg - mocorog bennünk a kérdés -, ha Pál apostol ilyen elszánt szolgája volt az Úrnak, miért hagyta Isten, hogy ennyi szörnyűség történjen vele? Miért szenvednek ma is a keresztyének? Egyáltalán: Miért történnek rossz dolgok ezen a világon? Miért vannak gyógyíthatatlan betegségek, megtört életek? Isten nem ilyennek teremtette a világot! Igazad van. Mi rontottuk el. Ha a sütőben hagyod a húst és elég, azért nem a konyhafelszerelést gyártó céget kell hibáztatni. Ha nekitolatsz a kerítésnek, annak nem az autógyártó cég az oka. Tudom, hogy lerágott csontnak tűnik, de hurrikánok, ózonlyuk, vízhiány és áradások nem azért vannak, mert Isten így tervezte. Az ember felborította a tökéletest.

Igen, egymás önzősége, magamutogatása, vágyai, elégedetlensége miatt szörnyű dolgok történnek. Abban a csúnya történetben nem volt ártatlanabb ember Uriásnál. Mégis neki kellett meghalnia azért, mert Dávid megkívánta a feleségét, Betsabét. Azt az „igen szép termetű" nőt, aki egyébként biztosan tudott róla, hogy a király látja a palota tetejéről az esti fürdőzését. Két, számító lélek kedvtelése miatt a harmadik halt meg. Az ártatlan férj. És ma? Vannak olyan gyerekek, akik azért nem nyaralnak, vagy táplálkoznak egészségesen, mert apuka, anyuka, vagy mindketten elszívják, megisszák, eljátsszák az arra fordítható pénzt. Van, aki azért szenved maradandó sérülést, mert a szembejövő vezető ivott. Telefonált.

Ijesztő dolgok történhetnek azért is, mert Isten tanít, felkészít velük valamire. Arra, amit megfelelő tréning nélkül nem tennél meg. Amíg Dávid pásztorkodott, szembe kellett szállnia a nyájat veszélyeztető vadállatokkal. Biztos megkérdezte Istent, hogy miért nem tartja tőle távol a veszedelmet. Nem sejthette, hogy az, amikor a parittyájából kihajított kövekkel elkergette az oroszlánt, a medvét, a farkasokat, az csak az edzőtábor része volt. A rangadó verseny napja akkor jött el, amikor egyetlen hajítással leterítette Góliátot. Gondoltál már rá? Isten azért állítja eléd a veszedelmet, hogy felkészítsen a legnagyobb veszély legyőzésére.

Végzetes dolgok történnek annak érdekében, hogy Isten lelkeket mentsen. Utolsó óráit élő fiatalasszonyhoz hívták a lelkészt. Egészen közel hajolt a beteghez, aki valamit suttogott a fülébe. Délután meghalt. Sokan érkeztek úgy a temetésére, hogy még egy utolsó pillantást vethessenek rá a koporsóban. Nem tudtak mit kezdeni a látvánnyal: a fiatal nő összeszorított markában egy kanalat láttak. Az igehirdetésből kiderült, hogy miért. Az utolsó, lelkész fülébe suttogott kérés teljesítéséről volt szó. Az asszony utolsó bizonyságtételéről. Gyermekkorában, amikor befejezték a vasárnapi ebédet, édesanyjuk mindig azt mondta, hogy aki reméli, hogy most jön a legfinomabb, az tartsa a kezében a kanalát. Persze, a gyerekek tudták mi következik, és mindegyikük felmutatta a kanalát. Az édesanya pedig behozta a desszertet. A halálára készülő nő ezért kérte a lelkésztől, hogy így temessék el. Kanállal a kezében. Lássa meg mindenki, hogy a gyógyíthatatlan betegség ellenére milyen reménységgel, hittel készült a legjobbra, ami ezután, harminc év földi élet után következik!

Aki már nyelt vizet, nem kapott levegőt, de az édesapja, barátja, vagy az úszómester kihúzta, az tudja, mit jelent feladni a saját erejébe vetett bizalmát, és ráhagyatkozni arra, akire a legnagyobb szüksége van. Isten néha azért engedi meg a fulladásig emelkedő gondokat. Emlékeztet arra, hogy elfeledkeztünk arról, akire a legnagyobb szükségünk van.

Pál apostol ezért dicsekedett mindazzal, amin keresztülment. Minél több baj érte, annál erősebb lett a meggyőződése, hogy Isten szemmel tartja. Őt, a világ mértéke szerint gyenge embert. Őt, aki gyengeségei felmutatásával tette a legtöbbet. A Jézusról szóló isteni örömhírt tette hitelessé.

Több dolgunk nekünk sincs. De kevesebb sem! Végezd el azt, amit (tudni fogod mi az) éppen rád bízott az Úr! Aztán dicsekedj el vele! Azzal dicsekedjél! Ámen

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 222, összesen: 1280447

  • 2018. augusztus 17., péntek

    „Én az Úr vagyok, a te Istened…” 2Móz 20, 2
  • 2018. augusztus 16., csütörtök

    Mi sülhet ki egy olyan filmből, ahol a festőből rendező lesz, egy koreográfus úgy dönt, hogy létrehoz egy furcsa társulatot, és a főszereplő meghal, m...
  • 2018. augusztus 16., csütörtök

    Idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg a felekezet- és nemzetközi Balaton-NET találkozót. Sokszínű, mindenkihez szóló programok mutatják meg az eg...
  • 2018. augusztus 15., szerda

    Egyháztól idegen, ateista kamaszok térnek meg és válnak gyülekezeteink aktív tagjaivá. Erre a csodára ember nem képes. A REFISZ nyári táborában több s...
  • 2018. augusztus 14., kedd

    Mikroszkóp alá helyezni egy ízeltlábút, gyönyörködni a kevésbé népszerű teremtményekben, és amint észrevettük, milyen szépség rejtezik világunkban, az...
  • 2018. augusztus 13., hétfő

    Gyanútlanul, rekkenő hőségben indultam a találkozóra. Mintha éreztem volna a vihar szelét, mégis, volt bennem halvány remény, talán nem ázom el. Téved...
  • 2018. augusztus 12., vasárnap

    Hedyt 2013-ban ismertem meg, Los Angelesben él, Szegedről ment ki még a hetvenes években az Egyesült Államokba. Néhány héttel ezelőtt, amikor újra itt...
  • 2018. augusztus 10., péntek

    Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága…" János 8, 12
  • 2018. augusztus 09., csütörtök

    Egy könyv családalapítás előtt állóknak, kamaszgyermekek szüleinek, mozaikcsaládoknak és a legkisebbeknek.
  • 2018. augusztus 08., szerda

    Nem kis feladat több száz emberhez ugyanakkora lelkesedéssel közelebb hozni Istent. Akik az idei Művészetek völgyében munkálkodtak a református udvarb...