Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szenci Molnár Albert

2014.01.19. - Bölcsföldi András nagytiszteletű úr - kérésünkre, szíves felajánlásként -  tartotta az egész napi szolgálatot. Köszönjük. Szeretetvendégségen Nemes Gábor gondnok tartott kimerítő (borzasztóan hosszú) előadást Szenci Molnár Albert életéről.

 

 

Bevezetés a Szenci Molnár Albert-előadáshoz

Tudjuk, a kisgyermekkori élmények épülnek be legmaradandóbban az ember személyiségébe, életre szólóan meghatározhatják fejlődésünket. Én hatéves koromban az abonyi templomban találkoztam a zsoltárt éneklő gyülekezettel. A férfioldal hátsó sorában hallgattam a zord, de mégis erőteljes és magával ragadó énekeket, amelyeket vörösödően gyűrődő, hurkás tarkójú parasztemberek fújtak teli torokból. Tetszett ez a felnőttes-férfias éneklő magatartás, tudat alatt már elindulhatott: én is ilyen felnőtt szeretnék lenni. És magam is fújtam: „Perelj, Uram, perelőimmel", amelyből sokáig nem értettem semmit.

Amit énekeltünk, Szenci Molnár Albert zsoltárai voltak.

Aztán úgy folytatódott, hogy a bölcsészkaron a legnagyobb természetességgel kapcsolódtam be a régi magyar irodalom tanulmányozásába. Az ódon nyelv nem jelentett nehézséget, és már az elején volt egy régről ismert barátom: Szenci Molnár Albert. Olyan szorossá vált ez a kapcsolat, hogy a Psalterium Ungaricum forrásaiból írtam a szakdolgozatomat, majd a doktori disszertációmat. Lehet, hogy világrengető felfedezéseket nem tettem, de a dolgozatomat summa cum laude-ra minősítették. Visszagondolva, úgy látom, hogy a bíráló és vizsgáztató professzoraim inkább azt értékelték titkolt megértéssel, hogy a zsoltárokban búvárkodtam a kádári szocializmusban, az akkor még győzedelmesnek hitt ateizmus közepette.

Ami pedig Szenci Molnár Albert ismertségét jelenti: annyit minden református tud, hogy az énekeskönyvünk elején található 150 zsoltárnak ő a fordítója. Ez is nagy dolog, de ennél több is volt. Ki volt Szenci Molnár Albert? - Református lelkész, tanár, nyomdász, filológus, nyelvész, filozófus, egyházi író, műfordító. Németh László azt mondta róla, hogy próféta volt. Igen, próféta abban az értelemben, aki kijelöli a követendő irányt, megelőzi korát, előképe a következő korokban megjelenő embernek. Szenci Molnár előképe volt olyan tudós magatartásnak, amely egész életét a könyveknek, kéziratok megőrzésének, ápolásának, kiadásának és a velük való tanításnak szenteli (Négyessy László, Horváth János), és előképe a tántoríthatatlanul református elkötelezettségű tudósnak (Karácsony Sándor, Ritoók Zsigmond). Mindemellett előképe a mai kor nagy eszményének, a legjobb értelemben vett európai embernek. Olyan européer volt, aki otthonosan mozgott, élt, írt, olvasott, beszélt Európában, akinek tudósi hírneve volt a legjobb ajánlólevele. Ugyanakkor ízig-vérig magyar ember is volt: bejárta és belakta majdnem az egész Kárpát-medencét, minden munkájával hazája javát akarta szolgálni.

Az előadásomnak az a célja, hogy közelebb kerüljünk ehhez a rendkívüli, nagyformátumú elődünkhöz, bepillantást nyerjünk életművébe, követendő példát találjunk benne. Becses örökségünk, drága kincsünk ő. - N.G.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 393, összesen: 1280618

  • 2018. augusztus 17., péntek

    „Én az Úr vagyok, a te Istened…” 2Móz 20, 2
  • 2018. augusztus 16., csütörtök

    Mi sülhet ki egy olyan filmből, ahol a festőből rendező lesz, egy koreográfus úgy dönt, hogy létrehoz egy furcsa társulatot, és a főszereplő meghal, m...
  • 2018. augusztus 16., csütörtök

    Idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg a felekezet- és nemzetközi Balaton-NET találkozót. Sokszínű, mindenkihez szóló programok mutatják meg az eg...
  • 2018. augusztus 15., szerda

    Egyháztól idegen, ateista kamaszok térnek meg és válnak gyülekezeteink aktív tagjaivá. Erre a csodára ember nem képes. A REFISZ nyári táborában több s...
  • 2018. augusztus 14., kedd

    Mikroszkóp alá helyezni egy ízeltlábút, gyönyörködni a kevésbé népszerű teremtményekben, és amint észrevettük, milyen szépség rejtezik világunkban, az...
  • 2018. augusztus 13., hétfő

    Gyanútlanul, rekkenő hőségben indultam a találkozóra. Mintha éreztem volna a vihar szelét, mégis, volt bennem halvány remény, talán nem ázom el. Téved...
  • 2018. augusztus 12., vasárnap

    Hedyt 2013-ban ismertem meg, Los Angelesben él, Szegedről ment ki még a hetvenes években az Egyesült Államokba. Néhány héttel ezelőtt, amikor újra itt...
  • 2018. augusztus 10., péntek

    Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága…" János 8, 12
  • 2018. augusztus 09., csütörtök

    Egy könyv családalapítás előtt állóknak, kamaszgyermekek szüleinek, mozaikcsaládoknak és a legkisebbeknek.
  • 2018. augusztus 08., szerda

    Nem kis feladat több száz emberhez ugyanakkora lelkesedéssel közelebb hozni Istent. Akik az idei Művészetek völgyében munkálkodtak a református udvarb...