Istentisztelet 2020. november 22-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Tit 3,2-6

 

Szeretett Testvérek!

 

Hozzám így került közelebb Pál apostol. A szókimondásával. Nem tudom, kinek a nevében beszélt többes számban, de még így is: le a kalappal előtte!

Milyen alázatra, mekkora önmegtagadásra volt szüksége ahhoz, hogy a nálánál sokkal fiatalabb tanítványának Titusznak bevallja: „valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők."

Magam elé képzelem Tituszt, amint Kréta szigetén, magának nyugodt helyet keresve, valamelyik fehér sziklás tengerparton, a tenger hullámainak muzsikájának hétterével leül, és kihajtogatja a papiruszt. Az ő öreg tanítójának, Pál apostolnak a levelét. Neki írta! Nem a krétai keresztyéneknek; csak neki, Titusznak. Mindegyik során, jól kigondolt szókapcsolatán elidőzhetett.

Aztán elérkezik odáig, ahol - szerintem - zavarba jött. Miket ír az ő farizeus kegyességéből Jézus Krisztust mögé beállt, tiszteletreméltó hittanoktatója? Esztelen volt? Engedetlen? Tévelygő? Különféle kívánságok és élvezetek rabja? Ne már! Gonoszságban és irigységben élt, a gyűlölködés díszletei és szereplői között?

Titusz, a krétai keresztyének vezetője újraolvassa, megint végigveszi az apostol, saját múltjára rábélyegzett jelzőket.

„Esztelen"? Titusz a fejét csóválja. Náluk, Krétán a gyerekekre mondják: szeleburdi, megy a maga feje után. És itt a másik „gyerekes" magatartás: „engedetlen". Miket állít magáról! „Tévelygő"? Micsoda? Ilyet meg azokra mondanak, akik mindig azt hiszik el, amit a legutóbb hallottak. Titusznak roppant nehéz elfogadni, hogy Pál apostol valaha is ilyen szórakozott, felületes lett volna. És... mi az, hogy: „különféle kívánságok és élvezetek rabja volt"? Pál apostol? Ki meri azt állítani, hogy valaha is a vágyai, szenvedélyei után loholt? Ki meri állítani? Ő maga. Pál apostol veti papiruszra a tanítványának. Ő, Saul-Pál ilyen ember volt. Ráadásul: erőt vett rajta az irigység, gonosz dolgokat művelt. Mondjuk, nem csoda, ha utálatos, gusztustalan, gyűlölködő közegben mozgott, az „egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők" társaságában.

Mondom még egyszer: nekem nagyon tetszik az apostol ön-kritikus szókimondása.

Ti lemernétek írni, milyenek voltatok az előtt, hogy beiratkoztatok Isten önismereti szakkörébe? Arra a tanfolyamra, aminek első szintje múltunk, és jelenünk felülvizsgálata.

Miből állna a ti felsorolásotok? Milyenek voltatok, és milyenek lettetek? Mivel küszködtök még? Mi az az ártalom, aminek az önmagatokat és/vagy kapcsolataitokat romboló hatásáról már nem kell meggyőzni benneteket, de nem tudtok nemet mondani rá? Mi az, amit makacs módon nem is akartok kitörölni kétes kívánságaitok és élvezeteitek listájáról?

Na és; mi az, amitől már sikerült megszabadulni? Letettük, végeztünk vele, felszámoltuk. Ugye, milyen jó volt? Pedig azt hittük, „a nélkül nem élet az élet". És lám: kiderült, hogy a nélkül még „életebb" az élet!

Hát akkor? Miért ne irtanád ki a következőt? Azt a következő szokást, azt a viselkedést, amitől azok szenvednek a leginkább, akiket a legjobban féltesz. Akiket a legközelebb engedsz magadhoz.

Írd meg szépen a negatív bakancslistádat! Komolyan mondom! Vegyél elő papírt, ceruzát, bicskát, fadarabot, és véss fel oda mindent, amit ki szeretnél pakolni a fejedből! Mert magad is szégyelled. Írd oda, amit ki akarsz öblíteni a szádból! Mert sérti, bántja, megkönnyezteti őt, aki már nem is vitatkozik veled. Csak tűr. Eltűr. Zsebkendőjével a kezében elfordul tőled. A szó fizikai, és lassan, de biztosan: lelki értelmében is. Jó nagy betűkkel kerüljenek oda, arra a teljesítésre váró bakancslistára azok a mozdulataid is, amit „ki nem állhatnak", de te mégis azzal hecceled őket. Őket, akikkel együtt járod a napjaidat.

Szóval vágj bele! Kezdd el! Ugorj neki annak a szemétkupacnak, amitől néha bűzlik a beszéded. Lassan de biztosan sorvad az igényességed. Érezhetően rothadnak a gondolataid, és egészében véve, egymásra hatást gyakorolva fonnyad a belsőd, és a külsőd.

Szedd össze magad, mert dolgod van! Még mindig!

Hogy honnan tudom? Onnan, hogy ott ülsz a képernyő előtt. Isten váltott neked jegyet a mai előadásra. Ő, a Lelke adja elő, eléd, beléd azt, amit a megváltozott körülmények ellenére sem akart tovább halasztani. Dolgod van!

Micsoda? Az, ami Titusz dolga volt. Hozzá hasonlóan emlékeztetned kell azokat a fiatalokat, és időseket, kortársaidat és kartársaidat, akik eléd, melléd kerülnek, hogy „Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.".

Kérj bölcsességet a módszertanhoz! De mielőtt arra emlékeztetnéd keresztyén felebarátodat (mert róla van szó!), hogy senkit ne szóljon meg, imádkozz! Fél napig, vagy fél percig. Amennyi időd van rá. Válaszd meg a kifejezéseidet! Tekerd feljebb vagy lejjebb a hangerődet! Állítsd be a hangszíned tónusát! Bölcselkedd ki Isten társaságában, hogyan éred el a kívánt hatást! Azt, hogy az a kedves testvér ne szóljon meg senkit. Ne rágalmazzon, ne állítson valótlant, ne túlozzon, ne élvezze azt, hogy bárkiről is rosszat mond, rossz hírét terjeszti. A viszálykodás helyett keresse a békességet. Megéri, hiszen maga Jézus mondta: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." (Mt 5,9) Mielőtt kinyitja a száját, igyekezzen megérteni azt a hevesebb karakterű, vagy éppen, nála lassabb testvérét.

Te meg értsd meg, mi teszi olyanná, amilyen. Innen indulva lehet átformálni, alakítani rajta, már amennyiben szükség van rá. Már amennyiben Istennek úgy van rá szüksége, ahogy te képzeled. Ha mégsem, hagyd békén, mert Isten terveibe akarsz belenyúlni! Minden jóakaratod ellenére, hidd el: véges a hatásköröd! Isten végrehajtó brigádjában nem te vagy a személyzetis. Ő választja ki a beosztottait.

Rövid gyakorlat után kiderül, hogy csak abban lehetünk hatékonyak, amin mi már túl vagyunk. Mert ha sikerül felsorolnunk azt, hogy milyenek voltunk (mert már elmúlt), akkor, de csak akkor állhatunk bele abba a műszakba, melynek munkásai emlékeztetőt, életviteli tanácsot nyújtanak át testvéreiknek.

Igen, akkor teljesítettünk egy szakaszt saját keresztyénségünk terepgyakorlatán, amikor fel tudunk mutatni valamit abból, ami már mögöttünk van. Amikor mi is azzal a megnyugvással vallhatunk magunkról, hogy „valamikor mi is" ilyenek meg olyanok: „voltunk". Már nem vagyunk olyanok. Valamikor ilyen - vedd csak elő a listádat! - voltam, de az már elmúlt! Én már nem vagyok olyan, és nem is akarok visszaesni abba a valamikori állapotomba.

Valamikori? Mihez képest? Ahhoz képest, „amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete" és „az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által".

Bizony, veled együtt megvallom, hogy ilyen meg olyan voltam, de azon a napon, (az én esetemben inkább hosszú hetek alatt) nekem is megjelent, előttem is felbukkant Isten jósága, és az a hihetetlen bejelentése, hogy engem is szeret! És akkor megértettem, hogy: üdvözített.

Mit csinált? Jól hallottad! Velem is megtette azt, amit veled: üdvözített.

Kimentett az önmagam körüli forgásból, amit a mások által kavart örvényben éltem át: üdvözített. Kiemelt egy fojtogató, felcicomázott, erőltetett viselkedést követelő közegből, és maga mellé ölelt: üdvözített.

Emlékszel, mikor mentél át ezen a nagyszerű élményen; az üdvözülés tapasztalatán, a Szentlélek fürdetésén? Nem a szavakkal játszom, Pál apostol írta: „üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által".

Nos? Emlékszel? Milyen volt? Felemelő? Elhiszem. De még mennyire! Vagy: ijesztő? Azt is elhiszem. Isten érintése olyan hihetetlenül új élmény, amibe sokan belerettennek. Mint az a férfi, aki vakon született, de egy műtét után olyan ideg-területet sértettek meg az agyában, minek nem tervezett beavatkozásával, ötvenkét éves korában látni kezdett. Ő pedig könyörgött azért, hogy „csinálják vissza" az egészet, mert megőrül! Kényelmesen elrendezkedett a tapintás, szaglás, érintés, ízlelés világában, de amit most már látva érzékel, az megijeszti. Jobb volt nem látni! - így sírta el magát.

Én csak olvastam erről, azt viszont nem egyszer a gyerekek, fiatalok szájából hallottam, hogy „jobb lett volna, ha semmit nem tudok meg Jézusról, mert akkor minden mehetne úgy, mint régen!" Megijedtek az új érzéktől. Az isteni világ-látástól. A jézusi megoldásoktól. A Szentlélek vezetésétől. Konfirmáció után 30-40-50 évig nem is jönnek vissza a templomba. Ismerős?... Nekem „csak" 12 év esett ki, de azt is sajnálom.

Akartok-e a múltba ásni Istennel? Szeretnétek-e elkészíteni a saját listátokat ezzel a címfelirattal: „Valamikor ilyen voltam"? Innen én csak kérhetlek titeket: „Csináljátok meg!", de ez nem túl hatékony felszólítás. Adjatok inkább teret, időt, csendet, engedelmes akaratot a Szentléleknek. Ő majd rávesz benneteket!

Mire is? Arra, hogy - Jézus ajánlását követve: „legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" (Mt 10,16) - emlékeztessétek, figyelmeztessétek egymást és magatokat arra, ami hozzánk illik. A Jézushoz illesztett emberekhez. Ámen