Istentisztelet 2020. január 21-én

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

Az Ökumenikus imahét alkalmán - a szegedi evangélikus templomban

 

ApCsel 27,22-34

 

Kedves Testvérek!

 

Az Ökumenikus Imahét bibliai alaptörténete Pál apostol hajóútja. Mondhatnánk: „szervezett társasutazással". Az Apostolok Cselekedeteiről szóló leírásban ezeket a részleteket találjuk: Indulás Cézáreából, mirai átszállás után: érkezés Máltára, majd Rómába. Utazás módja: adramittiumi, majd alexandriai hajó. A csoport vezetője Júliusz, római századparancsnok. Résztvevők száma: kétszázhetvenhat fő. Biztosítás: Isten gondviselése. Az utasok összetétele: hajósok, kereskedők, és előzetes letartóztatásban lévő foglyok. Pál apostol az utóbbiak közé tartozik.

Ebben a minőségében nem játszana szerepet a történetben, de bekövetkezik egy váratlan fordulat. Viharba keveredik a hajó. A személyzet megteszi a szükséges óvintézkedéseket. Átkötik a hajótestet, és kidobják a horgonyt, mert talán az is lassítja a hánykolódást, ha pedig partközelbe érkeznek, nem futnak zátonyra. De ez sem elég. Kihajítják az értékes rakományt. Kevés. Másnap a hajózáshoz szükséges, de fel nem használt felszereléseket is áthajítják a mellvédeken. Ember itt többet nem tehet. Már csak egy dolgot veszíthetnek el: a biztonságos érkezés reményét. Az is elvész. Maga Lukács evangélista, az apostol kísérője írja: „végül elveszett megmenekülésünk minden reménye."

Ekkor feláll az egyik fogoly. Ott, a hullámok között hánykolódó hajón. Júliusz százados felismeri. Ez az a zsidó, aki a krétai Laszaija közelében egyszer már megjegyzéseket tett a biztonságukkal kapcsolatban. Emlékszik is, mit mondott: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti." (ApCsel 27,10) Hát: igaza lett!

És most megint beszél. A krétai partoknál elhangzott figyelmeztetését emlegeti, aztán valami hihetetlen nyugalommal hozzáteszi: „azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó."

Hát ezt meg honnan veszi?

Az ő (a zsidó) Istene angyalára utal, meg arra, hogy neki el kell jutni a császárhoz. Egyébként mindenki nyugodjon meg, mert egy szigetre fognak kivetődni.

Két hetet töltenek a tengeren, fogalmuk sincs, hol vannak, de minden úgy lesz, ahogy a zsidó fogoly előre jelezte. Éjszaka a gyakorlott hajósok megérzik, hogy szárazföld közelébe jutottak. Elő a mélységmérőt! Valamihez közelednek! A maradék négy horgonnyal stabilizálják a hajót.

A matrózok elkötnék a mentőcsónakot, de Pál elejét veszi az akciónak, és ismét ő, a zsidó fogoly utasítja a római századost, hogy ne engedje őket, mert: „Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg." (ApCsel 27,31)

Feljön a nap, és nem a kapitány, nem a százados, nem a katonák, hanem megint a fogoly ad utasítást! Most már kifejezetten gyakorlatias tanáccsal szolgál: „intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről." Ebben van valami. Ha megint igaza lesz, erőre lesz szükségük! Akkor miért éheznének?

Szép, hosszú ez a történet. Nem nyolc napra, egy évre elegendő ajándék van benne. Imahetünk szerkesztői mára két biztatást emeltek ki a mozgalmas eseménysorból: „azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó", és: „egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja...közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről."

Ez megnyugtató.

Csak ne lenne benne az a három szó: „csak a hajó"! Az emberek megmenekülnek: „egy lélek sem vész el közületek", de ami addig a biztonságot jelentette, az elvész: „a hajó".

Kedves Testvérek!

Mi, keresztyének, hajókon ülünk. Hogy többen-e vagy kevesebben, mint a legutóbbi népszámláláskor, az majd jövőre kiderül.

Még ott vagyunk a hajókon. Nem kétszázhetvenhatan. Annál sokkal többen.

Hajókat építünk. Bárkákat, sétahajókat, óceánjárókat. A főárbocukra kereszt, csillag, kakas kerül.

A hajóink tele vannak padokkal, székekkel. Ezeken üldögélünk, a születésünkkor velünk együtt világra jött lélekkel. Isten tudja hányan, de bőven vannak köztünk olyanok, akikben más lélek is lakozik. Nem csak a psziché, hanem: Szent Lélek. Őt, valamikor a hajóutunk során, Istentől kaptuk.

A stílusoktól, nagyságuktól függően templomnak, imaháznak nevezett hajóinkban énekelni és imádkozni szoktunk.

A hajók kiemelt helyeiről (pulpitus, szószék), választott, kinevezett, tanult, kiképzett kapitányok (papok, lelkészek) szólítják meg a legénységet, és az utasokat. Ők sem függetlenek. Nem azt mondják, amit akarnak. Az Admirális: Jézus Krisztus üzenetét adják át.

A hajók menetiránya, sebessége, szépsége, hasznossága attól függ, hogyan értik a kapitányok a mennyei Admiralitás üzenetét, és azt miképpen adják át a hajók (a különböző felekezetek) utasainak, legénységének.

Ide-oda cirkálunk a történelem, az üdvtörténet óceánján. Ritkán sikerült egy irányba, egy sebességgel, egymásra figyelve, egymást segítve haladni. Talán sohasem.

Pedig az elején még olyan egyszerűnek látszott. Krisztus halála után nem sokkal, a jeruzsálemi apostoli gyűlés résztvevői megegyeztek. Úgy gondolták, elég mindössze négy dologban közös álláspontra jutni. Abban, hogy a nem zsidónak született, pogány származású testvérek is tartózkodjanak „a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól."

Milyen jó lenne, ha az Egyház ki tudja hány részre szakadozott testének tagjai csak ezekről beszélgetnének!

Mi a bálványáldozati hús, és mi nem? Ehetünk-e hagymás vért, véres hurkát, félig átsütött steaket, vagy sem? Elfogyaszthatjuk-e annak az állatnak a húsát, amit nem kóser módon vágtak le, nem véreztettek ki? És a negyedik, a paráznaság: Mit tegyünk a köztünk lévő házasságtörőkkel?

Az első apostoli zsinat négy határozata közül három az étkezési szokásokról, egy pedig a házasság tisztaságáról szól. Magyar ember az első hárommal nem törődik, a negyediket, a házasságtörést pedig a „magánügy" kategóriában engedi tovább élni, romlani.

Kit érdekel már, milyen határozatot hozatott a Szentlélek Isten azokkal az apostolokkal, akik még élőben hallgatták a Mestert? Elfelejtjük őket, akik még a legtisztább szűrőt használták a felvetett és megbeszélt témákkal kapcsolatban.

Az egyetlen Egyház tagjai egyre több, külső és belső felépítményükben egymástól egyre jobban különböző hajókat ácsoltak már, és máig különbözőeket terveznek maguknak. Az egyik kapitányt kedvelik, a másik hajó tatján állótól elfordulnak. Ez sem újdonság. A legelső gyülekezetek tagjai is válogattak. Pál? Kéfás? Apollós?

Teltek az évek, évszázadok, és egyre nagyobb lett a kínálat. Azzal együtt: a széthúzás. Ki mondja meg, hogyan éljenek, mit higgyenek a hívek, ki nevezheti ki a régi és új hajók/felekezetek kapitányait, milyen legyen a ruhájuk, lehet-e ez vagy az a hajókon/templomokon kívül, belül?

Ki a vezető? Hol van a fő kikötő? Damaszkuszban? Jeruzsálemben? Konstantinápolyban? Rómában?

Telt-múlt az idő, és a hajók egyre többet veszítettek halászhajó jellegükből. Cirkálókká, rombolókká, tengeralattjárókká váltak, és ha nem lőnek, pufogtatnak egymásra, bizalmatlanul kerülgetik a többieket.

Az ártatlan utasok, az egyszerű, „csak" hinni és bízni akaró egyháztagok szempontjából óriási jelentősége van mai Igénknek: „azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó".

Csak... a... hajó...! Eljön az idő, amikor nem lesz jelentősége a hajóknak!

Jelentéktelenné, sőt semmissé válik, milyenek voltak a külsőségeink, és a Biblián kívül hány, és milyen „hajózási utasítást" állítottunk össze, írtunk magunknak. A járműveink és térképeink, egyenruháink, zászlóink addig hasznosak, amíg a Jézus össz-parancsnoksága alatt haladó hajóinkon utazók lelkei a végső révbe történő megérkezést tartják elsődlegesnek.

És ott van még a másik, Lélektől apostolig, onnan Bibliáig, majd szívünkig eljutó tanács: „egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja... közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről."

Hiszem, hogy a hajók elvesztése előtt eljutunk odáig, hogy együtt tudunk majd enni! Kenyeret, ostyát, ami után a szőlő levéből iszunk.

Nem kell rá sokat várni. Azon a napon, amikor rájövünk arra, hogy milyen egyszerű ez, körülnézünk, és csak mosolygunk, mert kiderül, hogy egy hajóban utazunk!

Jézus parancsnoksága alatt, a mennyei kikötőbe! Ámen