Istentisztelet 2019. szeptember 29-én

 

(Damásdi Péter)

Lekció: Fil 1,3-7

Textus: Ef 1, 1- 14

5 „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint."

 

Kedves Testvérek!

Gimnázium után Angliában éltem egy évet, egy misszionárius képzésen vettem részt, melynek keretében gyülekezeti munkát végeztem egy Anglikán gyülekezetben, Liverpool külvárosában. Egyik alkalommal szükségünk lett volna a parókián a porszívóra, és Istentisztelet után megtaláltuk a templom raktárjában. Az egyik csapattársam, Yurim, egy koreai lány volt a szerencsés megtaláló, aki nagy hévvel fel is kapta a porszívót, és elindult a kijárat felé. Én éppen ott álltam az ajtónál, és láttam, hogy közeledik Yurim, gondoltam, hogy odalépek, és elveszem tőle a porszívót. Erre ő megszólalt: "Péter, nem kérem, hogy vedd el tőlem a porszívót, de legalább az ajtót nyisd ki!" Én meg jól nevelt gentleman-ként úgy is cselekedtem: kinyitottam a bejárati ajtót, hogy ő ki tudjon menni. Mikor már kint volt visszafordult és hátra szólt: "azt hittem átveszed a porszívót!"

Első gondolatom az volt, hogy "hát így igazodjon ki az ember a másikon..." Aztán rájöttem, hogy ez a szituáció sajnos jellemző ránk: azt hisszük, tudjuk mit szeretne a másik, úgy tűnik, hogy értjük, ki mit ért egy egy kifejezésen, de végül kiderül, hogy félreértjük egymást. Nagyon szomorú, mikor így elbeszélünk egymás mellett az életben. Ilyen a felolvasott szakaszunkban megjelenő predestináció tanítása is. Azt hisszük, tudjuk mit jelent, de újra rá kell jönnünk, hogy nem olyan egyértelmű, hogy miről szól a predestináció gondolata.

Maga a szó is annyira terhelt. Pre-destináció. Előre - vagy eleve meghatározott úti cél. Mintha a kifejezés azt az értelmet hordozná magában, hogy minden előre meg van határozva. Ha csak a szót elemezzük magában, akkor könnyen hozhatunk ilyen téves következtetéseket:

"Te semmit nem tehetsz az életed alakulásáért,

azért meg főleg nem, hogy halálod után mi történik veled.

Eleve el van rendelve a sorsod!

A nagy könyvben meg van írva minden, ami történni fog"

Sokan sokféleképpen igyekeztek már megfogalmazni, mit jelent ez a terhelt kifejezés. Pál tanítása alapján vizsgáljuk most meg ezt közelebbről, és fedezzük fel, hogy mi is a predestináció tanításának bátorítása számunkra! Merjünk most egy kicsit elfeledkezni negatív előítéleteinkről, és csodálkozzunk rá arra, hogy milyen nagy ajándékot kaptunk a predestináció tanításában.

 

Isten "Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint." Olvastuk az Efézusi levélből.

A predestináció kiindulópontja mindig az, hogy Isten akar valamit. Tehát soha ne üljünk fordítva a lóra, és próbáljuk meg mi meghatározni, hogy mit jelent az eleve elrendelés! Isten akarata, és tetszése, az, hogy ő mikor és mit szeretne tenni. Ez a szakasz, és a Szentírás egyéb részei is három különböző szinten beszélnek predestináciróról, eleve elrendelésről.

 

Először is: hogy mi Isten akarata Krisztusra nézve

Másodszor: Isten akarata elsősorban a kiválasztott népére vonatkozik

Harmadszor: mi Isten akarata az egyénre nézve

 

Először is: mi Isten akarata Krisztusra nézve?

Isten Krisztust rendelte el, hogy véghezvigye a váltságművét. Valahogy így lehetne az evangéliumot, vagyis a jó hírt leginkább összefoglalni: Isten Krisztusban megadta a lehetőséget, hogy helyreálljon a kapcsolat közte és köztünk. Ezt sok különböző kifejezéssel írja körül szakaszunk: Isten megajándékozott bennünket, Jézusban emberre lett, közöttünk lakott, meghalt és feltámadt. Krisztus elvégezte váltságművét. így magunkat Isten fiainak tarthatjuk, mert ő fiaivá fogad minket. Ebből következik az is, hogy örökösök lehetünk! Örökölhetjük Isten ígéreteit, a bűnbocsánatot és az örök életet! Ez Krisztus váltságműve, és ez az, amire Krisztus eleve el lett rendelve!

Tehát Krisztusra nézve a predestináció azt jelenti, hogy az Isten akarata az, amit Krisztus véghez vitt értünk! A predestinációs hit nekünk is lehet egy mély bizalom, meggyőződés, hogy Isten az ő kegyelméből megajándékoz minket, fiaivá fogad minket, Krisztuson keresztül elvégzi a megváltást, és így bűneink bocsánatot nyernek.

 

Másodszor: Isten akarata elsősorban a kiválasztott népére vonatkozik

Az egész Szentírást áthatja az a meggyőződés, hogy olyan Istenünk van, aki nem marad meg önmagában Istennek. Folyton keresi a kapcsolatot az emberrel. Mivel az ember nem másoktól független lény, ezért Isten úgy dönt, hogy egy népet választ ki, akivel szeretne kapcsolatban lenni, akivel közli akaratát, és akitől, mint közösség várja azt, hogy Őt kövessék, és Isten szabadításáért való hálából az ő akarata szerint éljenek. Ezt a népet hívták eredetileg Izraelnek, melynek történetét olvashatjuk a Szentírásban.

Hisszük, hogy Jézus nem csak Izrael népéért jött, hanem minden keresztény emberért, akik együtt Krisztus egyházát alkotják. Tehát Mi, mint Isten népe, Isten egyháza, mi is örököltük ezt az Isteni kiválasztást. Ahogy olvastuk is: "Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket! Kire vonatkozik ez a „minket" kifejezés? Ahogy a levél első mondata írja: A „Jézus Krisztusban hívő" embereknek. Isten kiválasztása a Jézus Krisztusban hívő emberek közösségének szól.

A 21. Századi, túlzottan az egyén fontosságát és elsőbbségét hangsúlyozó világunkban újra és újra rá kell jönnünk, hogy Isten a másik emberért is jött, nem csak értem. Isten a másik embert is megváltotta, nem csak engem. És MINKET, mint közösség, mint egyház hív arra, hogy őt kövessük!

 

Harmadszor pedig, Isten akarata az egyénre is vonatkozik.

Mit jelent számunkra Isten elrendelése? Hogyan is viszonyulhatok én, mint egyén Isten akaratához? A II. Helvét Hitvallás 10. Fejezete nagyon jól összefoglalja a választ: Krisztus az a tükör, amiben eleve elrendelésünket szemléljük! Ha közösségünk van Krisztussal, akkor erős bizonyosságunk lehet a felől, hogy be vagyunk írva az élet könyvébe. Kicsivel korábban így ír: Ha hiszel Jézus Krisztusban, akkor kiválasztott vagy. Ez egy egyszerű képlet. Ez kizár sok találgatást, és kérdezősködést, hogy ki van kiválasztva, és ki nincs.

Ha hiszel - Kiválasztott vagy.

Hadd hozzak ide még egy személyes történetet. Az üdvösség olyan, mint a focicipőm. Mikor tizenéves lehettem kaptam egy focicipőt. Olyan igazi stoplis cipőt, mint amilyen az igazi focistáknak van. Nagyon büszke voltam magamra. Ha abban én kilépnék a pályára! Hu de tudnék hasítani! Gondoltam magamban.

Igen ám, de volt egy kis problémám. Nagyon rossz csontozatú gyermek voltam, ami igen korán meg is mutatkozott, hiszen 12 éves koromra 5-ször tört el a kezem. Úgyhogy ebből az következett, hogy - mondjuk úgy, hogy én és a sportok sohasem voltunk jó viszonyban. Ezt csak tetézte, hogy az utolsó kéztörésem konkrétan egy focimeccsen történt. Úgyhogy pár évvel ezelőtt megtaláltam a fiók alján a focicipőmet, természetesen kinőve. Úgy ahogy kaptam: használatlanul. Meg volt rá a lehetőségem? Meg. Bármikor felvehettem volna. Bármikor elhihettem volna, hogy lehetek én még focista. De nem éltem vele.

Tudom, hogy minden példa sántít, de valahol a cipőm és Isten kegyelme számomra nagyon hasonlít egymáshoz. Ahogy korábban volt róla szó, Jézus elvégezte a kapcsolatunk helyreállítását. De nem áll meg itt a dolog. Van egy emberi oldala is. A lehetőség adott, fel van ajánlva Isten kegyelme. A döntés, ez a döntés a mi kezünkben van. Szeretnénk Isten követni? Vagy nem? Bármennyire is hisszük, és reméljük, hogy Isten az utolsó pillanatban is fel tudja nekünk ajánlani a döntés lehetőségét, sajnos lehet elkésni. De lehet dönteni.

Ha hiszel, kiválasztott vagy! Itt kapcsolódik össze valahol mélyen a predestináció és az emberi szabad akarat. Ugyanannak az érmének a két oldala. Nem egymást kizáró fogalmak, hanem egymást kiegészítő valóságok: az Isten azt akarta, hogy Krisztusban legyen lehetőségünk rendezni a kapcsolatunkat Istennel. Lehet életünk, értelmes, céllal teli életünk már itt a földön, és lehet örök életünk is. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon - szükség van arra is, hogy mi Isten mellett döntsünk. Erről szól a predestináció.

Jó protestánsként, hitvallási iratainkat is követve határozzuk meg azt is, hogy akkor miről nem szól az eleve elrendelés. Nincsen eleve üdvösség. Nem dönt úgy Isten senkiről, hogy automatikusan, a menyországba jut. Kegyelemből való üdvösség van. De a másik fele is igaz: nincsen eleve kárhozat. Nem lehet az az Isten akarata, hogy bárki is a pokolra jusson. Hiszen tudjuk a Pál apostol Timótheushoz írt 1. Leveléből, hogy Isten "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére."

Továbbá azt is le kell vonnunk következtetésként, hogy nincsenek megírva előre az események, mert nem erről szól az eleve elrendelés. Hanem egyedül egy dologról: Istennek arról az akaratáról, hogy az Isten és ember kapcsolatának helyreállítását lehetővé tegye.

 

Az, hogy ki vagyunk választva azt jelenti, hogy az Isten akarata érvényesül.

Vagyis az életem nem csak úgy a semmiben lóg, vagy nem véletlen egymásutánok sora, de azt nem is valami tőlem független sors vezérli. Isten akaratából lehetek aki vagyok. Sőt! Lehetek mássá, mint ami vagyok. Krisztus megváltó munkája miatt megváltozhatok, lehetek jobb ember, lehetek más, mint amire az életkörülményeim rendelnének.

Ha hiszek Jézusban, akkor ki vagyok választva! Tartozok valahova, vagyok valaki, mert Isten úgy akarja! Nem kell nekem feltalálnom magam. Ó hány és hány ideológia próbálja életünket befolyásolni! Hányszor és hányszor halljuk, mennyi reklám sugallja nekünk manapság: találd fel magad! Fedezd fel, hogy ki vagy valójában! Ha eléggé sokáig keresed, lelked mélyén rálelsz valódi önmagadra! Meg tudod magadban találni igazi identitásodat!

A vég nélküli keresés, és önbálványozáshoz képest Isten "előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által,". Fiak vagyunk. Az Isten véghezviszi azt, amit én nem tudok: megadja identitásomnak azokat a részeit, amik a legfontosabbak:

 

Tudom honnan jövök!

Tudom, miért vagyok itt, milyen célért élek ebben a világban!

És tudom hova megyek, hiszen Isten örök életet ígért nekem!

 

Hála legyen az Úrnak, az ő kegyelméért, és nekünk adott ajándékaiért! Bátorítson minket Pál köszöntése a Filippibeli gyülekezetnek: "Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi azt"(Fil 1:6)! Ámen