belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Hancsók Barnabás

Frost/Nixon

„Elnök úr, miért nem égette el a szalagokat?"

Te mit kérdeznél az országod elnökétől, ha kiderülne róla, hogy tisztességtelen és törvénytelen eszközökkel akarta ellehetetleníteni legnagyobb politikai ellenfelét? El tudsz képzelni egy tényleges párbeszédet, vagy az egész nagy valószínűséggel vádaskodásba és mocskolódásba fulladna? Egyáltalán volna értelme bármiről is beszélnetek?

1977-ben egy brit tévés műsorvezető, az addig főként bulvárműsorairól ismert David Frost vitára hívta ki a Watergate-botrány miatt akkorra már lemondani kényszerült Richard Nixont. Az amerikai ex-elnök belement a beszélgetésbe, gondolván, hogy a gyakorlatlan riporterrel forgatandó interjú talán alkalmas lehet arra, hogy helyreállítsa igencsak megroggyant renoméját. Nem így lett. Azóta már tudjuk, hogy Nixonnak 1994-es haláláig sem sikerült tisztára mosnia hírnevét, ha pedig rákeresünk David Frost nevére az interneten, azt láthatjuk, hogy befutott médiaszemélyiség vált belőle, aki az USA 37. elnöke után számos hírességet kapott még mikrofonvégre. De nem is ez az érdekes, hanem az, ahogy a történet két főszereplője közötti beszélgetés lezajlott – vagyis pontosabban az, ahogy ezt az erről készült film elénk tárja.

A sokak által A Da Vinci-kód megfilmesítéséről – jobb esetben az Egy csodálatos elme című klasszikusáról is – ismert Ron Howard rendező ugyanis 2008-ban forgatott filmet a médiatörténelem máig legnézettebb televíziós hírműsoráról, a Frost–Nixon vitáról. A lendületes cselekménnyel induló, majd egyre feszültebbé váló dráma nagy érdeme, hogy nem akar pártoskodni egyik fél mellett sem, sokkal inkább magára a beszélgetésre és annak (elsősorban pszichológiai) hozadékaira reflektál. Van mire, hiszen a két fél egyértelműen ellentétes érdekekkel ül a kamerák kereszttüzébe: Frost célja, hogy vallomást csikarjon ki Nixonból, és ezzel bebizonyítsa annak bűnösségét (ennek súlyát talán nem kell magyaráznunk), az elnök pedig igyekszik a nagyon is konkrét kérdésekre elkent, elkalandozó és anekdotázgató válaszokat adni, ezzel is húzva az időt és saját maga fényezésére fordítva a kényesnek szánt kérdéseket.

És az elnök stratégiája eleinte be is jön: telnek az órák, a kérdések nehezen fogynak, Frost egyre jobban feszeng, a tévéműsor nézői pedig kezdik úgy érezni, hogy nem is annyira rossz ember ez a Nixon, mint amennyire eddig gondolták. Nem így a film nézői, vagyis mi! Ron Howard ugyanis gondoskodik arról, hogy véletlenül se tudjunk azonosulni a Frank Langella által alakított elnök hőstetteivel, hanem mindvégig az őt lebuktatni szándékozó Frostnak (Michael Sheen) és csapatának szurkoljunk. Hogyan éri ezt el? Egyszerűen a vizuális műfajok (film, tévé) legfontosabb eszközével, a képekkel...

Kis intermezzo talán, de mindenképp idevág: Richard Nixon már az 1960-as választásokon is indult, ám akkor még vereséget szenvedett a végül elnökké választott John F. Kennedytől. A két elnökjelölt vitáját hatalmas érdeklődés övezte, és ennek megfelelően mind a rádió, mind pedig a televízió közvetítette. A dolog érdekessége, hogy egy felmérés szerint a vita végén a rádióhallgatók egyértelműen úgy gondolták, hogy Nixon került ki győztesen a vitából, míg a tévénézők nagy többséggel Kennedyt hozták ki győztesen. Mindez állítólag azért történt, mert Nixon felettébb izzadós volt, ami a nézőkben a bizonytalanság, izgalom stb. hatását keltette az elnökjelölt kapcsán.

A képek mellett azonban természetesen a szavak azok, amelyek a végső tőrt döfik Nixonba. És ezek egyáltalán nem bántó vagy sértő szavak (hiszen azokkal nem sokra menne a kérdező), hanem csupán az igazságot visszavonhatatlanul felfedő, beismerést kiváltó szavak, melyek elől még az elnök sem menekülhet magyarázkodásba, álságos önigazolásba. A film vége azonban sokkal összetettebb annál, minthogy pusztán örülhessünk a riporter és az igazság győzelmének. A megtört, ugyanakkor kicsit talán megkönnyebbült ember arcközelije egy pillanat alatt árnyaltabbá teszi a végig gyűlölt figura imázsát. Nem felmenti a tettek következménye alól, csak megmutatja a romlottság mögött az embert. És ehhez megint csak elég néhány kép.

A Frost/Nixon című film tehát egy párbeszédről szól, mégis sokkal többet mond képeivel, mint szavaival. Mint ahogy a szerepeiket remekül alakító figurák arcvonásai is sokszor többet elárultak hordozóikról, mint a Watergate-ügy boncolgatása során kialakuló szópárbaj. Ám a gesztus mégiscsak nemes: a bűnösségével tisztában lévő, ám azt váltig tagadó volt elnök párbeszédbe bocsátkozik egy őt nyíltan kérdőre vonni szándékozó riporterrel. Nem menekül el, nem szabadkozik, hanem vállalja a lehetséges kockázatokkal együtt. Amerikában, a '70-es években...

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 15., kedd,
Teréz napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Családi traccsparti
Ha a veranda és a hokedli mesélni tudna!

B. Tóth Klára
Gyerekszáj az égig ér
Tanár, gyermek, költő, művész és a kérdések

Magasság

Székely Tamás
Dialógusok
A hatás nem marad el

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Szóból ért az ember
Beszél a test

Teljesség

Bölcsföldi András
Cecilia Jézusa
Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Horváth Dániel
Isteni irányítás alatt
Vezetés és annak elfogadása

Laurinyecz Péter Pál
Párbeszéd Istennel – kis segítséggel
A lelki vezetés

Üzenet

Szakács Gergely
Gyógyító beszélgetés
Tanácsadás helyett értő hallgatás

Áthallások

Bradák Soma
„Úgy szok lenni”
Saját hang vagy megfelelés?

Hancsók Barnabás
Frost/Nixon
„Elnök úr, miért nem égette el a szalagokat?"

Tóth Sára
Levelek Jákób tiszteletesnek
Az öreg pap és gyilkos felolvasója

Kitekintés

Pete Violetta
Őrségi csodák
A régmúlt újítói

Látogatóink száma a mai napon: 1141
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45507522

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat