belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

B. Tóth Klára

Örök-ség

A tékozló fiú arcairól

A múlt hónapi cikkben Rembrandt Tékozló fiú c. festményét mutattam be, most nézegessük együtt egy rézkarcát, ahol ugyanazt a témát dolgozza föl, de nem a színek, hanem a vonal érzékenységével.

A vonal még érzékenyebben fejezi ki azt a lelkiállapotot, amivel az örökségét elpazarló, majd a legnagyobb nyomorba jutó fiú hazatér, odaroskad atyja lábához és őszintén megbánja, amit elkövetett ellene.

Hihetetlenül mai ez a rézkarc, a vonalvezetés lelki ráhangolódással, mély szenvedéllyel fejezi ki a szereplők lelkiállapotát. Az egész felület él, mozog, lüktet, a szolgáló a hangra épp kinyitja az ablaktáblát, a cselédek épp lépnek le a lépcsőn, ez a kép a mostról szól, nem a bibliai történet avíttsága lengi be, hanem a jelen eseményei. Ez a mi életünk. Belépünk a képbe, ott ácsorgunk mi magunk is a lépcső alján, dermedten, beleborsódzik a hátunk, alulról nézzük a megdöbbentő találkozást, ahogy az apa visszafogadja elveszettnek hitt fiát. A kívülálló és a fiú mi vagyunk…

A cseléd már hozza a cipőt, ruhát, a szakácsnő gyorsan valami harapnivalót elsősegélynek, közben a háttérben már vágják a hízott tulkot, besűrűsödnek az események, a pillanat kettőssége, épp csak hogy megérkezett, még tart az ölelés, az érintés, az álom valósággá vált, de a jövő idő már beindult, a fiú teljes rehabilitációja, visszahelyezése az örökségbe.

A rézkarc Marteen van Heemskerck 16. századi fametszete után készült, de Rembrandt itt sokkal bensőségesebben ragadja meg a témát, semmi látványos, barokkos gesztus, teátrális hatás, csak a legmélyebb megrendülés, apa és fia egymásra találása.

 

Mészáros Katalin grafikáján egy korábbi életszakasz jelenik meg, a fiú, a gazdag örökös mindenét elveszítve a szédítő mélység közepén, ahol disznók táncolják körül, és ebből a börtönből nincs szabadulás, a disznóknál, a bibliai felfogás szerint tisztátalan állatoknál is alantasabb már az ő helyzete. Kegyetlen vízió. Szinte beleszédülünk. Nem is az a fontos, hogy ez megtörtént-e vele, velünk, a nézővel, a sorstárssal, hanem az átélés, hogy megtörténhet bármikor. Nem vagyunk olyan erősek, hogy magunkat húzzuk ki a legmélyebb veremből, ahova önhibánkból zuhantunk. És olyan sokszor nem látjuk be a hibánkat, szégyelljük, takargatjuk, végül már nem látunk kiutat, nem tudjuk, kihez fordulhatnánk segítségért. A fiú élete legmélyebb pontján bevillant, hogy egyvalakihez fordulhat, akinek az örökségét eltékozolta, még sincs más választása.

Pál apostol pontosan fogalmaz a Rómaiaknak írott levélben az örökség természetéről, megnyugtat, hogy a Lélek nem hagy el minket, sőt megsúgja, mit kell tennünk a krízishelyzetekben:

„A fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak.” (Róm 8:17)

Izsák József szenvedélyes tollrajzán a tékozló fiú és az apa szinte eggyé válnak. Mert elszakíttattak és most újra eggyé lettek, széttéphetetlenül. Az atya karjának mozgásfázisai mozgássorozatot sejtetnek, mint egy animáció képkockái, a fia arcának, fejének simogatása, ölelése, a szeretet-megnyilvánulás ismétlődő mozdulatai ott feszülnek a kanyargós-lendületes vonalrendszerben. Szinte egy végeérhetetlen vonal az egész találkozás.

Ferenczy Károly festményén a Hegyi beszéd szereplői mai ruhában, szalmakalapban, bő ingben hallgatják Jézust, mások elegáns öltönyben, keménykalapban, a gyerekek rózsaszín, masnis ruhákban, fejükön illatos virágkoszorúval szelíden figyelik a Mester minden szavát.

A táj is mai, valóságszaga van az egésznek, Jézus is mintha épp az előbb ült volna le a fűbe, hogy egy magasságban legyen az ácsorgó gyerekekkel. Egyszerű szavakkal, példákkal magyaráz, talán most éppen az örökségről.

Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet. (Mt 5:5)

Borsos Miklós tusrajzán Jézus szinte testetlen, égi lény, szellemi, nem anyagi létező, a test jóformán csak körvonal, emberi határok közé szorult lélek, a glória mintegy jelzéseként odakanyarított, lendületes ellipszis, szinte forog a feje körül, az őt hallgató tömeg lejjebb ül, mindenki ott van, aki hallani akarja Őt, akinek égető szüksége van Rá: az aggastyán, a pásztor, a gyermekét ölelő anya, és persze mi, ki-ki keresse meg a maga helyét a tömegben. Háttérben a pásztorok álldogálnak, a fejek fölött kimagasló, ég felé mutató pásztorbotokkal.

Egy ismerősöm nemrég kint járt Tanzániában, ahol önkéntesként dolgozott egy keresztyén árvaházban. Amikor először vett részt egy metodista istentiszteleten, ami csak egy tetővel ellátott nyitott tér volt, ült a durva farönkön, ami padként funkcionált, és az igehirdetés közben látta, hogy a pásztorok a nyájaikkal közelednek, több irányból. Messze vidékről érkeztek, hogy hallják az igét, az üzenetet, ami nekik is szól, nem tudták pontosan kiszámítani az időt, jöttek, ahogy tudtak, az állatoknak megvan a saját tempójuk, a nyájat kint hagyták a „templom” körül a mezőn, közelebb jöttek, elcsípni valamit az üzenetből, közben fél szemmel őrizve a rájuk bízott állatokat, el ne széledjenek. Miközben mások örökségére vigyáztak féltő gonddal, a maguk örökségéről is meg tudtak bizonyosodni. Mert azt ígéri Pál a Galatákhoz írott levélben: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29).

Nagy Éva grafikáján Isten, az Atya a tékozló fia hátán játszik, mint egy hangszeren, szinte felhangolja, felhúrozza ezt az összerogyott ember-hangszert, hogy újra tanuljon meg zenélni, dalolni, nyisson az élet felé, lépjen be az örökébe, amit nem érdemmel szerzett, hanem ingyen kegyelemből.

Végül itt ez az örökség szó, időkorlátok közé szorult életutunk legnagyobb ajándéka, a megörökölt végtelen lét. Ha majd ledobjuk ezt a nyűgös burkot, beolvadunk az Atya legvalódibb valóságába, hiszen a karácsonykor földre született Isten elhozta magával az Örök-séget, az örök létezés lehetőségét.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 15., vasárnap,
Enikő , Melitta napja van.
Tartalom
Vezércikk

Miklya Luzsányi Mónika
Otthon lenni a világban
Hol lakik az Y-generáció?

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Neveljünk-e színházzal?

- avagy ifjúságnevelés felsőfokon

Felszín

Farkas Zsuzsanna
Táblákba vésett múlt
Üzenet egy budai kapu falán

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Fekete kiskabát
Ilka öröksége

Mélység

Pólya Dániel
Meditációról még egyszer
Úszólecke avagy a tengerről és az imáról

Záborszky Zsófia
Valláskárosultak
– Isten lénye és a keresztény elvárások szomorú mérkőzése –

Teljesség

Bölcsföldi András
Az nem baj, kisfiam!
Papgyerek=hátrányos helyzetű?

Herbert Dóra
Negyedíziglen?
Áttörni a hallgatás falát

Üzenet

Szakács Gergely
Eragon
Fiúk apai öröksége

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Csillagok között
filmajánló

B. Tóth Klára
Örök-ség
A tékozló fiú arcairól

Kitekintés

Bíró Anna
A csillag útja
Volt egyszer egy vendégség

Látogatóink száma a mai napon: 4236
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45301729

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat