belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika

Nép(mese)i hősből zsebdiktátor

Összeegyeztethető a politika és tisztaság?

Megtarthatja-e valaki a becsületét, élhet-e egyenes gerinccel, képviselheti-e a választók valós érdekeit a politikai elit tagja? Vajon mi lesz egy jó szándékú kisemberből, ha belekerül a politika őrlőmalmába? Ezekre a kérdésekre keresi a választ „A király összes embere" című amerikai film.

Persze nem találja. Illetve nagyon is, csak megengedi a nézőnek, hogy kialakítsa a saját véleményét. A helyezet korántsem egyszerű, hiszen az alulról jött hősök, a kistérségek Don Quijotéinek, a politikai élet Robin Hoodjainak is van magánéletük, vannak lelki problémáik, s frusztrációik is szép számmal. A film egyik erénye éppen ez: nem foglal állást, hanem megpróbálja a kívülálló szemszögéből, minél több oldalról bemutatni az eseményeket, ami nem is olyan egyszerű dolog. Mert a (politikai) életben minden mindennel összefügg, s még az is előfordulhat, hogy hiába akarunk kibicként megmaradni, mi leszünk a legnagyobb vesztesek.

A film valós történetet dolgoz fel. Huey P. Long Louisiana kormányzója, az Egyesült Államok szenátora volt az első világgazdasági válság idején. Egyszerű ügynökként kezdte, s családos ember volt már, amikor elvégezte a baptista teológiát és jogi diplomát is szerzett. Politikai karrierje valóban kisvárosi szabadságharcaként indult: egy szál maga üzent hadat a korrupciónak, minden fórumon nekiment azoknak a politikusoknak, akik lenyúlták a közpénzeket, a gazdagoknak, akik dőzsöltek a gazdasági válság idején is, míg a munkásoknak sokszor betevő falatra sem futotta. Választási szlogenje („Minden ember király") az Emberi Jogok Nyilatkozatának populáris fordítása, amely pozitív visszhangra talált a választók között. Long hihetetlen fölénnyel nyerte meg a választásokat, szavazói szó szerint istenítették, népszerűsége halála után is az egekig szárnyalt. A kisemberek saját ügyük szabadságharcosát látták benne, imázsát csak fényezte, hogy alig négy évi kormányzóság után Long merénylet áldozata lett. Utolsó szavai szájról szájra jártak Louisiánában: „Isten nem engedheti, hogy meghaljak. Annyi még a teendőm."

A valóság persze egészen más volt, mint amit a köznép Long karrierjéből látott. A hős forradalmár néhány év alatt cezaromániába esett, s korruptabb lett, mint elődei. Ám médiahatalom volt akkor is, és az őszintének látszó, kicsit alpári stílus elég volt ahhoz, hogy a nép kegyeit megtartsa, s karrierje nyílegyenesen törjön fölfelé. Long pálfordulását csak a politikai elit vette észre, szűk környezete hasznot húzott belőle, családja, régi barátai viszont szenvedtek tőle. Ez is lett a veszte: nem a politikai maffia végzett vele, hanem egy régi ismerős, akinek álmait a kormányzó porba taposta, magánéletébe gátlástalanul beletiport, hogy saját magát még magasabbra emelje.

Long tündöklése, bukása és halála után nem sokkal Robert Penn Warren leleplező könyvet írt a szenátor kettős erkölcsiségéről, amit 1949-ben megfilmesítettek, s Oscar-díjat is kapott. Talán hasonló sikerre számított Steven Zaillian is, amikor filmre vitte ismét az Amerikában népmeseként közszájon forgó történetet. Mint tudjuk: a siker elmaradt, olyannyira, hogy hazánkban alig ismerik a filmet. Pedig a szereplőgárda briliáns. Long alteregója (a filmben Willi Stark) Sean Penn, a „mellékszerepekben" pedig olyan sztárokat láthatunk, mint Sir Anthony Hopkins, Kate Winslet és Jude Law. Nem véletlenül tettem idézőjelbe a mellékszereplő kifejezést, ugyanis a film több nézőpontúsága miatt szinte minden szerep főszereppé válik.

Az objektív tükrözés érdekében a rendező a cselekménybe beállított egy félig fiktív figurát, Jack Burdent, aki újságíróként a kezdetektől ott van Long/Stark mellett. A valóságban ilyen szerepet tölthetett be a regény írója Robert P. Warren, aki nem lelkesedésből szegődött a feltörekvő politikus mellé. Burden szimatot kapott, az első pillanattól kezdve tudta, hogy Stark újságíró pályafutásának nagy sztorija. Narrációjában hidegfejjel analizálja az eseményeket, nem ítél, hanem elénk tárja  a dokumentumokat, s megpróbál kívül maradni az eseményeken, meg próbál rájönni, hogyan is lesz egy „jó emberből" néhány év alatt „rossz ember".

Azonban a politika, mint egy fekete lyuk, magába szippantja azokat, akik a bűvkörébe kerülnek. Burden (Jude Law) egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ő sem kevésbé korrupt, mint a Főnök, s hogy ő is ugyanolyan hidegvérrel áldozza fel a saját érdekei miatt emberi kapcsolatait. A Királynak behódol mindenki, csak Burden fogadott apja nem, akit Hopkins alakít a tőle megszokott módon. Az öreg ügyvéd a régi próféták látásával van megáldva, az első pillanattól világosan tudja, hogy kormányzó felemelkedése saját családja bukását is jelenti, s a család árulója éppen az a Burden lesz, akit saját fiaként szeretett.  A jóslat beteljesül, s a film végén a hidegfejű, racionális elemző ott áll kisemmizve: megcsalta a legjobb barátját, elárulta szerelmét, halálra adta mesterét és apját, csak azért, hogy egy törtető még magasabbra jusson.

Hogy a gyilkos fegyver nem Burden kezében dördült el, talán csak annak köszönhető, hogy valakinek meg kellett írni ezt a történetet. Érzelmek nélkül, okosan, mégis olyan megrázó erővel, hogy még itt Európa keleti szegletén is tanulhassunk belőle.

A király összes embere
(All the King's Men)
(színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, német-amerikai filmdráma, 128 perc, 2006)
rendező: Steven Zaillian
író: Robert Penn Warren
forgatókönyvíró: Steven Zaillian
operatőr: Pawel Edelman
jelmeztervező: Marit Allen
zene: James Horner
látványtervező: Patrizia von Brandenstein
vágó: Wayne Wahrman
szereplők:
Sean Penn (Willie Stark)
Kate Winslet (Anne Stanton)
Jude Law (Jack Burden)
Patricia Clarkson (Sadie Burke)
Sir Anthony Hopkins (Irwin)
Paul Desmond (Slade)
Mark Ruffalo (Adam Stanton)
Kathy Baker (Mrs. Burden)
James Gandolfini (Tiny Duffy)

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 15., kedd,
Teréz napja van.
Tartalom
Vezércikk

Tóth Sára
Pusztító vagy prófétai szélsőség?
A radikalitás megbetegítő, a középmezőny szürke és unalmas... de hogy néz ez ki Isten szempontjából? Létezik spirituális szélsőség?

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Korán égetés, késő bánat?
„Mért legyek én szélsőséges? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek szélsőséges! Kiterítenek úgyis.”

Felszín

Jéger-Pete Renáta
Egy kezdő anya bizonytalankodásai
Könyvből vagy karosszékből nevelve lesz jobb emberré a cserebogár?

Nagy Dávid
Zárványba zárva

Több mint csoda, vagy több mint közönséges?

Magasság

Szabados Tamás
Szent Ferenc radikalizmusa
A madarak koldus prédikátora a pápaság csillogásának kontrasztjában

Mélység

Kedvek Vera
Pszichikumunk szélsőségei - a parák, a depi és társai
Meddig ártatlan és honnantól komoly a baj?

Dobóczky László
Vékony ösvény
A túlzások pereméről bámulni lefelé a semmibe

Teljesség

Horváth Dániel
Jézus pedig szükségszerűen radikális
„Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.”

Kádár József
5... 6... 7... hit! Vagy mégsem egészen?
Radikalitás és kegyes félrelépések, tanulságos felekezeti esetek

Üzenet

Fodorné Ablonczy Margit
Fekete-fehér - lehet, hogy ez mégsem életszerű szétválasztás?
Kirekeszteni, vagy beereszteni, elfogadni, vagy eltaszítani?

Áthallások

Bölcsföldi András
A semmi ágán…
Érezted már, hogy összeomlott az életed? Vagy éppen most van omlóban? Vagy fog.

Tóth Sára
A hűség szélsősége
Elkötelezve-lekötelezve-lekötve-lekötözve

Miklya Luzsányi Mónika
Nép(mese)i hősből zsebdiktátor
Összeegyeztethető a politika és tisztaság?

Riport

Kádár József
Magasan és mélyen
Bolyki Balázs elbúcsúzott a Megaszínpadtól

Kitekintés

Kutasy Zsolt
A szeretet napszámosai
Ha nem érzik Isten jelenlétét az egyházakban majd nyitnak a szekták felé, akik meg is fogják őket

Látogatóink száma a mai napon: 29
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45506410

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat