belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Amikor megérint az ég

Közel a szemünkhöz, szívünkhöz, lényünkhöz

Szemforgatónak nevezett egyszer valaki. Súlyos tapasztalat tanította meg arra, hogy a test nehézkedése, a föld, a sár matériája, életünk gondjai nehezebbek annál, minthogy oly könnyedén az ég felé fordítsuk a szemünk. Értsd: elfordítsuk arról, ami körülvesz, amiben élünk, oly gyakran katyvaszolunk, mocsárjárással cuppogunk, se előre, se hátra. Amikor roskadnánk össze, de csak a megszokás vagy a kurázsi tart még mozgásban, járásban, létben.
Nehéz volt válaszolnom, mert igazat kellett adnom neki. Valóban hajlamos vagyok a szemforgatásra, aminek a jelentése ugyebár álszent, képmutató. De maradjunk csak a szemforgatás képénél, hiszen annyira szemléletes. Mindig is bosszantott az égbevágyók tekintete. A templomépítészet rafinált struktúráihoz szoktatott, mondhatni szocializált tekintet. Oltárképfők boltozat felé forduló pillantása.
A kivillanó szemefehérje. Még ha egy El Greco követte is el.



A természetben élő ember másként tekint az égre. Annál is inkább, mert folyamatosan ég veszi körül. Bárhová tekint, mindenütt az éggel (is) találkozik. Mondhatni az ég adja meg tekintetének távlatát, állandó jelenlétét a távolságnak, ami szemlélhető ugyan, de áthidalhatatlan. S ahogy az egyszeri ember, egy veder vízzel kiment a mezőre és körülnézett, szemlélhette volna a délibábot, de olyat már sokat látott, hát csak konstatálta a jelenlétét, a szomszéd falu tornyával együtt. S ebben a távlatos környezetben nem más a célja, mint az ürgeöntés, ami ugye adott esetben a testi-lelki-szellemi jó barát kisfiával (Arany Lacival) való pajkos, fürge játék. Nos, egyszeri emberünk nem veszi le tekintetét sem a kisfiúról, sem az égről, sőt, teljes arcával, lényével fordul felé, épp afelé, ami/aki fontos.
A szemforgatás vádját is ezzel próbáltam kivédeni, hogy tehát nem csak a szememet forgatom, ha nem venné észre, egész arcommal próbálok fordulni felé, vagy éppen afelé, amivel/akivel foglalkozok. Isten felé is. Még ha a léte megmarad is közel és távol számomra áthidalhatatlan kettősségében, mégis konstatálom, van, jelen és távol, a szemlélhetőn innen és túl, amire jobb híján azt mondja a kegyes zsargon, hogy ÉG. Meg sem gondolva sokszor, hogy mit jelent. S forgatja „szemét”, vagyis fogalmait, amik jó esetben szemek, tekintetek a világra, rossz esetben csak a kivillanó szemefehérje.
De mit is jelent az ég? Ami a szemhatáron kezdődik és valahol a látható határáig terjed, s amit a fény és a levegőperspektíva tesz szemlélhetővé? Vagy a távlat csak képi jele, jelölője a transzcendenciának, a tapasztalhatón, szemlélhetőn túli jelenlétnek? Kupolaszerkezet, levegőarchitektúra, látványos gömbperspektíva, vagy gondolati távlat, a távolság és távolságon túli absztrakciója? Mit jelent az ég, ami itt kezdődik a szemem könnyhatárán, és csak a nemtudomhol ér véget, hogy ismét Petőfit idézzem: „földöntúli izék” közt (A helység kalapácsa)?
Mintha közel és távol, veled és messze tőled egyszerre lenne jelen az „ég”-ben, ami a magyar nyelvben több jelentése miatt a tűz, a lobogás képét is felidézi, ami közeli, belső tűz éppúgy lehet, mint távoli, zengés kísérte villámlás. Makro- és mikrokozmosz kettősét, egymásra vonatkozását, felelését írja költői képbe egy másik alföldi költő, a kortárs Pintér Lajos is, Nocturne c. versében: „Hószürke ég, hószürke föld. A föld, az ég / hajnalra majdhogy összeér. / De elfér közötte egy tenyér.” A „hószürke” itt földnek és égnek is súlyt ad, nehézkedést, nehéz távlatot. A közel, a „tenyér” mégis elfér a súlyok között, mint két malomkő között, ami őrli, míg föl nem őrli a személyest. De addig itt van a súlyok és távlatok közé szorult tenyér, ami lehet, hogy nem is annyira szorul/szorong, mert marad még annyi mozgástere és szabadsága, hogy intsen, simítson, imádkozzon, vagy megszorítson egy másik tenyeret.
„Égszakadás, földindulás” – vetíti elénk képekben gazdag nyelvünk; vagy: „leszakad az ég”. S megképzik előttünk a valóban eget-földet egybemosó vihar, zivatar. De ennél finomabb, szelídebb égi csapadék-érintés is létezik. Nálunk ritka az a természeti jelenség, amit Angliában, a szigetországban tapasztaltam meg először: a sűrű, párás levegő (nem köd), egyszer csak szitálni kezd, ott a szemed előtt, körülötted keletkezik az eső. Vagyis ott van veled, körülötted az ég. Közel jött. És nem rád szakad, hanem megérint. Ezt a jóleső ég-közelt éljük át a mi éghajlatunkon is gyakran a hóesésben, főleg ha váratlanul jön, s először az évben. „Délelőtt indult meg a havazás, egészen váratlanul, szélcsendben. Sűrű, nagy pelyhek kezdtek szálldosni az ablak előtt, kerengtek, imbolyogtak, ráérősen himbálództak lefelé, néha még fölfelé is.” – Ottlik Géza gyereknövendékei látják ezt a katonaiskola tanteremablakából, ami szinte a megváltás csodájával írja felül a sár időtlen hosszúra nyúló korszakát. „Márciusig, áprilisig nem sározzuk be többé a bakancsunkat. Tiszta és puha szőnyeget terített lábunk elé az égi kegyelem.” (Iskola a határon)
De hisz erről szól Babiloni Ézsaiás ismert igehelye is (Ézs 55), ami ugyan főleg a „magasságáról” ismert: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (8–9. v.) Ám közelről indít: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (6. v.) És közelre tér: „ahogyan az eső és a hó lehull az égből… az én igém is… eléri célját, amiért küldtem” (10–11. v.).
Mert az ég közel, szemünkhöz, szívünkhöz (lényünkhöz/egzisztenciánkhoz) egészen közel kezdődik, s talán vége sincs sehol, csak tekintetünk zárja körénk boltozatnak, vagy nyitja ki pupilla gyanánt, és tenyerünk int, legyint, szorul ökölbe vagy kulcsolódik össze.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 20., szerda,
Jolán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Felnézünk, de mire?
Véges a végtelenben: ember a világban

Gondolkorzó

Bella Péter
Földhözragadt és Égbeszakadt
A hívők örök konfliktusa: világ, kontra ég

Felszín

Makay László
Bőségzavar
Méghogy üres az ég...!

Luzsica Fanni
Égi élmények
Válaszok keresése és a szabadság megtalálása - a magasságban

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Lehetséges? Kinek?
A tér, idő és okság falán való átkukucskálásról

Tóth Sára
Nem csak „fönt" és „kint", hanem „lent" is és „bent" is.
„... még messzebb tőled én?"

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (2)
A vízcsepp elpárolog, semmivé válik... vajon én is...?

Kedvek Vera
Déjà vu-érzés
„Ezt én már valahol láttam..."

Teljesség

Szabó István
A mennyei istentisztelet
Ahova Jánossal együtt mi is bepillanthatunk

Rácz Róbert
Effata!
Aki megnyitotta az eget értünk

Horváth Dániel
Az utolsó nap
Amikor majd megnyílik az ég

Üzenet

Pete Violetta
A repülőn és valahol messze alatta
Szerencsével jártak és pórul maradtak libikókájában tanulni az életet

Dull Krisztina
Régi és égi
De ki dalol az itt és most-ról?

Áthallások

Czapp Enikő
Világközi utazás
Haladsz-e a Kisherceggel a megértés útján?

Miklya Zsolt
Amikor megérint az ég
Közel a szemünkhöz, szívünkhöz, lényünkhöz

Riport

Szakács Gergely
Fent és lent, és aki mindkettőt ismeri
Aki megszokja a magasat, már nem is kíván lejönni onnan

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Világok határain
Az ősmagyar hiedelem világ égi lakosai

Juhász Ábel
A kazettás MENNYezet
Képek, amelyekben nagyanyáink könnyebben olvastak, mint a Bibliában...

Miklya Luzsányi Mónika
Égbe vágyva
Repüléstörténet dióhéjban

Látogatóink száma a mai napon: 4062
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45787563

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat