belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Hancsók Barnabás

Mi hajtja a rajzfilmgyárak malmait?

Mi szükség a fegyverkezésre?

Töprengés a mesevilág alakulásáról 

Frakk, Futrinka utca lakói, Magyar népmesék, Kukori és Kotkoda; az idősebb generációkból sokan ismerik és szeretik őket. Gyermekkorunk meghatározó meséi aranyosan egyszerűek voltak: a kisgyerekek nyelvén meséltek olyan hétköznapi tanulságokról és értékekről, amelyek akaratlanul is személyiségformáló erővel tudtak hatni célközönségükre.

De mi a helyzet a mai mesékkel? Vajon elmondható róluk hasonló? 

Sokszor körbejárták már ezt a kérdést, és mindannyiszor be is bizonyították, hogy alapvetően nem. Nagyjából – mint oly sok más esetben – ezen a téren is a ’90-es évek elejére tehető a fordulat, amellyel Irma néniéket és Kotkodáékat felfegyverzett tini nindzsák és egyéb harci alakulatok kezdték kiszorítani a tévéképernyőkről. A védekezésül – már amennyiben egyáltalán kellett ilyet tenni – használt jelszó, mint szinte minden hasonló alkalommal, az volt, hogy új hőseink csupán a jó ügy érdekében ragadnak fegyvert. Ezek szerint tehát ezelőtt szemvakító naivitásban éltünk, hogy azt hittük, hogy mindez gépágyúk és tőrök nélkül is lehetséges? 

Nem érzem tisztemnek most egyik felvetett kérdést sem megválaszolni (hiszen akkor bőven túlnyúlnék a megengedett cikkhosszúságon), ezért inkább rátérek a jelenlegi írás tényleges témáját adó, havi tematikánkhoz is valamelyest szorosabban kapcsolódó filmpárosra, a Verdák című rajzfilm első és második részére. A második rész friss premierjén túl azért is tűnik aktuálisnak épp ezt a két mesét tüzetesebben megvizsgálni, mert tökéletes állatorvosi lóként példázzák a fentebb felvázolt rajzfilm-átalakulási folyamatot, még annak ellenére is, hogy két vérbeli XXI. századi alkotásról beszélünk. Ahhoz azonban, hogy kellően össze tudjuk hasonlítani a két filmet, szükséges néhány tartalmi tényezőt is megemlítenünk, így azok is könnyedén átláthatják majd az átalakulási folyamatot, akik nem látták valamelyik, vagy netán egyik részt sem. 

A Verdák első részének 2006-os bemutatása után nem árasztotta el rajongók ezreinek levélhalmaza a filmet gyártó Pixar stúdiót. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy Villám McQueenék első kalandja a szó leghagyományosabb értelmében mese volt, vagyis híján volt az addigra bevett szokássá vált akciódús kalandoknak és látványorientált szerkesztésmódnak. A tűzpiros sportautó valahogy odakeveredett a mindentől távol eső falucskába, Kipufogófürdőbe, ahol kénytelen volt lejjebb adni addigi nagyképűségéből, megtanulta tisztelni a kopottas kasznival furikázó idősebb generációt, igaz barátokra lelt, és megtudott egyet s mást becsületről, kitartásról, szorgalomról, vagyis csupa olyan emberi értékről, amelyek mérföldekkel lekörözik az általa addig oly nagyra tartott hírnevet, egoizmust és sikerorientáltságot. Mindezt sikerült egy olyan humoros és könnyen emészthető formába önteniük a készítőknek, amelyet könnyedén megérthettek a célközönség tagjai, vagyis a gyerekek is. 

Annak ellenére, hogy közel sem ez volt a stúdió legsikeresebb filmje (legalábbis ami a mozi- és DVD-bevételeket illeti, hiszen remek reklámstratégiával mégiscsak sikerült szép összeget leakasztaniuk a rajzfilm szereplőinek képével ellátott uzsonnás dobozok, táskák, tolltartók, és egyéb tárgyak árusításából), mégis a folytatás mellett döntöttek az alkotók. Ennek köszönhetően idén bemutatták a Verdák 2-t, melyről immár nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy amekkora várakozás előzte meg, legalább akkora csalódást okozott, elsősorban a gyerekeknek. A készítők ugyanis valószínűleg azt gondolhatták az első rész viszonylagos sikertelensége után, hogy ideje fegyverrel felszerelni jól ismert hőseinket, és csavaros kémtörténetté alakítani korábbi kedvesen fecsegő kalandjukat. A recept azonban egyáltalán nem vált be. 

A Verdák 2 kétszeresen is kisiklott a közönség szemében: a gyermeküket féltő szülők az előző résztől egyáltalán nem megszokott erőszakosságot kárhoztatták, míg a gyermekek a történet érthetetlenségéről panaszkodtak. A dolog érdekessége azonban, hogy a mese – összehasonlítva sok mai társával – egyáltalán nem nevezhető kifejezetten erőszakosnak, sőt, története sem annyira követhetetlenül fondorlatos, hogy ne tudnánk megérteni... legalábbis mi, felnőttek. Aki ugyanis látott már legalább egy James Bond-filmet, az minden bizonnyal könnyűszerrel felfejti a szálakat, és örül, hogy megint nem sikerült rájönnie az utolsó percig, ki áll az események hátterében. Ám amikor emberünk ránéz mellette ülő, értetlenül pislogó csemetéjére, akkor talán elgondolkodik, hogy mindezt miért egy eredetileg gyerekeknek szánt filmben látta és élte át. A legszörnyűbb egyébként az, hogy a csavaros történetben „indokolttá váló” szuperágyúk, gépfegyverek és időzített bombák nem pusztán megjelentek a Verdák 2-ben, hanem egész egyszerűen felcserélték az első részben látott erkölcsöket és emberi alapértékeket. Ennek megfelelően a kicsik kedvence, Villám McQueen is úgy viselkedik, mintha az előző kalandjuk során tanultakat réges-rég elfelejtette volna, és újra csak a csillogás és a győzelem lebeg tisztára mosott szélvédője előtt, még akkor is, ha ezért át kell gázolnia néhány barátján. 

 

Úgy gondolom, kár volt ennyire lerontani a Verdák renoméját, hogy folytatásként egy bugyuta, akcióorientált, cselszövésekkel és lőfegyverekkel tarkított, elsősorban nem is gyerekeknek szóló rajzfilmet tarthassunk számon. Sajnos azonban úgy látszik, hogy manapság nagyon is efelé tendál a rajzfilmkészítés, és gyanítom, hogy sok olyan „mese” lát még napvilágot egy nagyobb átalakulás előtt, amelytől bármi áron megpróbálják majd megóvni a jóérzésű szülők féltett gyermekeiket. Ugyanakkor – mint semmi másban – ebben az esetben sem szabad általánosítanunk! Biztosan létezik számos ellenpélda is, vagyis olyan, napjainkban készült rajzfilmek, amelyek építő hatással lehetnek a fiatalabb korosztályra; csak sajnos most egy sem jut eszembe. Ez talán jelent valamit..?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 23., szerda,
Gyöngyi napja van.
Tartalom
Vezércikk

Dobóczky László
Te is látod?
Te milyen járó-kelő vagy?

Gondolkorzó

Bella Péter
Hányasra értékeled a lelkészedet?
A minőségbiztosítás kérdése az egyházban

Felszín

Dull Krisztina
Egy korty Toszkána
Markó-élmény a Galériából

Kedvek Vera
Az vagy, amit megeszel?
Milyen étrend tesz jót a lelkemnek? – önsanyargatók és önjutalmazók

Magasság

Szűgyi Zoltán
A lélek reggelije
Milyen könyveket, milyen betűt, milyen gondolatokat falsz?

Réz-Nagy Zoltán
Kreativitás és megmenekítés
Cseréphadsereg, Hundertwasser és Jézus Krisztus

Mélység

Luzsica Fanni
A lelkierő receptje
Töltekezéshez hidegen tálalva ajánljuk: végy egy kanál…

Szakács Gergely
Mentális önvédelem
A rádbízottak között Te is ott vagy!

Szoták Orsolya
Kikapcs!
Feltöltődés a legjobb társaságban…

Teljesség

Tóth Sára
A kaja, a szex és az Isten
A vágyaink és a Mindenható

Bagdán Zsuzsanna
Zsuzsi, az autó
Elmélkedés a keresztyén belsőégésű motorok jósági fokáról

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Vizet a sivatagban
– minden föld lehet szent föld

Áthallások

Miklya Zsolt
Zöldfül, zöldarc, zöldszakáll…
A zöld inkarnációi Chagall néhány képe nyomán

Hancsók Barnabás
Mi hajtja a rajzfilmgyárak malmait?
Mi szükség a fegyverkezésre?

Miklya Luzsányi Mónika
Energiaátadás
Amélie – a fizika törvényei és a szeretet

Tóth Sára
Zöld hentesek
Egymásból táplálkozunk!

Riport

Kósa Balázs
The sound of silence (vágatlan változat)
Exkluzív: Képzelt riport egy sztárprédikátorral

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Házasság újratöltve
Mi újíthatja meg a párkapcsolatunkat?

Unger Zoltán
Megújuló energiaforrásaink
Teológiában és geológiában egy közös van: Isten

Péter-Szarka Katalin
Anyaság mint erőforrás?
Egy duplát legyen szíves!

Látogatóink száma a mai napon: 3923
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45569961

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat