belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

B. Tóth Klára

Pecséthordozók

Ami még Leonardónak is négy évébe telt

A művészet szakralitása

Amikor még egy ecsethúzást sem tettünk, egy csipet agyagot sem nyomtunk a szobrászállványra, egy verssort sem véstünk a papírra, a leendő mű már elkezd élni belül, a megtermékenyített gondolat, ötlet, vízió megtapad, mint méhfalban az embrió, percről percre, óráról órára fejlődik, megmozdul, rúgkapál, nem hagy békén. Ha leteszek a vászonra egy színt, kéri a másikat, a kettő együttes színhangzata a harmadikat és így tovább. Egyre inkább a kép diktál. Figyelni kell befelé, az alkotás ott él, éledezik, meg kell hallani a leggyengébb sóhajait is. Ha már készülés közben párbeszédet folytatunk vele, megmarad a műben a friss élményszerűség.
A szavak is élnek, előhívják egymást, összekapaszkodnak, mint az antik görög kratérek, amforák táncosnői az edény körül. Minden motívum, díszítőelem a tartalom lényegét erősíti.
A szavak, szintagmák körbetáncolják a témát, egyre szorosabban, mint az ősi szakrális jelentést hordozó körtánc, amely az önmagába visszatérő, magába zárt formaként a ciklikusan ismétlődő mozgást és időt, a teljességet fejezi ki. Az alkotás – isteni eredetéből következően – tökéletességre törekszik. 

Az egyik mesterem a Képzőművészeti Egyetemen mindig azt mondta, a kép sosincs kész, csak egy alkalmas pillanatban abbahagyható. Megy a kész felé, hogy tükrözze a teljességet, de tökéletlenségünkből adódóan csak valameddig jut el ezen az úton.
Leonardo 1503 és 1506 között festette a Mona Lisát, de a talányos mosolyt, ami világhírűvé tette a képet, csak négy évvel később fejezte be. Mindenhova magával hurcolta a festményt, így jutott a francia királyi udvarba is, állandóan kísérletezett vele.

Nemrég francia kutatók vizsgálták hat másik képével együtt, és a röntgenfluoreszcencia spektrometria vizsgálat során kiderült, hogy Leonardo negyven, egy-két mikrométer vékonyságú réteget vitt föl a képre, ujjal szétkenve az árnyalatnyi színeket, így hozta létre hosszas kísérlet után az ún. sfumato technikával a kívánt hatást.  A rétegek között hagyta alaposan megszáradni a festéket, ahogy a lazúrokat építjük föl, ezért tartott sokáig. Nem nyugodott, míg ezt a sejtelmes mosolyt el nem érte. Amellett a fénnyel is játszott, nem egy bizonyos napszaknak megfelelően alkalmazta a fényirányt, hanem elméleti, ideális világítást festett ezzel a füstszerű megoldással, mert tudta, hogy a napfény egyenletesen éri a Földet, a napszakok szubjektíven változnak a Föld forgása miatt, de ő a fény állandóságát akarta kifejezni ezen a képen.
 

Fogyatékosok teljes élete

Számtalan példát lehet felsorolni, amikor az ún. testi fogyatékos többre képes, mint az egészségesnek kikiáltott embertársa. Nemrég egy versfesztiválon találkoztam egy zenésszel, akinek hiányoztak az ujjai, és remekül gitározott, énekelt. Viselkedése magabiztosságot, erőt és hitet sugárzott. Ismerek tolókocsival közlekedő embereket, akik különböző kézműipari tárgyakat hoznak létre, lábbal szőnek, szájjal festenek, nyelvükkel fűznek gyöngyöt, készítenek ékszereket, karok nélkül nevelnek gyerekeket, vezetnek háztartást, mindezt derűsen, örömmel, magától értetődően.
Évek óta keringenek a világhálón Nick Vuicic, a végtagok nélküli fiú videói, amelyekben bemutatja, mi mindent tud kezek, lábak nélkül, bátor és kezdeményező, mindent kipróbál, és bejárva a világot mindenütt bizonyságot tesz a hitéről.
Évek óta vagyok levélkapcsolatban valakivel, akiről véletlenül tudtam meg, hogy mozgássérült, hosszú ideje tolókocsiban van, ráadásul egyedül él, de olyan szívvel-lélekkel viszonyul a munkához és az emberekhez, olyan teljes szellemi és lelki életet él, hogy személyiségén nem hagyott nyomot a fizikai állapota. 

Ki a tökéletes társ? 

– Minden ember bűnben fogantatik, mondja a Biblia, tehát elvileg a feleségem is, de én nem találok benne semmi bűnt – mondogatta apukám több évtizedes együttélés után is. A szeretet mindent eltűr, mindent elfedez, mondja Pál apostol, az apróbb hibák nem látszanak ki a kölcsönös adok-kapok szeretet-árama mögül. A másikat tökéletesnek látni a szeretet fényében nem idealizálás, hanem súlyozás kérdése. Ha mérlegre tesszük mindazt a figyelmességet és gyöngédséget, amit a társunktól kapunk, eltörpülnek az apróbb hiányosságok, nem tűnnek többnek, mint lányarcon a nyári szeplők.
Nagypapám nyugdíjas lelkipásztor volt, de bejárt dolgozni a Kálvin térre minden nap. Reggel kiballagott a körúti lakásuk ajtaján és várt a villamosra. Nagymama föntről nézte és integetett neki. Mikor elment a villamos, látta, hogy nagypapa még mindig ott áll a megállóban és integet fölfelé. Délután, amikor hazaérkezett, megkérdezte:
– Papa, miért nem szálltál föl reggel a villamosra?
– Olyan édesen integettél, nem volt szívem fölszállni – mondta negyvenévi házasság után. Ugyanolyan szépnek, tökéletesnek látta a feleségét, mint fiatal korukban. Együtt élték meg az igét, az Énekek Éneke igazságát:
Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra. Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem. Lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Énekek 8,6.

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 21., szombat,
Máté , Mirella napja van.
Tartalom
Vezércikk

Adamek Norbert
Perfekcionizmus
Az istenné válás keserű késztetése?

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Fehér lelkész
Hányan nézünk szembe saját síremlékeinkkel?

Felszín

Pete Violetta
Hibakereső profiknak
Idegesítő volt, kifejezetten viszketett tőle a munkatársak tenyere

Dobóczky László
Kiköpött ugyanaz
A nagyi pitéje, az enyém, és az alázat

Magasság

Tóth Sára
Egy fogyatkozásod van
Taigetosz versus Bárka

Dull Krisztina
Kollokvium a tökéletes világról
Képzelt riport

Miklya Zsolt
Ne légy szeles…
József Attila érett lírájáról

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
„…és mindörökre nő…”
Idomok és évek: merre halad az idol?

Péter-Szarka Katalin
Az elég jó anya
Kísérni, támogatni – szorongás nélkül

Miklya Luzsányi Mónika
A perfekt gyerek
Eminens, de vajon boldog?

Teljesség

Koczor Tamás
Tökéletesek, mint Isten
Felnőttek etikájára tanít a hegyi beszéd?

Üzenet

Péter-Szarka Katalin
Nem kell tökéletesnek lennem
Teljesítménykényszerünk szelídítgetése

Réz-Nagy Zoltán
Szerethető-e a tökéletes?
Mit üzen a japán teáscsésze?

Áthallások

Bradák Soma
A mélypont ünnepélye
Áldozatok és ábrázolások ecsetre alkalmazva

B. Tóth Klára
Pecséthordozók
Ami még Leonardónak is négy évébe telt

Hancsók Barnabás
A tökéletes trükk
Áldozatok az illúzió oltárán

Riport

Kojsza Péter
„Tökéletes sosem lesz!”
Kereste, de nem találta

Kitekintés

Szoták Orsolya
Láthatatlanok
Fogyatékos a családban: válaszút az intézet és a mélyszegénység között?

Szakács Gergely
Tökéletes vallásosság
Skatulyáink és a krisztusi igazság

Látogatóink száma a mai napon: 253
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45337529

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat