belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika

A komfortérzet kalitkájában

Bűn és bűnhődés Woody Allen módra

Woody Allen színészi karaktere óhatatlanul összekapcsolódik a nagyvárosi, élhetetlen entellektüel alakjával, aki bizonytalanul bolyong az ideológiák, az utcák, a női mellek és combok útvesztőiben. Arca összeforrt tragikomikus főszereplőinek vonásaival, akik a XX. század egzisztenciális bizonytalanságának megtestesítői. A jó öreg Woody immár több mint negyven éve forgat, első filmjét:  Fogd a pénzt és fuss! 1969-ben mutatták be. A színész/forgatókönyvíró/rendező/producer évente mutatta és mutatja be új filmjeit, így nem csoda, ha néha úgy érezzük: ebből a karakterből mindent kihozott, nem igazán tud már újat mondani. A hatvanas-hetvenes évek gyomorszorítóan kacagtató Woody Allen filmjei mellett az újabbak fakónak látszanak, s az esetek többségében nem adnak többet egyestés szórakozásnál, míg például az Annie Hall, a Manhattan vagy a Hanna és nővérei generációk életérzését tudta megfogalmazni.

Magam is úgy éreztem sokszor, hogy Woody fölött elszállt az idő, nem tud mit mondani a XXI. század emberének. Ám a 2005-ben forgatott Match Point nekem bebizonyította, hogy a New York-i nevettetőnek igenis van még üzenete ma is. Igaz, ez a film nem vígjáték, hanem dráma, nem is Allen játssza a főszerepet, hanem a Tudorok VIII. Henrikje, Jonathan Rhys-Meyers, és Scarlett Johansson, aki azóta Allen több filmjében is visszatért.

Első ránézésre a Match Point főszereplője, Chris Wilton teniszedző szöges ellentéte a nagyvárosi, bizonytalanul tébláboló, idétlen entellektüelnek. Sportos szépfiú, hatalmas egóval, aki nem tudja elviselni, hogy kikapott kora Björn Borgjaitól, hogy Wimbledonban csak a második lehet. A szegénységből feltört fiú karriert akar csinálni mindenáron: ha nem az élsport segítségével, akkor a munkája révén jut be a felső tízezer kasztjába. Sportsikereit kihasználva egy elit teniszklub oktatója, majd hamarosan egy iparmágnás lányának lesz a férje, s vele együtt megkapja az egyik bőrfotelt is az igazgatói tanácsban.

Chris Wilton tehát önző, céltudatos, karrierista hódító – látszatra. Mert a férfi lába alól erkölcsi értelemben ugyanúgy kicsúszik a talaj, mint Allen eddigi szereplői esetében. A mélyszegénységből fényes karriert befutó srác rövid úton elbizonytalanodik, az alapvető erkölcsi normák között is tehetetlenül bolyong. Úgy érzi, bármit megtehet, és szinte provokálja a sorsot. Mintha a saját vesztét keresné: kikezd sógora leendő menyasszonyával, az első flört után tartósan a nyakára jár, mindaddig, amíg komoly kapcsolat nem lesz a dologból. Innentől természetesen belebonyolódik a képmutatás és a hazugságok útvesztőjébe, amelyből sehogyan sem talál kiutat.

Chris számára ugyanis nincs olyan autoritás, amely meghatározhatná, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. A hitet gyengeségnek tartja, s ezzel együtt elveti a biblikus értékeket. Világának egyetlen sarokköve a saját komfortérzete. Ez az oka annak, hogy képtelen megszakítani kapcsolatát a szeretőjével, pedig ez a liezon teljes egzisztenciális bukáshoz vezetne, hiszen ha kitudódna, azonnal kitagadná felesége milliárdos famíliája. A hurok egyre szorul a férfi nyaka körül, tehetetlenül vergődik saját csapdájában, míg végül egy okosan kitervelt akcióban megöli a nőt.

A Match Point valójában Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését írja át korunk viszonyaira. A párhuzamra szinte szájbarágósan utal a rendező, hiszen Chris éppen Dosztojevszkij művét olvassa, eszmefuttatásaiban Raszkolnyikovot idézi, a gyilkossági szituáció, a zsebre vágott bizsuk, hamis gyöngysorok is utalnak a Dosztojevszkij-műben elkövetett bűnre. A Bűn és bűnhődés középpontjában is ugyanúgy az egyén szabadságának kérdése áll, mint a Match Pointban. Az orosz író szerint kétféle szabadság létezik: az egyik az istentagadók szabadsága, akik számára felülírhatóak az erkölcsi törvények (akár a Ne ölj! parancsolata is), másrészt az istenhívők szabadsága, akik számára Isten akaratának, törvényeinek betartása adja a szabadság beteljesülését.

A karrierista teniszedző valóban korunk Raszkolnyikovja lehetne, ám a bűnhődése jóval pokolibb, mint 19. századi elődjéé. Raszkolnyikov ugyan zavaros eszmék és ideológiák között hányódva követi el bűnét, de ott van mellette Szonja, a tiszta prostituált örök alakja, aki áldozatával képes a krisztusi értékeket felmutatni, aki követi a férfit Szibériába. A Bűn és bűnhődés epilógusát olvasva úgy érezzük, Raszkolnyikovnak adatott még egy esély, hogy újrakezdje az életét. Kényszermunkatáborban ugyan, de Szonjával az oldalán, Isten segítségével. Chrisnek azonban nincs meg ez a lehetősége, mert nem hisz Istenben. A szerencsében annál inkább, aminek – mint tudjuk – mindenki a saját kovácsa. De hiába van a srácnak észvesztő szerencséje, a bűnhődést nem kerülheti el, és ez borzasztóbb, mint a szibériai munkatábor. Chris ugyanis megölte a saját Szonjáját, aki a kulcspontokon igenis a szemébe mondta, hogy mi a helyes és mi nem, aki a lelkiismerete lehetett volna. A férfinek saját jóléte poklában kell hordoznia bűne súlyát, felmentés és kegyelem nélkül. Így Istenhez sem lehet szerencséje.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 17., szerda,
Rudolf napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A bizonytalanság dicsérete
Kreált kapaszkodóink és a valóság

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Három királylány
Hogy legyünk társak a társtalálásban?

Felszín

Székely Tamás
(Be)biztosítások
Megváltható nyugalom

Pete Violetta
Az üres befőttes üveg és az idegen szilva
Városba szakadt vidék, jelenbe szakadt múlt

Miklya Zsolt
Jeles napok
Születésnapodat várjuk...

Magasság

Tóth Sára
A bizonytalanság kora
A kereszténység felnőtté válása

Miklya Luzsányi Mónika
Múltvesztett nemzedékek
Búsongás és felelősség

Mélység

Moldován Norbert
Néma-téma
Ki beszéljen a szexről keresztény fiataljainkkal?

Teljesség

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Szakács Gergely
Lesz ez még így se!
Harcban a ráhagyatkozásért

Üzenet

Pete Violetta
Az az egy
Feláldozandók

Thoma László
Burokszótár
Az életünket körülvevő

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A komfortérzet kalitkájában
Bűn és bűnhődés Woody Allen módra

Bradák Soma
Kerülőutak nélkül?
Amerikai szépség és isteni gondviselés

Hancsók Barnabás
Butaságból jeles
Egy égető társadalmi probléma könnyfakasztó feldolgozása filmen

Kitekintés

B. Tóth Klára
Biztonságos otthon
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc

Szakács Gergely
Hit és vallás: mankó vagy erőforrás?
A labilis ember kapaszkodója Isten?

Látogatóink száma a mai napon: 975
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57760185

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat