Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vakrepülés

"Életforrás- ifjúsági programok 2005

Beszámoló a XV.Életforrás táborról!

Isten kegyelméből 28 fő részvételével megtartottuk a XV. Életforrás Ifjúsági Táborunkat a szokott helyünkön Simán. A hét témája: A Márk evangéliuma volt, melyből igen sok áldást és útravalót kaptunk az Úrtól. 
Táborunkban az alábbi testvéreink szolgáltak:
Orosz Zsuzsi, Pecséri Enikő, Papdi Eszter, Hankószki I-né: Natália, Maksai Attila, Petró József, és még sokan mások.
Isten áldása legyen a táborban elhangzottakon!

Álljon itt most egy fiatal vallomása erről a hétről:

Úgy érzem ez Sima titka, a csönd amely lehetővé teszi 
számunkra az Istentől ihletett gondolkodást.
Eddig -kimondhatom-, 19 éven keresztül nem hagyott el az Úr.
Mindig körülfogott szeretetével, védelmével. Bizony-e tudás nélkül nincs értelme és nem is lehet élni.
Kívánom minden "Testvéremnek-,
hogy soha el ne hagyja az egyedül
járható utat.
Ehhez kívánom az Úr áldását

Sima, 2005. július 5. 
Duna Gábor




2005
Evangélizációs héten szolgáltunk!

Az Életforrás Ifjúsági Körünk tagjaival 2005. április 11-15 ig, Debrecenben a Széchenyi- kerti Református Templomban szolgáltunk.
Az evangélizációs szolgálatokat, Trencsényi László lelkész végezte.
A hét témája: Isten akarata volt!
Bizonyságtétellel, verssel az alábbi testvéreink szolgáltak:
Szilágyi Krisztina, Papdi Eszter, Koczogh Júlianna, Gálik Marietta, Oros Attiláné, Tóth Anita, Kovács Zoltán, Petró József, Furka Éva, Bakó Katalin, Pusztai Judit, Vincze Ágnes, Szilvási Beáta, és még sokan segítettek a teológus testvéreink közül az éneklésben, és a hangszeres kíséretben. 

Isten áldása legyen az evangélizáción elhangzottakon!
Soli Deo Gloria






"Életforrás- ifjúsági programok 2004
Beszámoló a Pálházai Életforrás találkozóról


"Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek..- I. Péter 1,22

Április végén volt a 18 év fölöttiek számára meghirdetett testvéri találkozónk Pálházán, melyet Papdi Eszter és Vincze Ági tanárnők szerveztek. Igen hasznos, és jó alkalom volt a találkozásra, beszélgetésekre, pihenésre, kirándulásra: ( éjszakai séta, kirándulás Kőkapura stb.). Akik eljöttek mindannyian hálát adhattunk Istennek, mivel felejthetetlen napokat tölthettünk- e gyönyörű környezetben.

Itt voltak: Papdi Eszter, Vincze Ági, Lajos Ági, Pecséri Enikő, Gál Zsuzsi, Maksai Attila, Vesztergombi Tamás. Egy napra jött: Furka Éva, Trencsényi László, Erzsike néni és Diána. 

Mindannyian szeretnénk, ha ennek minden évben lenne folytatása.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 183, összesen: 259456

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.