Nyomtat Elküld Olvasási nézet

BEMUTATKOZÁS

A Gyöngyösi Református Egyházközség múltja csaknem öt évszázados. A saját műemlék levéltár 1553-tól őrzi a gyülekezet iratait. Az egyházközség római katolikus többségű környezetben él. Kiterjedése az egész kistérséget is magába foglalta a múltban - és foglalja jelenleg is. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint 1281 református él Gyöngyösön, 1466 a hozzánk tartozó 25 településen. Jelenlegi felnőtt tagjainak túlnyomó többsége a Kárpát-medence legkülönbözőbb tájairól került ide. A gyülekezet szeretne a Jézus Krisztusba vetett hite által olyan közösséggé formálódni, amely nyitott és hívogató minden Istent kereső számára. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2) „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

 

Lelkészi bemutatkozás

Kenyeressy Károly vagyok, református lelkipásztor. Nemcsak családi hagyomány szerint, hanem az Úr rendelkezésével: „mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása” (Rm 11,29). Gyöngyösi származású vagyok, életem felét itt éltem le. 2012. március 1-től szolgálok itthon. Feleségem egykori óvónő, jelenleg hittan oktató gyülekezetünkben. Három felnőtt fiú gyermekünk van. Életem vezérigéje: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad.” (Zsolt 16,11). Fót és Vál – az előző két gyülekezet, ahol szolgáltam. Tizennyolc évesen talált rám az Úr Jézus szeretete („Akarsz-e meggyógyulni? – Jn 5,6). Egy nyári csendeshéten voltunk, a Budai hegyekben. Azóta 32 éven át örvendezem Isten munkáiban. Beiktatásomra készülve vésődött a szívembe: „előttük a sötétséget világossággá teszem, az egyenetlen földet egyenessé” (Ézs 42,16). Mindenkit szeretettel hívok vasárnapi istentiszteleteinkre, bibliaóráinkra és minden közösségi alkalmunkra!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 139, összesen: 197231

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.