Digitális igehirdetés – 2020. december 6. Advent II. vasárnap

Digitális igehirdetés - 2020. december 6. Advent II. vasárnap - Gyöngyös

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

„ÜRES KÉZZEL KELL-E MENNEM?"

Alapige: Máté 25,14-30

„Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém."

„Egy mese arról szól, hogy egy kislány mindenét odaadta a rászorulóknak. A végén az alsó ruháját is. Aztán ott állt, teljesen ruhátlanul, egy erdőben. A falevelek hullottak reá, csupa aranyból. A kislány csak nézte: minden tele van arannyal! Ha odaadnád az utolsót is, amit nagyon szeretsz, rád is hullana az arany, Isten kegyelmének, szeretetének minden ajándéka." Krisztus (vissza)várásának idején ezzel kell törődnünk. Ismert szólás: ebben az országban két dologhoz, a focihoz és a politikához mindenki ért. De a legtöbben úgy gondolják: ők értenek egy harmadikhoz, a pénzügyekhez is. Az Úr Jézusnak a talentumokról elmondott példázatában együtt szerepel az anyagi és a lelki kincsekről szóló tanítás. Isten országának kincsét, „amije volt" (14. vers - Károli ford.), az Úr Jézus itt hagyta nekünk. Anyagi kincsünk mindaz, amit a közösség javára adunk abból, ami ránk van bízva, lelki kincsünk az örökségként kapott család, igei tudomány, hivatás, kegyelmi ajándék. Örüljünk annak a felismerésnek, hogy mindannyian kaptunk talentumot! Az egy talentum mai értékben 10 000 000 (tízmillió) forint. „Mi tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1 Korinthus 4,7) Ha másokhoz képest ez kevésnek tűnik, tartsuk szem előtt, hogy Isten nem tekint bennünket kisebb rendűnek! Abban van az élet legizgalmasabb szépsége, hogy sok különféle képesség létezik. Nem az a baj, ha valakinek kevesebb a talentuma, hanem az a baj, ha valaki nem használja, nem munkálkodik vele. Nem a feladat nagysága vagy kicsisége a kérdés, hanem az, hogy végezzük-e, munkálkodunk-e? Az egy talentumos szolga nem látott célt az életében. Nem volt helyes látása önmagáról és nem volt helyes látása Uráról. Ezzel az igével, ezzel a példázattal az Úr Jézus ezt a tévedést akarja korrigálni bennünk! A kegyelmi kiválasztás felől mérlegeljük az életünket és ne jogi alapon! A talentumok példázata Máté evangéliumában szerepel. Lukács evangéliumában a minák példázatát olvashatjuk. Ebben a rábízott vagyont a harmadik szolga egy kendőbe köti (Lukács 19,20). Egy korabeli rabbinusi rendelet kimondja, hogy ha valaki csak egy kendőbe teszi és saját házában tartja a letétbe helyezett kincset és az elvész, ez az ember törvény elé állítható és méltó az ítéletre. Ha azonban elássa, akkor nem lehet börtönbe vetni. A talentumok példázatában (vagyis a Máté evangéliumában szereplő példázatban) a harmadik szolga nem könnyelmű, nem szélhámos, hanem korrekt, jogi szempontú. Így látja magát és a megbízó urát. De nem érti és nem tölti be a feladatát. Nem az övé a vagyon, hanem az Úré! Az Úr nem szigorú bíró, hanem kegyelmes és nagylelkű! Isten országának javai nem megőrzésre, hanem gyarapításra valók. A szolgálattal megbízott ember dolga, hogy az Isten által adott (vagy megengedett) élethelyzetben dolgozzék Isten dicsőségéért. „Jutalmam, hogy tehetem" - szoktuk emlegetni a református diakonisszák jelmondatát. A példázatbeli úr („gazda") véleménye, hogyha - helytelenül! - vállalkozásba nem mert belefogni a szolga, legalább a pénzváltóknál kamatoztatta volna. Ebben az országban, sajnos, kevesen értenek a pénzügyekhez. Legalábbis úgy, ahogy Isten igéje felől kapjuk a tanácsokat erre nézve. A tanácsok két főbb köréről szeretnék most szólni: a pénzváltókról és a tizedről. Mi közünk a pénzváltókhoz? Eleterjedt vélekedés, hogy a hívő embernek nem lehet köze a sporthoz, a politikához és a pénzügyekhez. A bibliai korban a pénzváltók tevékenységének két alapja volt. Az egyik az, hogy az érvényben tartott mózesi törvény Izráel népének minden 20 évnél idősebb tagja számára előírta azt, hogy az Úrnak szánt áldozat céljára évente fél sekelt adományozzon a templomban. Ezt csak a régi szent pénzben volt szabad megfizetni, azért az idegen országokból érkező zarándokok kénytelenek voltak a pénzváltóknál beváltani pénzüket sekelre (2Móz 30,11-16). A pénzváltók Jeruzsálemben működtek, sőt az év bizonyos időszakaiban, nagy ünnepek alkalmával, a templom udvarán állították fel pénzváltó asztalaikat. A pénzváltók ezenkívül rendszeres pénzügyleteket bonyolítottak le: kamatot fizettek a náluk elhelyezett betétekért, amelyeket további nyereség reményében kölcsönadtak. Ezeket az „uzsora" ügyleteket Izráelben csak idegenek, vagy izráeliták csak idegenekkel gyakorolhatták ezt, mivel Mózes törvénye megtiltotta, hogy egy izráelita a felebarátjától kamatot fogadjon el (5Móz 23,19-20). A pénzváltók nem elutasítandók tehát, Isten ügyéért végezhetik szolgálatukat, a templom ügyéért válthatják a pénzt. Forduljunk azokhoz bizalommal, akik Isten ügyében a pénzt az Ő dicsőségére kezelik. „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!" (Példabeszédek 3,27) Krisztus-várásunk fontos része az adventi adományozás, ne feledkezzünk meg róla (pl. adhatunk karácsonyi legátumra a gyülekezetünkbe érkező teológusnak)! A tized a jövedelemből Istennek rendszeresen járó rész. Néhányan havonta vagy évente adják gyülekezetünk tagjai közül is (5 Mózes 14,22-29). Ha az előttünk levő hónapokban közülünk százan kipróbálnák ezt az adakozást, be is fejeződhetne az „Ó- és Új Lelki Kincsesház" építése, ami jelenleg templomunk mellett folyik. „Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem! - mondja a Seregek Ura." (Malakiás 3,10).

Jézus Krisztus nemcsak anyagi, hanem lelki kincsekről is mondja ezt a példázatot. Lelki kincsek a szívesség, a segítés, a beteglátogatás, az idő vagy az erő odaszánása. „Nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik" - olvashatjuk a mai adventi igénkben Bibliaolvasó Kalauzunk szerint (Zsidókhoz írt levél 6,10-11). Illés és az özvegyasszony története emlékeztet arra, hogy nem fog elfogyni sem erőnk, sem az időnk, ha engedelmeskedünk (1 Királyok 17,10-16).

Egy síró kislány állt a vasárnapi iskola ajtajában. A lelkész megkérdezte, hogy miért sir. „Nem tudok bemenni a vasárnapi iskolába", mondta szipogva. „Azt mondta a tanító, hogy túl sokan vannak." A lelkész látta, hogy a kislány ápolatlan megjelenésű, és gondolta, hogy ezért nem fogadták be. Kézen fogta tehát, és bevitte. Keresett neki egy helyet a teremben. A kislány nagyon meg volt hatódva. Arra gondolt, hogy vannak gyermekek, akiknek nincs helyük ahhoz, hogy Jézusról tanuljanak. Két évvel később halva találták meg a gyermeket az egyik szegény bérházban. A szülők a jószívű lelkipásztort hívták, aki megbarátkozott a lányukkal, hogy temesse el őt. Amikor a gyermek holttestét felemelték, egy kopott, szakadt pénztárcát találtak mellette. Arra gondoltak, hogy azt a kislány biztosan a szemétben találta. Volt benne 57 cent és egy gyermek-írás a következő szöveggel, „Ez az én megtakarításom, hogy segítsek egy kis templom építésében, hogy a vasárnapi iskola terme nagyobb legyen, hogy sokkal több gyerek tudjon bemenni, és imádni Istent és az Úr Jézust." A kislány ét évig gyűjtötte a szeretetnek ezt az adományát.  A lelkész könnyek között olvasta el a levelet, és már tudta, hogy mit kell tennie. Vasárnap felvitte a szószékre a papírt, a tárcával együtt. Elbeszélte a kislány önzetlen szeretetét és elkötelezettségét. Arra kérte a gyülekezetet, hogy adakozzanak egy nagyobb templomra és egy nagyobb vasárnapi iskolára. Egy újság is leközölte a történetet. Egy ingatlanügynök felajánlott 57 centért - amit a kislány gyűjtött - egy több ezer dollárt érő földterületet. A gyülekezeti tagok közelről és távolról nagy adományokkal segítettek. Öt év alatt 250 ezer dollár gyűlt össze a kislány álmára. Ez egy óriási összeg volt a századfordulón. Az önzetlen és áldozatkész szeretet nagy hasznot hozott.