Bibliaóra - 2020. november 25.

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

Alapige: Jób 16,16-17 és 20-22 „Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül. Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta... Könnyek között tekintek Istenre, hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben. Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek."

Jób nem kapta meg (még) Isten válaszát a könyv 3. fejezetében feltett kérdéseire (a kérdéseket a 11.11-i bibliaórában magyaráztam), ezért kéri: „Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy beszélek, és te felelj nekem! Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem! Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek?" (Jób 13,22-24) Jóbnak várnia kell, és ez nagyon nehéz számára. A barátai igazi vigasztalás és együttérzés helyett vádolják, miközben Jób várta tőlük a részvétet („Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek"; „A szerencsétlen ember megvetni való - gondolja, aki biztonságban él -, föl kell taszítani, ha megtántorodott!" „Saját barátaim csúfolnak" Jób 6,21; 12,5; 16,20) Jób nem tudja elhinni, hogy Isten félreismerte őt. Tudja viszont, hogy Isten nem úgy bánik az emberrel, mint a földi urak, azaz nem bünteti mérték nélküli borzasztó módon, mivel az Jób szerint Isten méltóságán aluli lenne. Talán azt is kezdi sejteni Jób, hogy a Sátán működik a háttérben („Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem." Jób 16,9).

Jób szenvedésének leírása hasonlóságot mutat a 22. zsoltárral, amelyben a Messiás szenved rettentő szenvedést (pl. „Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat" - Jób 16,10-11) Meg kell említeni, hogy a messiási tökéletességgel szemben Jóbnál az emberi gyöngeség mutatkozik meg. Jézus Krisztus ugyanis nem zúgolódott a szenvedésben. A két igeszakaszban ellentétes az is, hogy Jób tanúja nem a gyülekezet (Zsoltárok 22,23), hanem maga Isten. A Közbenjáró után vágyódva kiált fel („Vigyük bíró elé vitánkat!" „Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban", „Vállalj értem kezességet!" Jób 9,32; 16,19; 17,3).  Valaki saját temetési igéjéül választotta: „A kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek, és nem térek vissza". Azért választotta ezt az igét, mert sok tekintetben saját életére és szenvedéseire ismert benne. „Nincs visszatérés" mondja Jób szomorúan. Mi az Úrra feltekintve azt mondjuk: de van feltámadás! Jób is egyre inkább hisz az igazságszolgáltatásban, és a jelen nyomorúságából a jövő Istenéhez fordul. Várja az új rendet. Feltámadás-hite így nyilatkozik meg: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom fölött megáll." (Jób 19,25) Ha Jóbban, a szenvedő emberben felismerjük, hogy egy miközülünk, akkor szabad azt is felismernünk, hogy nemcsak szenvedésének hordozásában, de ebben a kibontakozó feltámadás-hitében is példánk. Jób barátai „nyomorúságos vigasztalók" voltak (Jób 16,2). Nekünk azonban van felülről kapott Pártfogónk: a Szentlélek! A Szentléleknek az a különleges munkája, hogy a kegyelmet munkálja a szívünkben. Mi az ellenállhatatlan kegyelem? Mikor az evangélium elhangzik vagy Isten igéjének olvasása közben nem mindenki hallja meg a hívást. Nem mindenki győződik meg arról, hogy bűnös és szüksége van Krisztusra. Kétféle hívás van. A külső hívás az igehirdető beszéde vagy a Biblia ajándéka, a belső hívás a Szentlélek kegyelmi munkája, a szív megnyílása (Apostolok Cselekedetei 16,14). A Bibliában végig láthatjuk ezt: sok ember volt Ur Kaszdimban, de Isten csak egynek szólt, Ábrahámnak. Ábrahámnak két fia volt: Izmáel és Izsák, de csak Izsák volt a kiválasztott. Izsáknak két fia volt, Ézsau és Jákób, de csak Jákób volt a kiválasztott. Mindig is így volt. Például a Black County (Fekete Vidék) körzetében élt két fiú. Azonos korúak voltak. Ugyanabba az osztályba jártak. Mindkettőt George Rose-nak hívták. Úgy kellett őket megkülönböztetni, hogy George Rose „A" és George Rose „B". Miután kijárták az iskolát, elveszítették egymást szem elől. Egy napon találkoztak. Az egyik agárversenyre ment, a másik prédikálni. Bárcsak megnyílt szív lennél!