Bibliaóra - 2020. április 22. (szerda este)

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

Alapige: Józsué 15:1-63 „Ez jutott sorsolással Júda fiai törzsének nemzetségenként..."

Két-három térképen azonosítom a szövegben szereplő vidékeket, tájakat és helységneveket (az egyiket csatolom az olvasóknak). Így nyomon követhető mind a határvonal (együtt a haladási iránnyal), mind az érintett település vagy településcsoportok elhelyezkedése. Júda törzsének területe minden törzs között a legnagyobb, sok szempontból a legjelentősebb is. A későbbiek során tíz törzzsel (ezek közös neve: Izráel) áll szemben (vetélytársai: Benjámin törzse, majd Efraim törzse). Jeruzsálem (eredetileg: Jebúsz) ekkoriban nem Júdához, hanem Benjámin törzsének területéhez tartozik (egészen Dávid király idejéig). Valójában viszont sehová sem tartozik, mert még nem a választott nép lakja, hanem az el nem űzött őslakók, a kánaániak egyik népcsoportja - olvassuk el fejezetünk utolsó, 63. versét! Ha 10 törzs áll szemben Júdával a későbbiekben, akkor hová lett a 12. törzs? Ez a törzs Simeon törzse, amely egybeolvadt Júda törzsével: „Júda fiainak a részéből adtak Simeon fiainak örökséget, mert Júda fiainak túl nagy birtokrész jutott. Ezért kaptak örökséget Simeon fiai azoknak az örökségén belül." (Józsué 19,9) Ehhez a bekebelezett simeonita részhez tartozott pl. Horma (Cefat), Beérseba, Ásán vagy Ciklág. Júda törzsének déli határai eszmei határok ekkor: pl. délen amálekiták élnek, a Nagy-tenger (Földközi-tenger) partvidékén a filiszteusok. Júda későbbi fővárosát, Hebrónt (eredetileg: Kirjat-Arba) Káleb hódítja meg (Józsué 14,14-15 és fejezetünk 13-14.versei), Debirt (eredetileg: Kirjat-Széfer) pedig unokaöccse Otniél foglalja el (fejezetünk 15-17.versei), mindketten kiirtják az őslakókat. Történetüket a Bírák 1,10-15 megismétli. A Bírák 1. fejezetében egyébként újra előfordul néhány a Józsué 15. fejezetében olvasható tájegység. Júda törzsének területét a következő határvidék tájegységek és városok alkotják: délen Egyiptom-patakja, a Negeb-sivatag, a Cin-puszta, az Akrabbim-hágó; keleten a Holt-tenger (Sós-tenger), Júda pusztája és a Jordán torkolata; északon az Ákor-völgye, a Semes-forrás, a Rógél-forrás, a Jebúszi (Jeruzsálemi)-hegyhát, a Refáim-völgy, Kirjat-Jeárim, az Ekróni-hegyhát, Bét-Semes (1 Sámuel 6,12), Timna (Bírák 14,1), a Szórek-völgye és a Baalá-hegy; nyugaton a Nagy-tenger (Földközi-tenger) partvonala és partvidéke, valójában azonban a „lapály" (síkság), vagyis a Sefélá-alföld városai (Córá, Szókó, Azéká, Adullám, Lákis, Gerár) a Beszór-patakig. Júda törzsének területének közepén van tehát a Dombvidék (Sefélá-„alföld"), a Délvidék, a Hebróni-hegyhát (legmagasabb pontja 1027m) és a Hegyvidék. Észak-déli irányban Betlehemtől Beérsebáig. Mindez tehát Júda törzsének kisorsolt öröksége. Józsué imádkozott, majd fekete és fehér kővel dobtak, s úgy fogadták, mint Istentől jött rendelkezést. Júda törzse esetében beteljesült Jákób áldása: „kezed ellenségeid nyakára teszed" (1 Mózes 49,8). Volt kivel harcolni: az amálekiták délnyugaton, az edómiak délen, a moábiak délkeleten, a filiszteusok nyugaton (északon pedig a rivális 10 törzs)! Jákób áldása teljesedik be más oldalról is: „szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez szamárcsikóját" (1 Mózes 49,11). A Júda törzsének kijelölt földterület ideálisan megfelelt a szőlőművelésre. Egy júdeai völgyben, az Eskól-völgyben vágták le a kémek annak idején az óriási szőlőfürtöt (4 Mózes 13,24)! Gondoljunk a sok aszú szőlőre amit a Biblia sok helyen emleget (pl. 1 Sámuel 25,18). Amikor kiosztották az ország területeit a törzsek között, ez azt jelentette, hogy ami nekik jutott, azt el kell fogadni, meg kell őrizni, meg kell védeni, és szeretni kell. Ha jöttek a nehézségek, jó volt arra gondolni: ezt nem én választottam. Ezt kaptam az Úrtól! Nem lehet háborgás, elégedetlenkedés, irigység! Isten terve, akarata, kegyelme mind ebben összpontosul. Nekünk is van örökségünk az Úrtól! Nem örökölt pénzben! Az életet Tőle kaptuk - mégis sokan nem becsülik, és sajnos vannak, akik eldobják maguktól! A szülőföldet Tőle kaptuk - mégis sokan nem becsülik, és sajnos vannak, akik elhagyják, megtagadják. Vegyük mi is úgy a „Júda földjét", mint a szülőföldet, mint ahogy Ruth: „ahová te mégy, oda megyek... néped az én népem, és Istened az én Istenem" (Ruth 1,16). Nem idefújt bennünket a szél, hanem Isten helyezett minket ide! A leszármazásom és az utódaim is Istentől kapott sorsos részünk. A júdabeli Dávid király szép bizonyságtétele: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem." (Zsoltárok 16,5-6). Mennyi a megbízatásom ezen a területen! Végigvinni családi terveket, hitre juttatni egy nem hívő szomszédot, felépíteni az Isten élő templomát! „Növekedjünk fel szeretetben mindenestül őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedi és összekapcsolódik... hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben." (Efézus 4,15-16). Az Úr kijelölte a te helyedet és tennivalódat a Krisztus Testén belül! A földi területi örökségen túl pedig ott van a mennyei örökség! Ahogy itt vannak házaink, lakásaink, kertjeink, szobáink: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?" (János 14,2) A mennyben nem leszünk idegenek: „megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása" (Róma 11,29)! Becsüljük meg örökségünket, örvendezzünk örökségünknek és éljünk méltó módon hozzá! A Máónban és Kármelben lakó Nábál nevű férfi Káleb leszármazottja, azaz a júdai törzs vér szerinti örököse volt. De nem élt lelkileg méltóképpen szent örökségéhez! Hozzánőtt a szíve az önzéshez, önszeretethez. Nem tudta elviselni, hogy vagyonából, gazdagságából valakinek tetemesebb részt juttasson. Amikor többnapos lakomájából nem ad Dávidnak és kísérőinek, kijózanodáskor elhal a szíve és kővé dermed (1 Sámuel 25,37). Hiába az örökség gazdag kincse, ha nem osztjuk meg azt a rászorulókkal! Ne tapadjon hozzánk az elűzött (vagy elűzetlen?) kánaániak mohósága, bujasága, testiessége! Júda (és Benjámin) törzsének testébe (területének szívébe) száz éven át behatolnak a filiszteusok. Az elfoglalatlan vagy elveszített városok egy nagy kettéválást okoznak dél és észak között. Az egész ország bukásának ez az oka! Lássuk meg a megtűrt bűneinket, szólaljon meg lelkiismeretünk és számoljunk le végre „az emóreusok vétké"-vel: „egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék" (Ezékiel 11,19-20)! Mai bűnbánatunk, megváltozott, bátor szembefordulásunk a bűnnel alapvetés a jövendőnek, amelyben Jézus Krisztus visszajön, hogy hitet találjon a földön: „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek" (1 Mózes 49,10). (Siló="akihez tartozik")