Digitális igehirdetés – 2020. március 22. vasárnap

Digitális igehirdetés - 2020. március 22. vasárnap - Gyöngyösön és szórványaiban

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

Alapige: Zsoltárok 23,4 „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem."

Egy ismert színész és előadóművész utolsó jubileumára színházi kollégái és pályatársai vacsorát készítettek. Az ünnepi vacsorára meghívottakat a művész maga választhatta ki. Eszébe jutott régi iskolatársa, a nyugdíj előtt álló lelkész. A meghívást a lelkész vonakodott elfogadni, de végül is elment az ünnepségre, a régi ismeretség miatt. A vacsora vége felé a vacsoravendég színészek megkérték az ünnepelt művészt, hogy adjon elő valamit a jelenlevőknek. Beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy lelkész iskolatársa szintén szerepel valamivel. A színész a 23. zsoltárt választotta. Hogy miért éppen ezt, maga se tudta volna megmondani. Talán a gyermekkor emlékei miatt. Mint mindig, most is utánozhatatlan művészettel adta elő az ismert zsoltárt, és kitörő lelkesedés, hosszas vastaps követte előadását. Aztán felállt az öreg lelkész is, kevésbé imponáló alakkal és öltözetben. Előhúzta agyonolvasott Bibliáját, és egyszerűen felolvasta ugyanazt a zsoltárt, úgy, ahogy már sokszor, a haldoklók ágya mellett tette. Csend lett, és az utolsó szavak után sem tört meg a csend. Akkor felállt a színész, kezet adott öreg iskolatársának, és ezt mondta a vendégeknek: »Tudjátok mi a különbség? Én kívülről tudom a zsoltárt, ő ismeri a Pásztort."

Kedves Testvéreim! Tegnap gyülekezetünk temetőjében jártam, ahol egy résznyi mag elvetettetett köreinkből az örökkévalóságnak. Bomló virágokra vert a márciusi eső. Azt mondják, a 23. zsoltár első fele egy lelki utazásról szól. Ennek a lelki utazásnak három élő virágát szeretném ma szívetekre tűzni, hogy ezzel ünnepeljétek ezt a különös vasárnapot, amikor templomainkban nincs közösségi istentisztelet, hogy ezt vegyétek magatokhoz otthonaitokban, a képernyők és kishangerős technikai eszközeitek előtt. Azzal a céllal nyújtom át a három virágot - akár ünnepeltettek vagytok, akár nem e hetekben -, hogy megérezzétek ezeknek a virágoknak a mennyei illatát, hogy azok közé tartozzatok, akik „ismerik a Pásztort".

1. Az első szál virág: „Nem félek a gonosztól."

Az életünk, akárhogyan is van, tele van félelemmel. Az „árnyék" átvitt értelmű: rejtett jelenlét. Valaki vagy valami még nem, vagy már nem látható, de az árnyéka igen, innen lehet tudni, hogy jelen van, a közelben van. Az árnyék a Gonosz jelenlétének képes kifejezése.

Az egyik - Facebook-on közzétett - heti oktató-videóban „a hit pajzsát" készíti el az otthonába zárt tanár édesapa a kislányával együtt, újságpapírokból, kézműves ügyességgel. Majd akril festékkel római mintázatot fest a pajzsra, és két rövid szót: „Ne félj!" Ez a két rövid szó van felírva a mi „hit pajzsunkra"! 365-ször említi a Biblia! Bármeddig is tart a mostani vészhelyzet, elegendő tehát a muníciónk! Erre emlékeztessen a halál árnyéka völgyén leszakított első virágszál! Amikor minden jól megy, nem is tudjuk fölmérni, hogy képesek lennénk-e hithős módjára szembenézni a halállal. Hitünk legnagyobb próbája az, amikora meghalás nem általánosság, hanem azonnal vagy közelesen beálló esemény: egy betegségben, egy baleseti helyzetben, egy rosszullétben, egy fenyegetettségben. Az igét, az igét „szorítsd kebeledhez, ha jő a halál" (Arany János: Mindvégig)

Spurgeon, a nagy igehirdető, alapigénkkel kapcsolatban megjegyzi: „ahol árnyék van, ott fénynek is kell lennie". A fény maga az Úr és az Ő igéjének jelenléte!

2. A halál völgyének második virága azt mondja nekünk: „Te velem vagy."

Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy egyedül járni nehéz és félelmes.

Nik Wallenda, az ismert kötéltáncos, néhány nappal ezelőtt egy acélkötélen egyensúlyozva, Nicaraguában, átsétált egy működő vulkán felett. Bár a mutatványt az egyik tévécsatorna élőben közvetítette és tömegek szeme láttára zajlott, aligha segített volna neki valaki, ha megbillen egy végzetes pillanatban. Az artista elmondta, hogy a forró gázok rosszabb hatással voltak rá, mint a mire számított, a szemei szinte égtek, még a védőmaszk alatt is.

Egyedül járni nehéz és félelmetes. Valaki idős édesanyjához ezekkel a szavakkal köszönt be: „Ma egész délután veled maradok." A sokszor egyedül levő édesanya kitörő izgalommal kérdezett vissza: „Egész délután az enyém vagy, csak az enyém?" Ilyen sokat jelentett neki leánya jelenléte. Milyen jó volna, ha mondhatnád a nehéz helyzetekben, a bajban, az élet egész lelki utazásán: „Te velem vagy!".

Jézus földi életének az volt a legfájdalmasabb és legirtóztatóbb pontja, amikor a kereszten így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?!" (Márk 15,34) De milyen csodálatos, hogy amikor a tanítványok eltávoznak mellőle, akkor a magára hagyott Jézus így szól: „Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van." (János 16,32)

Az Úr a halál árnyéka völgyén is veled van. Válaszolj ezzel a felismeréssel: „ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy" (Zsoltárok 139,8) Akkor is jelen van, ha kedveseid kíséred, akkor is, ha te indulsz erre az útra.

3. A halál árnyéka völgyének harmadik mennyei virága a vigasztalásról beszél:

„Te megvigasztalsz engem."

Milyen csodálatosak Jézus életének azon pillanatai, amikor a halál árnyéka völgyében járókat vigasztalja! Csodálatosak a vigasztaló szavak, amiket Jairusnak, a leányát veszített, szenvedő édesapának mond: „Ne félj, csak higgy!" (Márk 5,36) Milyen gyengéd szeretettel szól az özvegynek, aki egyetlen fiának halottas menetében gyászol: „Ne sírj!" (Lukács 7,13) Milyen biztató vigasztalás van kijelentésében, amit Lázár összetört szívű húgának mond: „Én vagyok a feltámadás és az élet"! (János 11,25) És a latornak milyen fénysugarat ad szerető szava: „Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban." (Lukács 23,43)

Corrie Ten Boom a ravensbrücki náci haláltáborban volt, ahol minden reggel 4 óra 30-kor kezdődött. 4 óra 30-kor! A legtöbb reggel hideg volt, és a nők néha kényszerítve voltak rá, hogy órákig álljanak mozdulatlanul ebben a csontdidergető hajnal előtti sötétségben. Közelről, a büntető barakkok irányából, egész éjszaka hallatszott a kegyetlenség hangja. Csapások hallatszottak megszokott ritmusban és sikítások. De Corrinak és testvérének Betsynek volt egy bibliája. És minden alkalommal, amikor lehetőség volt rá, mint árvák, úgy ülték körül a lángoló tüzet, és olvasták el a Római levél 8. fejezetét: „Ki választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Gyötrelem? Szorongás? Üldözés vagy éhség, vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver? Mindezekben felettébb győzedelmeskedünk az által, aki szeretett minket." (Róma 8,35,37) Corrie később ezt mondta, hogy »néztem őket, ahogyan Betsy olvasott, és láttam, hogy a láng megjelenik az arcokon (arcról arcra). Átéltük, percről percre, egy örökké növekvő segítség és reménység körében. Az élet Ravensbrückben két szintű volt. Egy a megfigyelhető, külső élet, ami napról napra egyre szörnyebb volt.

A másik, az Istennel való élet, ami napról napra jobb lett. Igazság jött igazságra, dicsőség, dicsőségre. Még a legszörnyűbb körülmények között is tudtad, hogy Isten igéje megnyugtatja a szívet, ami a külső gonosz miatt (ami el akar pusztítani) megremeg.«

A halál árnyéka völgyébe jutva, az örökkévalóság a három virágszálát adom át nektek, hogy a Jó Pásztor jelenlétének és szavának fénye ragyogja be azt!      Zsidókhoz írt levél 13,20-21 !