Bibliaóra - 2020. november 11.

- készítette: Kenyeressy Károly lelkész

Alapige: Jób 3,20 „Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett...?"

A Szentírás talán legrégebben írt - és sokak szerint legmeglepőbb - könyvét olvassuk Bibliaolvasó Kalauzunk szerint, ettől a héttől kezdve egészen Szentestéig. Az ismert kerettörténetet (1-2. fejezet) követő párbeszédeket nehéz megérteni, ezért keveset is hallhatunk, olvashatunk ezek lelki üzenetéről. Azt tudjuk, hogy Jóbot meglátogatja három barátja (Elifáz, Bildád, Cófár), és három beszédciklusban (4-31. fejezet) folyik közöttük a drámai eszmecsere a szenvedés - Jób szemszögéből az igazságtalan szenvedés - kérdéséről. Modern, új fordítású Bibliánk szövegképéből is látszik, hogy héber versezetet olvashatunk, egészen a könyv utolsó fejezetének feléig. Nemcsak a téma nehéz tehát, hanem az irodalmi forma is. Az irodalmi forma fő jellemvonását a gondolat-párhuzamok adják. Ezek általában szinonimákban adják a versezet ritmusát, előrehaladását. A 3. fejezet Jób szívfájdalmának kifejezése. Előtte hét napig szótlanul ülnek és sírnak az összegyűlt barátok. Az Isten által „feddhetetlen, becsületes, istenfélő és rosszat kerülő" Jóbból átok tör elő, és előtörnek belőle az elviselhetetlennek érzett fájdalom rettentő kérdései. Ezeket vesszük ma sorra.

Az átok ijesztően hat, egy hívő ember szájából különösen! „Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie" - olvashatjuk Jakab apostolnál (Jakab 3,10). Lehet, hogy Ehrenfried Liebich nincs egyedül, amikor azt írja régi himnuszában: „Itt van szívem! / fogadd kegyelmesen, / Bár sok hibája van; / Amint vagyon, / kezedbe úgy teszem, / Ne vesd meg, jó Uram! / Sok bűnös vággyal van betelve, / Száz bűnnek nyomja régi terhe. / Bűnös szívem, / bűnös szívem." (Hallelujah! 85) Jób a születése napját átkozza meg: „Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!" (Jób 3,3) A régi keleti világ gazdag fejedelme volt, sok szolgát birtokolt, s ezek a szolgák születésnapján köszönthették őt. Átkában ezért rendelkezik így: „Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!" (Jób 3,6) Az átok szavaiba belekerülnek az ókor okkultistái is: „Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt." (Jób 3,8) Jób számol a Sátán ténykedésével, de talán nem lát elég mélyen ebben a kérdésben, ezért a dráma legvégén Istennek korrigálnia kell őt („Ki tudod-e horoggal fogni a Leviatánt..." - Jób 40,25-41,26). „Erősödjetek meg az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Efézus 6,10-12)

A fájdalom rettentő kérdései között az első: Miért élek még? (10. vers) A második kérdés pedig így fogalmazódik meg: „Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett... ?" (20. vers - ez az alapigénk) „Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?... Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra?" (Jób 3,11,16) Református temetőnk gondozatlan parcellájában csecsemők és kisgyermekek sírjait találtam. Elfeledett idők magzatai ők, de Isten nem felejtette el őket! Jób panaszában beszél a föld királyairól és tanácsosairól, „kik kőhalmokat (= piramisokat) építettek maguknak" (Jób 3,14) és a foglyokról, akiket jeltelen sírokba temettek, akik üldöztetve és megkínoztatva haltak meg (Jób 3,18-19).

Miért élek még? Erre a kérdésre a következő válaszokat adjuk: Œ Isten szuverén, ő mindent megfellebezhetetlen akarata szerint cselekszik („Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon...?" (Róma 9,19-24)  Isten bölcsességében és gondviselésében ez benne van.

Nincs olyan fájdalom, nincs olyan nyomorúság, ahol Isten ne lenne jelen. Ž Azért élek még, hogy megnyugodjak az Úrban. Jézus mondja: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak." (Máté 11,25-26) Isten azt akarta, hogy az egyszerű emberek értsenek meg titkokat az Ő tervéből. Ahhoz, hogy ezeket megértsük, meg kell alázkodnunk, gyermekké kell válnunk! Meg kell hogy értsük azt, hogy Isten elvette minden bizakodásunkat másban, pl. a saját erőnkben, szeretteinkben.

"Imádlak téged, / egyedül Uramat, / Nem vetem másban / én bizodalmamat: / Mikor imádlak, / halld meg én szómat, / Írd be könyvedbe / hódolásomat." (Ráday Pál, RÉ 251)

 Azért élek még, hogy megértsem, van egy olyan Isten, aki szeret engem, aki szánakozik fölöttem, aki együttérez könnyeimmel. Miért van megírva pl. Jeremiás siralmai a Bibliában? Hogy megértsük, olyan Istenünk van, aki együttérez velünk! Jézus is elsiratta Jeruzsálemet (Lukács 19,41). Amikor mélyen vagyunk, akkor Isten velünk van, Ő irgalmas Isten. Ő sirat bennünket, mert nem véletlenül vagyunk állapotunkban, a bűneink juttattak bennünket ide: „Tudd meg, és lásd meg, milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat, és hogy nem félsz engem! - így szól az Úr, a Seregek Ura." (Jeremiás 2,19)  Azért élek még, hogy üdvösségre tartassak meg. Lehet, hogy ehhez egy kórházi ágy kell. Lehet, hogy ehhez egy nagy veszteség kell. Lehet, hogy egy szociális otthon kell, hogy felismerjük, hogy eltékozoltuk az egész életünket. Lehet, hogy megrokkanás kell, hogy többé ne rohanjak esztelenül. Lehet, hogy egy hozzátartozó betegsége kell, hogy többé ne forogjak magam körül, hogy megtanuljak szolgálni. Isten azért nyújtja meg a szenvedők életét, hogy hívővé váljunk. ' Hogy megtudjuk azt, hogy mi van bennünk. Egy nyomorúság kihozza a belső lényegünket, jellemünket, az életünk forrásait, tartalékait. Hogy őszintén éljük a hitet, ne alakoskodásból, képmutatásból. ' Hogy közelebb kerüljünk Istenhez, hogy megtanuljunk Őbenne gyönyörködni, hogy növekedjünk a szentségben, hogy megértsük azt, hogy mennyire fontos Isten. Amíg nem vagyunk ebben a helyzetben, annyi mindennel foglalkozunk, sőt úgy érezzük, nincs időnk Istenre. Rohanunk, intézzük a dolgainkat. " Azért élünk, hogy abbahagyjuk zúgolódásainkat, hogy hiteles keresztyének legyünk, hogy másoknak példává lehessünk. " Hogy a jólétet mindig a helyén értékeljük. Jób később újra visszakapta gazdagságát (Jób 42,12-17). Azért tudott hálás maradni, azért nem bízta el magát, mert átélte a mély szenvedést. Akiket Isten pozícióba akar helyezni, azokat előbb nyomorúságokon viszi át (pl. Józseffel is ezt tette - 1 Mózes 45,5). • Hogy ki tudjuk mondani, hogy ami az életünkben történik, azért Istené a dicsőség. „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1,21) Legyen ez valóság életünkben és ne csak „szlogen".

Jób barátai (Elifáz, Bildád, Cófár) „nyomorúságos" vigasztalók voltak (Jób 16,2). Ez a héber szó („ámal") unalmast, fárasztót, hasztalant jelent. Milyen vigasztalók vagyunk mi mások számára? (2 Korinthus 1,4) Arthur Michelson írja: „Anyám cukorbeteg volt, s mint ilyen betegségeknél gyakran megtörténik, nagy elkeseredések hatása alá került, és szüksége volt az örömre, a bátorításra. Az egyik nap a szomszéd földműves betoppant, és egy pillantást vetett az anyámra, majd így fakadt ki: »Ó, asszonyom, milyen szörnyen néz ki! Nem ismertem volna meg! Milyen sápadt és mennyire összeesett!« Berohantam, és minden teketória nélkül kitessékeltem. Ha nem tudsz valakit felvidítani, akkor állj tovább! Ha nem tudod emelni a terhet, akkor el a kezekkel! Tanácsadás helyett add neki Isten ígéreteit, imatámogatást, fizikai segítséget, anyagi támogatást. Ha az ige vigaszát nyújtod, akkor teszel jól."

„Ne félj tehát kicsiny csapat, / Ha rád felleg borúl, / Kegyelmet rejt s belőle majd / Áldás esője hull. / Bízzál az Úrban, rólad Ő / Meg nem feledkezik, / Sorsod sötétlő árnya közt / Szent arca rejtezik." (Hallelujah! 223)