Igehirdetés – 2020. május 17. vasárnap

Igehirdetés - 2020. május 17. vasárnap - Gyöngyösön és szórványaiban

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

ÁBRAHÁM HAZATÉRÉSE - 1 Mózes 13,1-4

„Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, amije volt." - 1 Mózes 13,1

Ez a történet egy sorozatnak a folytatása. Ha a nyelvem botlott, azért volt, mert Abrámot olvasunk itt, de valójában Ábrahámról van szó, aki vándorlását a babiloni Ur

városából indulva kezdte el, majd Háránban folytatta, és ott hívta el az ÚR Abrámot, hogy Ábrahám legyen - „sok nép atyja", hogy földet adjon, hogy utódot adjon, és hogy ígéretet adjon, hogy benne megáldatnak a föld minden népei. Ebben a sorozatban, Ábrahám sorsában, a saját arcképünket láthatjuk. Az ő hazatérésében is a saját arcképünket láthatjuk.

Először szeretnék a bujdosásról beszélni. Arany János „Fiamnak" című versében olvashatjuk: „bujdosunk e földi téreken". Ábrahám olyan ember volt, aki részben könnyen, részben nehezen talált otthonra „e földi téreken". Könnyen, hiszen elindult, Isten szavát követve, saját elindulását hitben látva, átélve. De ugyanakkor nehéz volt, mert bizonyosság kellett neki ugyanakkor arról, hogy jó helyen van. A megelőző bibliai részben, a 12. részben azt olvassuk, hogy Ábrahám Egyiptomban tartózkodik. És Egyiptomban nyugtalan volt a lelke! A hazugsága miatt is, mert feleségét a húgának mondta a fáraó előtt, és azért is, mert elszakították tőle Sárát. Bár nagy vagyont szerzett ott Egyiptomban, jó legelőn legeltek a jószágai, mégsem volt bizonyossága, hogy jó helyen van. Az éhség elől menekült és nem Isten szavára került Egyiptomba. Ha valaki nincs jó helyen - földi bujdosásunkban -, annak nehéz a szíve. Ábrahámnak bizonyosság kellett, hogy jó helyen „bujdosson e földi téreken". Isten az ő világegyetem fölötti valóságából lát bennünket. Látja az üres helyeket itt a templomban - de látja a te helyedet is, bezárva lakásodba. Isten lát téged, ott, ahol vagy, és számon tart a „földi bujdosásban". Ábrahám útját bujdosásnak nevezi a Szentírás: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük." (Zsidók 13,14)

A második, amiről ma szeretnék szólni: a hazatérés. Ábrahámnak ez az útja, amit itt olvastunk, egy hazatérés volt. A szöveg elmondja nekünk: „állomások szerint ment" (3.vers). Aki Ábrahám történetét olvassa Mózes 1. könyvében, világosan láthatja az állomásokat: Sikem, Bétel, Hebrón, majd a Mamré tölgyese. Ábrahám azon állomások szerint tért haza, amely állomásokon át annak idején Egyiptomba költözött. És visszatért az oltárhoz. Ez a hazatérés mindig visszatérés - az oltárhoz. Istennek ez a jó akarata, ez a jó szándéka a te életeddel is, hogy hazatérj! Jó azembernek hazajönni és visszatérni egy hosszú távollét után az édes otthonba! Jó visszatérni az emberszíveknek az Istenhez! És akiket megbántottunk, azokkal jó kibékülni, és újra szeretni őket! Erre a nyugalomra hív bennünket az ÚR, hogy a helyünkön legyünk. Ez a helyünk pedig a mi otthonunkban van. Jó hazatérni a templomba! jó hazatérni az Istenhez a bűnből, a bűn nyomorult világából! Térjünk hát vissza az Isten oltárához! „Az oltár helye" - olvassuk itt (4.vers). Addig a helyig jött Ábrahám, „ahol korábban is sátorozott Bétel és Aj között, annak az oltárnak a helyéig, amelyet ott először készített." Lehet, hogy közben lerombolták azt az oltárt. Lehet, hogy mások foglalták el azt a területet, de Ábrahám oda kellett, hogy visszataláljon. Valaki úgy mondta, hogy vissza kell mennie egy bukott hívő embernek addig a pontig, ahol elágazott az élete, és onnan kell a helyes irányba térnie. Térjünk hát mi is az otthonunkba! A mi otthonunk pedig az Isten igéje mellett van. Az Isten igéjét hogyha olvassuk, akkor hazatalálunk. És olvashatjuk újra a közösségben! Nehémiás könyvében Ezsdrás olvasta fel az igét, a léviták magyarázták, a nép pedig sírt (Nehémiás 8,5 és 8,9). Sírunk mi is, amikor újra visszatérünk az Isten házába. Visszatérünk mi is a templomba, és itt vár ránk a régi biblia, a régi énekeskönyv. Ezekben a „karantén napokban" találtam meg én is újra azt a bibliát, amelyet 1794-ben nyomtattak Utrechben (Hollandiában), abban az esztendőben, amikor a mi templomunk felépült. Ez a biblia 10 ezer példányban került Magyarországba. Ebből egy itt van Gyöngyösön. Ez „Pethe Ferenc bibliája" - így nevezi a könyvészeti tudomány. Ennek a bibliának a végén találjuk az igeolvasási útmutatót, „mutató táblát" a Szentírás olvasására, amely egy év alatt végig olvastatja a Bibliát. Akkor találunk haza Istenhez, hogyha újra olvassuk a Bibliát. Számomra ez az összegzése az elmúlt heteknek. Akkor vagyok a helyemen, és akkor vagyok boldog ember, hogyha olvasom az Isten igéjét. Térjünk vissza az oltárhoz, az Isten írott igéjéhez! És hogyha visszatértünk, akkor hívjuk segítségül az ÚR nevét (Róma 10,13)!

A harmadik, amiről szeretnék szólni, az nem más, mint az oltár. A mi oltárunk, ahová visszatérhetünk, Jézus Krisztus. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta..." (János 3,16). Ott fenn a hegyen, a Golgota hegyén „van az a hely, ahol a szív békére lel"! Ábrahám, miközben kereste a helyet, ahol sátorozhat, eljutott eddig a helyig, a Mórijjá hegyig. És ott, „a hegyeknek egyikén", feláldozta azt az áldozatot, akit Isten gondviselése adott számára. Az ÚR maga gondoskodott „az áldozatra való bárányról" (1 Mózes 22,8) A mi oltárunk, ahová visszatérhetünk, „ott fenn a hegyen az a hely, ahol a szív békére lel". Jelöljük meg ezt az oltárt, Testvéreim! Eszembe jutottak a gyerekkori élmények, a mátrai kirándulások. Egy-egy forrásnál tele voltak vésve a fák jelekkel, monogrammokkal. A barátok, a szerelmesek emlékeztető jeleket véstek azokba, hogy talán évek múlva is lássák a szeretetet, amely azon a helyen az övék volt. Ilyen a mi oltárunk! Az Isten szeretete ragyog fel rajta Jézus Krisztusban! Ennél a Bételben újra felépített oltárnál Ábrahám többet lát, mint az első alkalommal. már nemcsak Isten nagyságát, világteremtő hatalmát látja, hanem látja az Ő világmegváltó hatalmát is. És látja a saját alkalmatlanságát. Ő, aki azt gondolta, hogy minden olyan könnyedén fog menni. A mi oltárunk: a bűnbánat és a bűnvallás!

Negyedik üzenetünk a megújult életről szól. Ábrahám rengeteg kolonccal érkezett vissza az egyiptomi tartózkodásából. A biblia szövege többször is felsorolja Ábrahám sátrait, juhait, marháit, szamarait, tevéit, szolgáit, szolgálóleányait, ezüstjét, aranyát.  Amikor a „gazdag" szót olvassuk (2.vers), akkor ez szó szerint azt jelenti a héber nyelvben: „nehéz értéktárgyakkal megrakott". Mennyi koloncot hordozunk mi is! Pedig „semmit nem hoztunk a világra, és semmit nem is vihetünk el" (1 Timóteus 6,7). Ábrahámnak megújult az élete. Már nem ragaszkodik ehhez a sok „konc-kolonc"-hoz, hanem felelősséggel járja az útját. Eddig csak a saját sorsára ügyelt, de itt most már a többiekére is. Ha valaki tovább olvassa a fejezetet, akkor Lótról lesz majd szó, aki Ábrahámmal együtt indult el a nagy vándorlásra. A 12. részben azt olvassuk, hogy amikor Ábrahám elindult, akkor „Lót is vele ment". De Lótról nem olvassuk, hogy neki is az ÚR mondta, hogy menjen - ő csak „vele ment". Hányan tartoznak ebbe a csoportba, akik csak úgy „vele mennek"! Akik elmondhatják - és el is mondják, hogy „engem is megkereszteltek, én is konfirmáltam, én is templomban esküdtem, nekem is van bibliám stb.". Azért, mert a másik elindul - ő „vele megy". Ez még a testi hívő állapota, életgyakorlata! Ábrahám viszont a lelki hívő, aki odafigyel Isten helyreállító kegyelmére, és már nem hurcolja a többi koloncot magával, hanem kész azt letenni. Bizonyítják ezt a következő történetek, amikor elválik Lóttól, és inkább választja a pusztaságot, mint a gazdag termővidéket, mert kész lemondani, hogy az Istennel maradjon közösségben. Vagy amikor éppen Lótot menti meg a nagy királyokkal való csatában, és ebben a megmentésben nem kéri a zsákmányt, hanem visszautasítja (1 Mózes 14,22-24). „Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott... mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten." (Zsidók 11,10) Megújult életünkben nemcsak az orrunkig látunk, hanem sokkal távolabb: addig a városig, addig a hazáig, azokig az ígéretekig, amelyekben nem csalódunk, Isten hatalmáig, aminek nincs határa! Amely hatalom megújítja az életünket és boldoggá teszi a szívünket. Ámen.