Digitális igehirdetés – 2020. április 13. Húsvéthétfő

Húsvéthétfői digitális igehirdetés - 2020. április 13. Gyöngyös

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

SZIMFÓNIA ÉLET ÉS HALÁL MESGYÉJÉRŐL

Alapige: Zsoltárok 118,17 „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR tetteit!"

Egy évtizeddel ezelőtt forgott közkézen az interneten egy diavetítés (ppt) „A Biblia közepe" címmel, a következő szöveggel: „Melyik a Biblia legrövidebb fejezete? A 117. zsoltár. És melyik fejezet a leghosszabb a Bibliában? A 119. zsoltár. Melyik fejezet van a Bibliában pontosan a közepén? Ami a kettő között van, vagyis a 118. zsoltár.  594 fejezet van a 118. zsoltár előtt és 594 fejezet van a 118. zsoltár után is." A vetítés felteszi az a kérdést is: Vajon az itt olvasható központi vers különleges fontossággal bír-e számunkra Isten akaratát illetően? Szeretnék most így felelni erre a kérdésre: a Biblia szívében olvasottak különleges fontossággal bírnak számunkra, számomra(!) ezen a Húsvéton. A Bibliaolvasó Kalauz az elmúlt két ünnepi vasárnapon olvastatta velünk ezt a zsoltárt, melynek középpontjában a 14-18. versek vannak. A 118. zsoltár a Páska ünnepén énekelt zsoltár, a páskavacsora után énekli az istenfélő zsidók. Élet és halál fordulatáról szól ennek a zsoltárnak a közepe.

A Biblia nem véletlenül ellenpontozza az élet dolgát a halállal. Az Éden-kertben az asszony felidézi Isten parancsát, amely a legsúlyosabb döntésre vonatkozik (1 Mózes 3,3). Amit az ember elrontott, azt állította helyre Isten a mi Urunk Jézus Krisztus áldozatával. Erre vonatkozik az az ige is, amit az ünnepre készülve választottam gyülekezetünknek és az igehallgatóknak az idén: „Krisztus Jézus...megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet." (2 Timóteus 1,10) A Feltámadott Jézus minden tanítása arról szól, hogy hív minket a halálból az életre, az örök lelki halálból a múlhatatlan lelki életre.

A zsoltár írója, „Dávid úgy beszél, mint aki a sírból emelkedik ki. Ugyanaz a személy, aki azt mondja: nem halok meg, ismeri el, hogy megmenekült a haláltól, mely oly közel volt már hozzá, mint egy halálraítélthez" - olvashatjuk Kálvin magyarázatában. A zsoltár keletkezésénél ott van a személyesség. Csak az tudja igazán értékelni az életet, aki legalább egyszer életében már eljutott a fizikai megsemmisülés szélére, és megmenekült.

Az első kérdés, amit ma feltehetünk, ez: miért élek még? Egyszer, vagy talán többször, engem is csak alig egy lépés választott el a haláltól (1 Sámuel 20,4). Negyven éve -gyermekként - tüdőgyulladással feküdtem a gyöngyösi kórházban (a még meglévő régi épület földszintjén). Napokig lengett az inga: élet vagy halál. Édesanyám - kórházi dolgozóként és anyaként - naponta többször szorította a kezemet. Mondhatok műtéteket, kirándulások és  utazások élményeit, baleseteket. Nem egy betegséget, ezt a mostanit is, amiben ezt a prédikációt megfogalmazom. „Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" - olvashatjuk itt, a 118. zsoltár következő versében (18. vers).

Ézsaiás próféta könyvében szerepel Ezékiás király, aki így vall súlyos betegségéről: „Már azt gondoltam, hogy életem delén kell átmennem a holtak hazája kapuin... azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat az élők földjén. Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a kész vásznat, elvágja az ÚR életem fonalát; még egy nap talán, de aztán éjjel biztosan végez velem! Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán... Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, úgy nyögtem, mint a galamb. Szemeim bágyadtan néztek a magasba: Uram, szenvedek, segíts rajtam" (Ézsaiás 38,10-14). Ezen a Húsvéton elcsendesedhetünk, emlékezhetünk arra, hogy élünk még. Emlékezhetünk minden reggelen (Zsoltárok 30,6; 68,20-21; Jeremiás Siralmai 3,22-23). Aki él, miután a halál szélén állott, és tudatára ébred, hogy mit jelent az élet dolga, aki csodálattal tekint arra a kegyelemre, amely őt testestől-lelkestől megőrizte, az ilyen ember énekel, megdöbbenve áll meg és kiált fel. „Úgy üdvözli az új napot, mint menyasszonyát." (Kornelis Heiko Miskotte) Amiért élhetünk még, az az ÚR felemelt jobbkeze, innen származik a mi biztonságunk és lehetőségünk. Azt állapította meg az utókor, hogy Luther kedvenc zsoltára volt a 118. zsoltár. Ő így tanít „a Biblia közepé"-ről: „Ne bízd magad semmire, ne bizakodj senkiben, hanem csak az Úrban egyedül. Mert az Úr a mi erősségünk - mindenünk. Csak Ő a mi énekünk. Benne bizonnyal üdvösségünk lesz. Ez az Úr pedig ki volna más,  mint Jézus Krisztus, aki valóságos Isten... s valóságos ember is...?! Ő az, akit az ige erősségként, hatalomként, énekként és szabadításként magasztal. De Krisztus csak akkor lehet erősségünk, ha a saját erőnkben többé nem bizakodunk. Ha a kereszthez von mindenféle szenvedés, akkor nekünk is zsoltárunkká, énekünkké lesz.. Aztán jön a szabadulás és a diadalom - örök életre."

Ha megértettük azt, hogy mi okból élünk még, nézzük az a kérdést is egyúttal: mi célból élünk? Isten ránk bízta, hogy megtaláljuk az élet értelmét (Prédikátor 3,11), az életünk irányítópontját. Minden vasárnap alkalmas idő arra, hogy ezen elgondolkodjunk. Ez a hosszú, különös, vészhelyzeti húsvéti csend különösen alkalmas idő! Ne keressük a Szentíráson kívül a választ! (pl. az előbb felvillant előttem a világhálón, hogy az agykontroll technika ajánlja magát) Itt van előttünk az életünk céljára adott válasz ebben a zsoltármondatban is: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR tetteit!" „Isten nem azért hosszabbítja meg népének életét, hogy étellel és itallal tömhessék tele magukat, alhassanak annyit, amennyit csak akarnak, és élvezzenek minden mulandó áldást, hanem hogy Őt magasztalják jótéteményeiért, melyeket naponta áraszt rájuk" - tanítja magyarázatában Kálvin. Nem önzésünk fokozása a célja Isten általi megmentésünknek, hanem az Ő nevének, tetteinek dicsérete. Ahogy a héber szó kifejezi: hogy elbeszéljük, felsoroljuk, megszámláljuk, hirdessük, sőt „megírjuk"(!) az ÚR nagy munkáit, az Ő nagy nevét. A „megszabadított engem" kifejezés (14.vers) „lísúah", aminek szótári alakja „jösúah", azaz Jézus. Az Ő nevét találjuk a 118. zsoltár közepében! A feltámadás ünnepe van ma. Annak az ünnepe, hogy Jézus Krisztus véglegesen győzelmet aratott minden ellensége felett, akik nekem is ellenségeim (Heidelbergi Káté 52. felelet). Az élő Jézus Krisztus az, akin keresztül a csata végső sorsa eldől a mi életünkben is.

Ezen a Húsvéton eszembe jutottak a régebbiek, amiket a falusi gyülekezetben töltöttem. Ültünk a gyülekezeti teremben, az ünnep délutáni istentiszteleteken, ahol a teológiáról küldött fiatal legátus prédikált. Ültünk, a gyülekezetből 3-4-en (a feleségem a gyerekek miatt nem tudott jönni már délután). Volt úgy, hogy beharangozáskor még nem volt senki a teremben, csak én, meg az izguló legátus, aki első húsvéti prédikációját kezdte volna (mindig kettővel kellett készülnie). Mindig bekészítettem a gitárt is, hogy kántor nélkül is legyen hangszeres kíséret. Volt úgy, hogy már a folyosón állva szorongott, amikor telefonáltam a szomszéd házakba, hogy jöjjenek, mert nincs senki, aki meghallgassa fiatal fiút / leányt. És akkor jött a szomszédasszony, vidáman mosolyogva. Hiszen Húsvétot ünneplünk! Idén azért is élőek ezek az emlékek, mert az a testvér már nem Isten földi népében ünnepel az idén. Februárban, névünnepe előtt, hazatért Juliska néni. A. Boldog. Feltámadás. Reménysége. Alatt. (A.B.F.R.A.)

„Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben." (Kolossé 3,3-4) Adja a feltámadásnak ez a reménysége a mi életünknek az örökké boldog szimfóniát!