Digitális igehirdetés – 2021. április 4. Húsvétvasárnapi istentisztelet

Húsvétvasárnapi digitális igehirdetés - 2021. április 4. - Gyöngyös és szórványai

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

HÚSVÉTI NYOMOZÁSTÓL A HÚSVÉTI HITIG

Alapige: János 20,1-9

„Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt."

A negyedik evangéliumban egy szemtanú beszéli el Jézus feltámadását. Az események tanúja az élményét próbálja szavakba önteni. Tulajdonképpen egy nyomozás történik, annak a kinyomozása, hogy mi történt Jézus sírjánál, mi történt Jézus holttestével. A modern kor nyelvével - a krimi-filmek nyomán - úgy is nevezhetjük, hogy itt egy „helyszínelés" történik. A helyszíneléssel állapíthatjuk meg az igazságot egy vizsgált eseményről. Az evangélium megelőző fejezetében Jézus haláláról olvasunk. A szemtanú alaposan beszél róla: egyedül János evangélista említi meg azt, hogy a kivégzésen résztvevő egyik katona lándzsával átszúrta a holttestet, amelyből azonnal víz és vér jött ki, valamint ez a negyedik evangélium szól arról is, hogy a levett holttesteken a lábszárcsontokat megtörik, de Jézus Krisztus holttestén ez nem történik meg - a prófécia szerint (János 19,31-36; Zsoltárok 34,21). A halál leírását olvassuk a szemtanú szemével. A leírás még azt is rögzíti, hogy mit mondott az elbeszélőnek, „a szeretett tanítvány"-nak, azaz Jánosnak a keresztről Jézus: „Íme, a te anyád!", és mit mondott Máriának: „Asszony, íme, a te fiad!" (János 19,26-27), ezzel a végakarati rendelkezéssel egymásra bízva őket. János, a szemtanú akarja az élményét szavakba önteni ezen a különös húsvét reggeli nyomozáson. Péter apostol nyomában szalad a sírhoz, Mária Magdaléna híradása nyomán ketten sietnek megállapítani a nyomokból, hogy mi történt. De a leírásból kiderül, hogy amikor megszemlélték a nyomokat és visszaindulnak, még akkor sem értik, hogy mi történt (9. vers). A krimi-filmekben a nyomozás, a helyszínelés népszerű dolog, sokakat érdekel. Akkor hát közmegegyezéssel gondolkozhatunk a halálról, beszélhetünk a halálról? Vagy ez egy olyan téma, amitől félünk, amit gyermek, felnőtt vagy haldokló elől mindenképpen takarjunk el? Ma már ritka dolog, hogy valaki az otthonában hal meg, amikor családtagok vannak körülötte a végállapot óráiban. Ne is gondolkozzunk a halálról, ne is beszéljünk róla? Ellentmondásos a viszonyulásunk: ki akarjuk kerülni a halált, ugyanakkor mégsem kerülhetjük el, nem kerülheti el közülünk senki sem. És bárhogyan is, ahogy a halálról gondolkodunk, annak hatása van a mindennapi életünkre. Ha valaki csak a testi világot látja, ha valaki úgy gondolja, hogy csak ez az életem van, és nem foglalkozik a halállal, akkor úgy él, mintha csak a mának élne. Ezt a szemléletet tükrözi Pál apostolnak - éppen a feltámadásról írott - himnusza kezdetén levő megjegyzés: „akkor »együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk«" (1 Korinthus 15,32) A másik szemléleti viszony ennek az ellentéte: ha valaki túl sokat foglalkozik a halállal. Azt vallják: ne a máért éljünk mert van reinkarnáció! Folytatom majd, lesz majd egy következő életem, vagy több életem lesz, ahol helyreállhat mindaz, amit itt elrontottam, szóval valami módon mindenképpen tovább fogok élni. A negyedik evangélium szemtanúi elbeszélése mindazáltal nem Jézus Krisztus halálára, hanem elsősorban az Ő feltámadására is irányítja gondolatunkat. Üzenetünk fő kérdése ebben az ünnepi igehirdetésben: hogyan juthatunk el a húsvéti nyomozástól a húsvéti hitig? Ezt derítsük ki most együtt, végigkövetve az első szemtanúkat! I. A nyomozásnál az első feladat a tények megállapítása. Erre törekszik a „helyszínelés". Aki Jeruzsálemből a város mellett lévő temetőhelyre, Jézus sírjához kiment, az megállapíthatta, hogy a sír üres. Ez egy mindenki által elismert húsvéti tény. Nem vonta kétségbe senki. Ugyanakkor - érdekes módon - a sírkő elhengerítését senki nem vállalta magára. Gondoljunk arra, hogy le volt pecsételve a hatóságok által. Egy másik evangélium leírásában az asszonyok éppen azért aggódtak, hogy ki fogja elhengeríteni a zárókövet Jézus sírjáról (Márk 16,3). Az üres sír bizonyítékára gondolva ezt is mondhatnánk: „milyen jó annak, aki láthatta az üres sírt"! Most az egész világ irigykedik azokra, akik Jeruzsálemben ünnepelhetnek, mert ott a nagyszámú oltás következményeként „vége a vírusjárványnak". Jó azoknak, akik láthatták vagy ma láthatják a szent sírt vagy a - protestánsok által felkeresett - sziklasírt? Éppen a negyedik evangélium szól leginkább arról, hogy „hitben járunk, nem látásban" (János 20,29; 2 Korinthus 5,7) Az első a helyszínelés során senki sem ismerte el, hogy hozzányúlt a sírkőhöz, a holttesthez vagy a halotti leplekhez! Nem a zárókővel vagy a leplekkel történt későbbi dolgok a fontosak (bármennyire is fantáziálnak erről a régészeti vizsgálatok során). Az a fontos, hogy Jézus Krisztus feltámadásában higgyünk, még pedig az ige alapján higgyünk! Isten azt akarja, hogy a mi feltámadás-hitünk ne a látványhoz, hanem az igéhez kötődjék. A próféciában ezt olvashatjuk: „Két múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte." (Hóseás 6,2) A Messiás feltámadása az Írások alapján történik meg. Isten azt akarja, hogy higgyünk az írás bizonyságtételének. Meg van írva: „Nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson" (Zsoltárok 16,10) Ötven nappal Jézus feltámadása után, Péter apostol is erre a feltámadás hitre hivatkozik az izraeliták előtt. (Apostolok Cselekedetei 2,27) Zsoltáros imádságában tehát Dávid megjövendölte a Messiás feltámadását. Ezen felül maga Jézus mondta meg előre a tanítványainak: „...szomorúságotok örömre fordul... mert én élek, és ti is élni fogtok" (János 16,20; 14,19) Amikor a bizonyítékokat keressük és „helyszínelünk", addig nem ér semmit bármi felismerés, amíg el nem hisszük, hogy mindezt Isten előre megmondta, hogy mindez akkor beteljesedett, és velünk is be fog teljesedni! Ne szomorítsuk meg a feltámadott Jézus Krisztust azzal, hogy az ige számunkra nem bizonyíték! Arra akar elvezetni minket Isten, hogy legyen bizonyos számunkra az Ő igéje, amit igazolnak a tények, az üres sír ténye is. II. A nyomozásnál a második lépés a történtek magyarázata. Jézus ellenfelei meg sem kísérlik letagadni, hogy a sír üres. Máté evangéliuma beszámol arról a kísérletükről, hogy lefizetik az őröket, de az őrök sem tagadják azt, hogy üres a sír, hanem az adott gondolatmenet alapján magyarázzák, hogy mért üres (Máté 28,11-15). Jézus hívei és ellenségei itt párhuzamosan gondolkodnak: mindenki azzal magyarázza az üres sírt, hogy ellopták a holttestet (Máté 28,13; János 20,13). Azonban a spekulációs magyarázat mindig több hitet követel, mint maga az igazi hit. Mert nem lehet egykönnyen elhinni, hogy a megriadt tanítványok, akik közül az egyik elárulta, a másik letagadta Jézust, a többiek pedig mutatkozni se mertek, hogy azok a tanítványok, akik nagyon féltek és bezárkóztak, most egyszerre annyira vakmerőek legyenek, hogy ellopják Jézus holttestét! Azt is nehéz elhinni, hogy az őrök olyan mélyen aludtak, hogy közben a felébresztésük nélkül a sírt fel lehetett törni, és a nehéz holttestet észrevétlenül el lehetett cipelni. Azt meg egyáltalán nem lehet elhinni, hogy a tanítványok megtámadták az őröket, lefegyverezték őket, és úgy vitték el Jézus holttestét, mint valami győzelmi zsákmányt. A holttestnek soha senki nem bukkant a nyomára, Jézus csontjaiból soha senki sem mutatott fel egy darabot sem. A valódi hit sokkal egyszerűbb ennél a bonyolult magyarázkodásnál! Jussunk el az erőltetett magyarázatoktól az egyszerű húsvéti hitig! III. A „helyszínelés" fő tárgyi bizonyítéka nem is az üres sír, hanem az ottmaradt leplek. A negyedik evangélium szemtanú általi feltámadás leírásának ez a legfontosabb jegye. János, a szemtanú „behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be." (5. vers) Péter, a másik szemtanú is bement a sírba „és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen." (6-7. vers) Milyen részletesen írja le ez az elbeszélés a feltámadás bizonyítékait! Itt nem egy lepelről, hanem kettőről, talán háromról is szó van, amelyek összegömbölyödve, összegöngyölve vannak a sziklasírban. Tehát nem lefejtve, lecsavarva vagy leszaggatva, hanem összegöngyölítve, összeroskadva láthatóak ott, hiszen egyik pillanatban még bennük volt a holttest, majd a másik pillanatban súlyuk miatt összezuhantak, mivel mintegy ötven kiló illatszer volt rétegeik között! A lepleket nem elhajították, nem félredobták, hanem össze vannak göngyölödve. Az eredeti görög szó nagyon jól érzékelteti a kerekded alakot, amelyet az üres göngyöleg megtartott. A látvány magára a feltámadás jellegére is rámutat. A síri leplekhez senki sem nyúlt, senki sem hajtogatta őket össze, ember azokat nem bolygatta. Olyan volt ez a gyolcs-göngyöleg, mint egy gubó, amelyből a pillangó kirepült. IV. Mennyire vagyunk felszínesek és mennyire vagyunk alaposak, amikor olvassuk a bibliai szöveget? Nem mindegy, hogy milyen mélységgel „nyomozunk". Többféle szót használ János evangélista erre a kifejezésre, hogy „látta". Az evangélium egész 20. fejezete tele van ezzel a kifejezéssel, tizenkétszer szerepel ez a szó ebben a fejezetben. „Látta" - de felszínesen vagy alaposan látta? A mi világunknak egyre inkább jellemzője a felszínesség. Valamit gyorsan meg akarunk nézni, minél többet akarunk látni, sajnos legtöbbször kevésbé mélyen. Felszínesek a barátságaink. Van egy régi kínai közmondás: „A barátodhoz vezető ösvényt sose nője be a fű." Ma a barátságok sokszor olyanokká válnak, hogy benövi a fű az egymáshoz vezető ösvényt. Felszínes a házasságunk. Manapság a házastársak csak megbeszélik a dolgokat, de nem szoktak elbeszélgetni egymással. Jó esetben beszámolnak arról, hogy ki mit intézett el és hogyan. Ekkor vagy összevesznek, hogy az egyik nem jól intézte el, vagy reagálás nélkül tudomásul veszik a történteket. Aztán odaülnek a tévé vagy a saját számítógép elé, véletlenül sem néznek egymás szemébe, majd fáradtan vagy szótlanul lefekszenek és elalszanak. Felszínes a szülői létünk. Hol vannak a meghitt beszélgetések, a bizalmas közlések, a megértő tanácsok! Nem szánunk arra időt, hogy ilyen helyzeteket teremtsünk, hogy egymás számára fogadókészek legyünk. Szinte csak az aktuális helyzetekkel és az anyagi vonatkozású szükségekkel foglalkozunk. Felszínes a tanulásunk. Hiányzik az átgondolás, a szemlélet kialakulása, a meggyőződés kiérlelődése. Felszínes az evésünk. Az átlagos étkezésnél nem értékeljük a belefektetett munkát, megszokva és rendszerint gyorsan fogyasztunk, nem élvezzük az ízeket. Felszínes még az alvásunk is. Ennek sok hátránya van, mert a friss ismereteket a mély alvás közben égeti be az agykéregbe az agy. De ha nincs mély alvás, csak a gyors szemmozgásos fázis, akkor nem égetődik be. Felszínes egymás megítélése. Ezt-azt hallottam valakiről, és azonnal véleményt alakítok ki róla. Nem ismerem a részleteket, de azért megvan a véleményem. Sok kárt okozunk ezzel. Felszínes a hitéletünk is. János evangéliumában Jézus feltámadása elbeszélésében a meghökkentő tényeknek háromféle szemlélete van. Az első a felszínes. Csak azt látja, ami egy külsőleges, felületes odapillantásban éppen látható. Csak azt látja, hogy valami történt, hogy a kő el van hengerítve a sírkamra bejáratából. De hogy mi történt valójában, azt már nem gondolja végig. Nem töpreng rajta. Izgatottan elsiet, és a lélekben ott marad egy megoldatlan rejtély. Ez a szemlélet Mária Magdaléna magatartásában tükröződik. A második az elméleti szemlélet. Az itt szeplő görög szóból a „teoretikus" kifejezésünk származik. A kereső lélek kutató látása, a kritikus szellem vizsgálódása ez a szemlélet. Amikor valaki utánanéz a dolgoknak, és mérlegeli, amit lát. Elgondolkodik rajta, és próbálja megfejteni a titkot. Magyarázatot keres rá, megpróbálja érthetővé tenni az érthetetlent. A feltámadás titkára azonban ilyen logikai fejtegetéssel nem lehet rájönni. Ez Péter magatartásának jellemzője. A harmadik a lényeget megragadó szemlélet. Ez valahogy egy belső látás, a hit szemével való látás. Túllát a pusztán szemmel láthatókon, a külsőségek mögé lát. Ez a lényeget megragadó látás látja egyedül azt, hogy a látható világon túl egy lelki világ is van! Vagyis meglátja és felismeri a titkot. (Az itt szereplő görög szóból a „horizont" szavunk származik.) Ez a szemlélet János, „a szeretett tanítvány" magatartásának jellemzője. Ez az igazi húsvéti élmény! A megtörtént valóság az, hogy Jézus Krisztus feltámadott! Nem tudta fogva tartani a sír, a halál. A Jézus által feltámasztott személyek fölött csak egy időre tört meg a halál hatalma. Egy idő múlva újra meg kellett halniuk. Jézus Krisztus viszont örökre hagyta el a halál birodalmát. Az Ő feltámadása nem visszatérés az ideigvalóságba, hanem áttörés az örökkévalóságba! Krisztus a halál legyőzője. És ebbe a győzelembe bennünket is belevon. „Megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet" (2 Timóteus 1,10) „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől." (Róma 8,1-2) Mennyire vagyunk alaposak, amikor olvassuk János evangéliumának a 20. részét? Eljutunk addig, ahova az elbeszélés el akar bennünket vezetni? „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében." (János 20,31) Gyülekezetünkben a gyerekekkel ilyen húsvéti időszakban játszóházat szoktunk tartani, amikor készítenek valami kis ajándékot, amit átadnak a családban, vagy maguk örülnek neki. Legegyszerűbb az, amikor - korunk vívmányának megfelelően - csokoládéból kivett műanyag tojást kapnak kézbe. Ezzel szoktuk őket tanítani. Van egy olyan tanításunk, hogy ezekbe a műanyag, ketté szedhető tojásokba különböző kis dolgokat teszünk be: picike szappant, picike szögeket, picike kövecskét - és ezekkel magyarázzuk végig Jézus halálát és feltámadását. Ez így egy képes sorozat, amelynek végén, az utolsó tojásban, amikor szétnyitjuk, nem találunk semmit. Ez az utolsó szétnyitott tojás jelképezi a lelki valóságot. Testileg beszélhetünk kövekről, szappanról, szögekről, és sok mindenről, ami velejárója a húsvétnak, de a legfontosabb ez az utolsó, vagyis a lelki üzenet. Az utolsó tojás üres, mert Jézus feltámadott a sírból! Ide kapcsolódik egy többször emlegetett történet, amit a gyerekeknek ilyenkor el szoktunk mondani. Egy hittan csoportban húsvétra készülődtek. A nyolc gyermek közül az egyik értelmi fogyatékos volt. A tanítónő ezért egyszerű feladatot adott: a gyerekek egy-egy műanyagtojást kaptak, hogy tegyenek bele valamit, ami a húsvét üzenetét jelképezi. A következő hittanórán közösen bontogatták a visszahozott tojásokat. Az egyikben egy szép virág volt. A tanítónő megkérdezte, hogy kié? Egy kislány jelentkezett, az övé volt a tojás. „Igazán szép jelképe a tavasznak"- dicsérte meg a kislányt a tanítónő. A másik tojásban egy kövecske és moha volt. Ez a tojás egy fiúé volt, aki így szólt: „Ha kivisszük az erdőbe, a követ idővel majd benövi a moha, ami a száraz kövön tenyésző életet jelenti." A harmadik tojás egy gyönyörű pillangót rejtett. Tulajdonosa így magyarázta: „Először bebábozódik, majd lepke lesz belőle." A tanítónő izgatott volt, amikor a fogyatékos kisfiú tojásához értek. Amikor felbontották, a tojás üres volt. Mindannyian megdöbbentek. „Nem értetted meg a feladatot?" - kérdezte szomorúan a tanítónő a fogyatékos gyermeket. „Dehogynem" - válaszolta a kisfiú. „A tojás azért üres, mert a húsvéti sír is üres volt!" A gyerekek a választ hallva tapsoltak, éljeneztek, és a tanítónő boldogan szorította magához a fiút. Sajnos, a beteg gyermek néhány nap múlva meghalt. Húsvét után temették. Koporsójára társai és a tanítónő kis műanyag tojásokat helyeztek. Mind a nyolc tojás üres volt. „Hitben járunk, nem látásban." A hívő lelkeken nincs hatalma a halálnak. Nemcsak a testi halálunkból van felszabadító, békességes gondolat, hogy feltámadunk, hanem a hitetlenségből is. Amikor Jézus megjelenik a tanítványoknak, mint dicső Úr, akkor azt mondja nekik, és azt veti a szemükre: „Kemény a ti szívetek!" (Márk 16,14) „Szkléro-kardia", ahogy a görög szöveg kifejezi, a „keménység" (szklerózis) és a „szív" (kardia) szóösszetételeként. A keménység a hitetlenség. Ha valaki nyomoz, őszintén tegye, ne felszínes legyen a nyomozása, hanem mély és hittel teli, hogy ő is legyen, ha nem is szemtanúja, de hitvallója a Húsvétnak!