Bibliaóra - 2020. április 1. (szerda este)

Alapige: 1 Korinthus 4,9/b

„...látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek."

Hónapok első vasárnapján az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány „Visszhang" c. 2020-as naptárából terveztük év elején a hónap első vasárnapi szószéki igehirdetést. Közmondásokra reflektálva történik a sorozat. Ennek a kezdetnek most különös folytatása a mai digitális bibliaóra (hiszen nem istentisztelet és nem is „hangzik"). Az április hónapra szóló közmondás ez: „A kibicnek semmi se drága". A képi „aláfestés" pedig szó szerint egy festmény, annak egy részlete. Ez a képi részlet Munkácsy Mihály „Krisztus Pilátus előtt" c. alkotásából való. A festményen a fehér ruhás Krisztus alakja körül ellenséges és indulatos tekinteteket festett meg a művész. A kiabáló alakok lehetnek a megfeleltetési üzenet szerint a „kibic"-ek. Akik kívülről, kíváncsiskodva nézik, harsány, nyers véleményüket kinyilvánítva az ítélethozatalt, a bírói szék elé hurcolt Krisztusról. A Korinthusi levélből idézett igénk szerint a hit útján elindult ember maga is látványosság, megfelelően Mesteréhez. Antipátia, kiabálás, gúny újra és újra rászakad, éppúgy, ahogy Jézus szenvedését is végigkísérte mindez. A „kibic" ennek a komoly életküzdelemnek a külső szemlélője (eredetileg egy asztali társasjáték nézője), olyan szereplő, aki felelőtlen tanácsokat osztogat, kéretlenül beleszól, feszültséget okoz. Neki nem drága a tét, hiszen nem részese a tanítványság komoly küzdelmének. Neki nem inge, hogy magára vegye: „akár élek, akár halok, nem az önmagamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulajdona vagyok". A kibic mintegy „teátrum"-ban, a lelátón foglal helyet. A küzdelem résztvevőjéről pedig azt mondja Pál apostol: „halálra szánt, halálra ítélt". Március idusán, nemzeti ünnepünkön - az egyházi karantén előtti utolsó napon - egy modern dokumentum - játékfilmet láttam a televízióban Schweidel Józsefről. Az egyetlen tábornok volt, akit kegyelemre terjesztettek fel, de Haynau elutasította. Egy feszülettel a kezében halt meg, golyó általi kivégzésben. Az ítéletvégrehajtáson résztvevő minorita pap ezt a feszületet átadta a tábornok ugyancsak Aradon raboskodó katona fiának. Megrendítő volt apa és fia utolsó üzenetváltása a börtönben. Ahogy a hit és becsület örökségét fiára bízta a „halálra szánt" tábornok. A minorita pap - habár becsületes módon - „kibic" volt ebben a történetben. Merjünk beleállni a küzdelembe, a hit küzdelmébe! „Nézzünk fel a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra..." Ne nézzünk a mindig újra visszatérő ellenségre! „Erőnk magában mit sem ér / mi csakhamar elesnénk; / De küzd értünk a hős vezér, / Kit Isten rendelt mellénk." (RÉ 390:2) Ne nézzünk a világ csábítására és megvetésére! Jézus Krisztus a gyalázattal nem törődve vállalta a keresztet (Zsidókhoz írt levél 12,2)! Ne nézzünk önmagunkra! Jézus képes arra, amire mi nem! Ne nézzünk a körülményekre! Tegyük félre a bennünket megkörnyékező bűnt! Ne nézzünk a jövő fenyegetéseire! Többen kapták ezekben a napokban a biztatást: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." (Ézsaiás 41,10) Amikor ezeket a sorokat írom, kezemben tartom Modersohn „Nézz Jézusra" c. könyvét. Emlékszem arra, hogy ezt a könyvet egy törékeny, alacsony, egyszerű, egész életén át hajadon, idős nőtestvérnek adtam ajándékba élete egyik utolsó évében. Még részese voltam annak az egyszerű örömnek, amit a könyv olvasása okozott neki. Éva néni 22 évesen (1947-ben), az alcsúti platánok alatt fogadta el Jézust élete Urának. Ahogy később megtudtam, első - és egyben utolsó - szerelmi csalódása után. Rengeteg megalázást, hátratételt, gúnyolódást hordozott, több mint ötven évig. De mindig ott volt a hívők között, egyetlen alkalomról se hiányzott. Isten különös útja, hogy én foghattam le a szemét, ott sírva széke mellett, ahol a halál érte őt. Hiszem, hogy az örök életre ment, ahogy egész életében vágyott rá. Modersohn könyve elején idézi: „Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűnömet. (Ézsaiás 38,17) Milyen drága Isten számára a mi megváltásunk és odaszánt életünk!