2018. május 06., vasárnap - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Köszöntjük az Édesanyákat

Bruno Ferrero írása

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet? 
- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen. 

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét: 
- Hat pár? 
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell. 
- Olyan sok? 
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok." 
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap. 
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból. 

Az angyal kíváncsian körbe repdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd. 
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr. 
- Tud gondolkodni? 
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr. 

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán. 
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal. 
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp. 
- Hát az meg mire jó? 
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget. 
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal. 

Finom melankóliával válaszolt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem! 

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?

Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. (Ézs. 49:15)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 175, összesen: 1178844

  • 2025. november 14., péntek

    A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola két új szárnyának bokrétaünnepén együtt ünne...
  • 2025. november 13., csütörtök

    Tágas Tér nyílt a délpesti fiatalok számára, ahol együtt élhetik meg a krisztusi szabadítást, a közösség örömét és istenkapcsolatuk elmélyítését.
  • 2025. november 13., csütörtök

    A második magyar nyelvű teljes, kinyomtatott Szentírás tavaszig egy gyulafehérvári időszaki kiállításon látható.
  • 2025. november 12., szerda

    Bálint Klára lelkipásztor maglódi szolgálatáért adtak hálát mindazok, akik gyülekezetében tapasztalták meg, mit is jelent a szívbéli bizalom és a hite...
  • 2025. november 11., kedd

    Tudósításunk a budapesti Ráday Házban tartott, második Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról.
  • 2025. november 10., hétfő

    Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Frider...
  • 2025. november 10., hétfő

    Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja.
  • 2025. november 10., hétfő

    Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. Az évfordulót 2025. november ...
  • 2025. november 07., péntek

    A kerítésen át ugrott be kora délután a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba he...
  • 2025. november 06., csütörtök

    Inspiráció, közösség és rálátás Isten munkájára – Budapesten tartja nemzetközi konferenciáját a City to City Europe felekezetközi városmissziós hálóza...