Istentisztelet 2016. december 18-án

Kattints a képre a hangért!

(Kereskényi Sándor)

Advent IV

Lekció: Mt 1,1-17

Textus: Zsid 3,1

Szeretett Testvérek!

Nem valami hálás feladat olyan bibliai részt olvasni, amire nehezen tud odafigyelni a gyülekezet. Ezért vállaltam ma magamra a tanítói ige, ahogy a régiek mondták, a „lectio divina" felolvasását (lekció azt jelenti: olvasás). Jézus nemzetségtáblázatát hallottuk Ábrahámtól Józsefig. Néhány név ismerősen csengett, pld.: Izsák, Jákób, Dávid. Volt amelyik „rémlett valahonnan"; Júda, Salamon, Jósiás. Jó részét viszont vissza kellene keresnünk a Bibliában, mert ugye, hányan tudnánk most megmondani, mit tudunk Pérecről, Sealtiélről, vagy éppen Azórról?

Karácsony előtt hét nappal, Jézus adventjére, megérkezésére emlékezve nem árt, ha szembenézünk azzal, hogy mi is rajta vagyunk Isten listáján. Ez a jegyzék abban hasonlít a Máté evangéliumának elején található nyilvántartáshoz, hogy abban is, és azon, amin a mi nevünk van feltüntetve, azok szerepelnek, akikkel Istennek terve volt, akikkel Istennek terve van.

Amikor „pont olyan" „jelentéktelennek", „kevésbé fontosnak" merjük nevezni magunkat, mint az evangélium listáján kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert bibliai szereplőket, akkor, azzal együtt azt is vállalnunk kell, hogy azokat minősítjük, akik Isten számára nélkülözhetetlenek. Azért adott nekik életet, azért tették azt, amit tettek, mert ők, éppen ők valósították meg Isten elképzeléseit.

Mindegyikükre szüksége volt ahhoz, hogy teljessé váljon az isteni szándék. Az Úr törekvése arra, hogy az ember megértse az Ő törekvéseit. Átlássuk, mit akar kihozni a teremtett világból, Jézus keresztjéből, a mi kis életünkből, a Bibliába írt isteni cél megvalósításából. Istennek szüksége van a lexikonokba, az enciklopédiákba írt nevek viselőire, a milliók által emlegetett hírességekre, de ugyanannyira kellesz neki te is és én is, akiknek a létezéséről néhány százan tudnak. Azért vagyunk a földön, mert valamit rajtunk keresztül hajt végre az Úr. Ha akarja, közli velünk az elgondolását, de az is lehet, hogy földi életünk végéig nem jövünk rá, mi volt az értelme. Ne is törődjünk vele. Nekünk bőven elég azt tudni, hogy Isten adta, adja az életünk értelmét. Az Ő értelmének vagyunk a megtestesítői.

Három héttel ezelőtt hallhattunk előadást Jan Vermeer festő életéről. Ennek a művésznek a barátja volt a nála egy héttel korábban, a helyi (delfti) kosárfonó házában született Anton van Leeuwenhoek. Róla sem hitték volna, hogy „Miből lesz a cserebogár?" Volt egy döcögő posztókereskedése, aminek bevételét ki kellett egészítenie a városházán; az ülnökök teremőre volt. Volt azonban egy hobbija. Szabad idejében üvegeket csiszolt. Nem volt iskolázott ember, kicsiny kuckójában, 400, egyre tökéletesebb munkája után, egy napon mégis keresztülnézett a hetek óta finomított, 270-szeres nagyítású lencsén. A mikroszkóp ősével először figyelte meg a hajszálerek keringését, a vörös vérsejteket és a bacilusokat, a madarak tollazatát, a rovarok ízelt lábait, mindent, ami keze ügyébe került. A saját köpetében felfedezte a baktériumokat (úgy hívta őket: bestiák), és azt is, hogy miután forró kávét ivott, ezek nem mozdultak. Vagyis: hővel elpusztíthatók. Sok más, nekünk már általános iskolában tanított ismeret mellett ő különböztette meg az egyszikű és kétszikű növényeket. Először a helyi értelmiség figyelt fel rá, de nem sokkal később már a Londoni Királyi Társaság tagja volt, majd olyan látogatókat kapott, mint az angol király, Nagy Frigyes porosz király, és Nagy Péter, minden oroszok cárja. (Képzeljétek el a feleségét, amikor a konyhából azt látta, hogy ezek a hintók megállnak a kapu előtt!...)

Miért mentem bele ebbe a kis tudománytörténeti ismertetésbe? Mert, ahogy említettem, Leeuwenhoek (lassan sikerül helyesen kiejtenem: Léűvenhuk) alig tanult valamit. Holland anyanyelvén kívül nem beszélt és nem értett más nyelvet. Mégis, ki merné állítani, hogy ezt a holland kiskereskedőt és teremőrt nem azért adta Isten a világra, hogy amatőr búvárkodásaival előre lendítse a biológiát, az orvostudományt, a kémiát, a fizikát? A nélkül, hogy tudta volna, mit tesz a világért? A nélkül, hogy tudta volna, Isten mire használja őt?

Jézus nemzetségtáblázatában minden egyes szereplő azért adatott, hogy Isten előrébb lendítse azt a folyamatot, amivel nem csak gyógyítja, de megmenti az embert. Jézus ősszülei mind-mind szerepet kaptak Isten kivitelezési tervében. Kik voltak ők? Különleges személyiségek? Igen, és nem. Különlegesek azért, mert kiválasztotta őket az Úr. És különösebben nem kiválóak azért, mert olyanok voltak, mint minden addig élt, és utánuk következő ember. Szent lelkesedésre és bűnre egyaránt fogékony teremtmények. Néhány példa: Támár, aki vérfertőzést követett el apósával, Júdával. Dávid és Betsabé, akik gyilkossággal vegyített házasságtöréssel kerültek közel egymáshoz. Ráháb, a pogány, jerikói örömlány, aki menedéket adott Józsué kémeinek. A remek Jósiás király, akinek azért kellett meghalnia, mert élete végén nem hallgatott Isten beszédére.

Mégis, Jézus nemzetségtáblázatában azok szerepelnek, akiket Isten megszentelt. Kiválasztott. Elhívott.

Mint ahogyan mindenki, akiket Jézus azóta kiválasztott, részesei annak a tovább folytatódó isteni műnek, ami még nem ért véget ezen a földön. Ha pedig részesei, szent statisztái vagyunk Isten elgondolásának, akkor ügyelnünk kell arra, hogy milyen munkafolyamatot bíz ránk a Tervező és Kivitelező Jézus Krisztus.

Az újszövetségi levél írója erre int minket: „szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra"! Hallottátok? Szent, vagyis: kiválasztott, elkülönített, megbízott testvérek! Ezek voltak az első olvasók. Ezek vagyunk most mi. A „mennyei elhívás részesei". Nem emberi idézés, behívás, alkalmazás, hívogatás, csábítás részesei, hanem az örökkévalóságból érkező, oda meghívást nyert „mennyei elhívás részesei". Mi, akiknek oda kell figyelnünk: „hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra".

Mi ez a „hitvallás"? Miről beszél a szent író? Hiszen a mi hitvallásunk, az Apostoli Hitvallás több száz évvel később keletkezett, mint a Biblia! Milyen hitvallásnak az apostola és főpapja Jézus? A megoldást megint az eredeti nyelvben találjuk meg. „Hitvallás" így hangzik görögül: „ὁμολογία" Homo = ugyanolyan. Logía = beszéd. Tegyük össze: ugyanaz a beszéd. A mi hitvallásunk nem más, mint az a beszéd, amit Jézustól kaptunk, amit tőle tudunk. Amiről egyféleképpen beszélünk. Amiről ugyanazt mondjuk.

A Jézus nemzetségtáblázatában feljegyzett személyek minden gyarlóságukat és erényüket beleszámítva, nem is sejtették, mégis ugyanazt tették, amit Isten tétetett meg velük. A Jézus óta élt „mennyei elhívás részesei", köztük mi is, ebben a templomban rendszeresen összejövő „szent testvérek", arra kapunk megbízást, hogy ugyanazt mondjuk, amit Jézus ad a szánkba. A betanult hitvalláson kívül azt, amit majd otthon, és az Isten által alaposan előkészített helyeken, időkben kell kimondanunk.

Nem merjük? Több bizonyosságot szeretnénk tudni a hitvallásunk, bizonyságtételünk értelméről, hasznáról? Látni szeretnénk az eredményét?

A Jézus nemzetségtáblázatában szereplő „elődeink", Isten mennyei elhívásának ószövetségi részesei sem tudták, mire megy ki az egész. Ábrahám nem azért hagyta ott összkomfortos civilizációját, mert előre látta Jézust, vagy a keresztyénség nagyszerűségét. Unokája, Jákób nem azért nemzett tizenkét fiút, hogy bebiztosítsa Jézus születését. Dávid nem azért karcolta bele valami kőbe az imáit, mert elképzelte, milyen szépek lesznek azok a reformátusok énekeskönyveiben. Salamon nem azért tartott el annyi feleséget és ágyast, mert nem bírt magával, hanem Roboám, a sorban következő utód megszületéséért. A sor végén, József pedig nem azért vette el a názáreti Máriát, mert igaz ember volt, hanem azért, mert álmában az Úr angyala azt mondta neki. Igaz emberként komolyan vette az álomban üzenetet közvetítő Urat.

Kedves, „szent testvéreim, mennyei elhívás részesei," ti, akik most igehirdetést, Isten Igéjét, annak magyarázatát hallgatjátok, „figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra"! Figyeljetek rá a karácsony előtti utolsó héten is! Figyeljetek rá, vegyétek észre (mert ez van itt, az Igében! /κατανοήσατε/) a jelentőségeteket! Azt, hogy magának a létezéseteknek mekkora súlya van Isten mérlegén!

Keresitek a parázsló, égő, vagy kiégésnek indult életetek értelmét? Nosza! Figyeljetek Jézusra! Vegyétek észre az adventi Jézust! Az érkező Istent! Aki Szentlelke útján bárhol, bármikor megjelenhet. Mint például ebben a templomban, ahová összekürtölte mindazokat, akik itt készülnek átvenni mennyei megbízatásuk ma délutánra, a következő hat napra, karácsony ünnepére, bármikorra érvényes meghatalmazását.

Ne feledd hát: része, és résztvevője vagy Isten tervének! Vedd észre a lábadat, kezedet, szádat, gondolatodat mozdító Jézust! Tartsd észben, hogy ő a tényleges munkaadód, és meglátod, minden, a legjelentéktelenebbnek, a legelhanyagolhatóbbnak, a legértelmetlenebbnek látszó perced is ragyogó, egészen egyedülálló jelentést fog nyerni!

Hogyne lenne így, hiszen Ő, Jézus adta neked! Hozd ki belőle azt, amit Ő rejtett el benne! És amikor elmosolyodsz, mert megértetted, hogy szent elhívásodat töltötted be, az a hálaadásod mosolya lesz. Ha rákérdeznek, mondd el, minek örülsz! Ámen